IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Apple: Valóban később érkeznek az idei iPhone-ok

Napok-hetek-hónapok óta már találgatások tárgya az iPhone 12-es szériájának rajtja. Sajnos még mindig nem bírunk elszakadni a koronavírustól és annak az egész világra gyakorolt hatásaitól. Most viszont még ha kicsinyke is, de hivatalos állásfoglalást érkezett az ügyben.

A magyar idő szerint tegnap éjszaka tartott harmadik negyedéves pénzügyi beszámoló részeként a vállalat vezetői mindig hivatalos keretek közt szólnak a részvényesekhez is egy hívás, az earnings call keretében.

Forrás: Patently Apple

Itt a vállalat alelnöke és pénzügyi vezetője Luca Maestri egy elejtett két fél mondatban megerősítette a csúszás tényét. A hívás során elmagyarázta, hogy az Apple általában a legújabb iPhone-okat szeptember vége felé dobja ki a boltok polcaira, azonban az idei évben nagy valószínűséggel október közepéig kell várnia a tűkön ülő közönségnek

Mint tudják, tavaly szeptember végén kezdtük az iPhone-ok értékesítését. Idén viszont úgy számolunk, hogy a készleteink csak néhány héttel később lesznek elérhetők.

Luca Maestri, az Apple Senior VP-je és CFO-ja

Aztán beszámolója során még egyszer szóba került a téma:

Idén a készletek néhány héttel később lesznek elérhetők.

Luca Maestri, az Apple Senior VP-je és CFO-ja

Arról sem Maestri, sem pedig Tim Cook, a hívás másik résztvevője nem szólott, hogy pontosan mikor is jelentik be az új készülékeket, de szavaikból azt lehetett kivenni, hogy a csúszás ellenére is a vállalat ragaszkodik a már jól bevált szeptemberi bejelentéshez.

Csak úgy, mint az idei WWDC esetében, az őszi Special Event névre hallgató eseményt is virtuális, előre rögzített formában prezentálják majd a nagyközönség felé.

Forrás: Apple Investor Relations

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó