IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az Apple alkalmazásai mind felett állnak?

2019-ben a The Wall Street Journal és a The New York Times terjedelmes kutatómunkájával szemben, amelyek kimutatták, hogy az Apple App Store egyértelműen és következetesen a versenytársak elé sorolja saját alkalmazásait, az Apple azt állította, hogy nem tett semmi rosszat. 

A 42 különböző változót tartalmazó titkos algoritmus a tervezett módon működik, mondták a Timesnak a felsővezetők, és ragaszkodtak ahhoz, hogy az Apple nem módosítja kézzel a keresési eredményeket.

Hogy jön ez most ide? Az Epic kontra Apple per során felbukkant egy érdekes e-mail-lánc, amelyben bizony úgy tűnik, hogy az Apple pont az ellenkezőjét tette – látszólag beismerte, hogy 11 teljes hónapon keresztül kézzel növelte a saját Fájlok appjának rangsorolását a konkurencia előtt.

“Eltávolítjuk a manuális boostot, és a keresési eredményeknek mostantól relevánsabbnak kell lenniük” – írta Debankur Naskar, az Apple alkalmazáskeresésért felelős vezetője, miután a vállalatot szembesítette az Epic Games vezérigazgatója, Tim Sweeney azzal, hogy az Apple Fájlook appja első helyen jelenik meg, amikor a Dropboxra keresnek. “A Dropbox még az első oldalon [a keresési eredmények közt] sem volt látható” – írta Sweeney. A teljes e-mail-láncot itt olvashatod.

Mint látható, Naskar azt sugallta, hogy a Fájlok szándékosan lett felturbózva pontosan erre a keresési eredményre a “legutóbbi WWDC” alatt. Ez a 2017-es WWDC-t jelenti, közel egy évvel korábban, amikor a Fájlok alkalmazás először debütáltak.

Az e-mail-lánc valójában összességében elég jó fényt vet az Apple-re. Az Apple részéről Matt Fischer (az App Store alelnöke) először egyértelműen tiltakozik az ötlet ellen. “Ki egnedélyezte, hogy a Fájlok alkalmazás a Dropbox elé kerüljön organikus keresés esetében? Nem tudtam, hogy ezt tesszük, és szerintem nem is kellene.” – mondja. A beszélgetést azonban azzal zárja, hogy “A jövőben szeretném, ha minden hasonló kérés hozzám érkezne felülvizsgálatra/jóváhagyásra”, ami arra utal, hogy nem zárja ki teljesen a manuális felülbírálást.

Az Apple azonban azt mondja.amit ezekben az e-mailekben látni vélünk, az nem egészen pontos. Bár az Apple nem vitatta azt az elképzelést, hogy a Fájlok igazságtalanul került a Dropbox elé, a vállalat szerint a valóságban ezt egy egyszerű hiba okozta: a Fájlok alkalmazásnak volt Dropbox integrációja, így az Apple a “Dropbox” szót beírta az alkalmazás metaadataiba, és ennek eredményeképpen a “Dropbox” kereséseknél automatikusan előrébb került a rangsorban.

Kissé szkeptikus vagyok ezzel a magyarázattal kapcsolatban – részben azért, mert nem egyezik azzal, amit Naskar az e-mailben sugall, részben azért, mert az Apple azt is mondta, hogy azonnal kijavította a hibát (annak ellenére, hogy a jelek szerint 11 hónapig fennállt, ami aligha azonnali).

De őszintén szólva, egyáltalán nem számít, hogy az Apple manuálisan felturbózta-e a saját appjait vagy sem. Ami számít, az az eredmény: 11 hónapig az Apple új Fájlok alkalmazása birtokolta a versenytárs Dropbox pontos kereséseit, egy olyan cégét, amelynek Steve Jobs állítólag megesküdött, hogy kicsinál. És a The Wall Street Journal nyomozása alapján az Apple talán nem is tett sokat: a Fájlok alkalmazás még 2018 júniusában, egy hónappal az e-mail-lánc napvilágra kerülése után is az első helyen állt az App Store-ban a felhőalapú tárolás tekintetében.

Emellett a különbségtétel a “kézi” és bármely másfajta feltöltés között pusztán akadémikus lehet. Az algoritmusokat végül is emberek írják. Ha az Apple képes egy 42 faktoros algoritmust építeni, amely a saját alkalmazásainak kedvező eredményeket ad, miért kellene felülbírálnia ezt az algoritmust, és kockáztatnia, hogy az e-mailjeik miatt évekkel később perbe fogják őket?

Forrás: AppleInsider

Egyszerűen kedvükre módosíthatnák ezt az algoritmust – és pontosan ezt is tették. A Times szerint elég volt egyetlen mérnöknek megváltoztatnia az algoritmust 2019 júliusában, és az Apple saját alkalmazásai azonnal visszaestek az App Store rangsorában. De akkor a vezetők azt mondták, hogy a korábbi képlet nem volt hibás. Az Apple egyszerűen csak azt akarta elérni, hogy kevésbé tűnjön úgy, mintha a saját alkalmazásai különleges bánásmódban részesülnének. Ezért “javították” az algoritmust, hogy elérjék a kívánt új eredményt.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó