IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az Apple és a nők

A nemzetközi nőnap alkalmából áttekintjük, hogy hogyan is áll az Apple a szebbik nem képviselőinek alkalmazásával, illetve bemutatunk néhány hölgyet, akik fontos szerepet játszanak a cég életében. 

Kétségtelen, hogy napjaink egyik legnépszerűbb témája a női egyenjogúság, illetve a női munkavállalók helyzete. Az utóbbi években egyre több cégnél próbálnak figyelni arra, hogy a hölgyek a férfiakkal egyenlő feltételekkel dolgozhassanak, beleértve ebbe a fizetést, az előléptetéseket, de még az öltözködés kérdését is.

Természetesen az Apple-nél is próbálnak haladni a korral, amely nem csak a nőbarát munkahelyi körülmények kialakításában mutatkozik meg, hanem abban is, hogy igyekeznek évről évre feljebb tornászni a cégnél dolgozó nők arányát. A Statista 2020-as adatai szerint jelenleg a teljes alkalmazotti állomány 33%-a kerül ki a soraikból, ezen belül a vezetői pozíciók 29%-át töltik be, a kifejezetten tech állások esetében pedig 23% ez a szám.

Összehasonlításként, a Google-nél az arány 32-26-23, a Microsoftnál pedig 28-25-20 százalék. Nem mondható tehát, hogy az Apple le lenne maradva a többi hasonló céghez képest, ugyanakkor kiugró értékekről sem beszélhetünk. A Catalyst cikke szerint egyébként az 500 legnagyobb amerikai cégnél átlagosan a teljes alkalmazotti állomány 44,7%-át teszik ki a nők, a felsővezetők szintjén viszont csak 26,5%-ot adnak a szebbik nem képviselői.

S ha már vezetők: a cupertinóiak élcsapatát alkotó 16 topvezető között jelenleg négy hölgy található. Lássuk hát, hogy kik ők, s mivel foglalkoznak!

Deirdre O’Brien

Apple Leadership - Deirdre O'Brien - Apple
Deirdre O’Brien

Az Apple munkavállalóiért és a teljes kiskereskedelmi láncért felelős O’Brien bizony régi motoros a cupertinóiaknál, hiszen 1988-ban került céghez. Rögtön diploma után csatlakozott a vállalathoz, s eleinte az Apple eredeti üzemében dirigálta a gyártósorok időzítését. Később tagja lett annak a csapatnak, akik létrehozták az első Apple-boltokat, így személyében tapasztalt vezető került a hálózat élére az elődjeként tevékenykedő Angela Ahrendts távozása után.

Isabel Ge Mahe

Isabel Ge Mahe

Ge Mahe az évek során nemcsak alkalmazott tudományokból szerzett diplomát, de mérnöki és MBA (Master of Business Administration) oklevéllel is rendelkezik, így semmiképp sem érheti az a vád, hogy félvállról vette volna a tanulmányait. Az Apple-hez a Palmtól érkezett 2008-ban, méghozzá Steve Jobs hívására. Eleinte a cég vezeték nélküli technológiákkal (pl. Wi-Fi, Bluetooth, NFC) kapcsolatos fejlesztései felett bábáskodott. Jelenleg a kínai területekért felelős alelnök, amely olyan fontos pozíció, hogy a Fortune a 2017-es kinevezésekor a világ 12. legnagyobb hatalmú nőjének választotta.

Lisa Jackson

Lisa Jackson

Jackson 2009 és 2013 között az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynökségének ügyvezetője volt. Itt többek között részt vett annak a döntésnek az előkészítésében, mellyel végre az USA kormánya is elismerte szennyező anyagként az üvegházhatású gázokat. A mandátuma lejártával csatlakozott az Apple-höz, ahol a környezetvédelmi és társadalmi kezdeményezésekért felelős alelnöki posztot tölti be. Ténykedésének köszönhetően a cupertinóiak az utóbbi években növelték az újrahasznosított alkatrészek arányát a termékeikben, illetve sikerült 100%-ban megújuló energiaforrásokraátállniuk.

Katherine Adams

Katherine Adams

Katherine Adams az Apple jogi főtanácsosa, illetve a jogi és biztonsági kérdésekért felelős alelnöke is egyben. Korábban vállalati ügyvédként dolgozott. A kétgyermekes anyuka egy tavalyi interjúban a Hello!-nak elárulta, hogy pályafutása során sosem érezte hátránynak a nemét, sőt, olykor még előnyösnek is találta azt.

Ők négyen tehát azok, akik az Apple csúcsvezetői között foglalnak helyet, ám a vállalatnál még számos nő tölt be felelős pozíciókat. S ha már az Apple és a nők kapcsolatáról beszélünk, vétek lenne kihagyni néhány olyan hölgyet, akik ugyan már nincsenek a cégnél, de fontos szerepet töltöttek be a vállalat történetében.

Heroine of Computing: Joanna Hoffman — McCann Tech
Joanna Hoffman az eredeti Mac-csapat legfontosabb tagjait megörökítő felvételen.

Régebbre utazva az időben megkerülhetetlen Joanna Hoffman marketing vezető neve, aki 1980-ban csatlakozott a céghez, s az eredeti Mac-csapat ötödik tagja volt. Híressé azonban nem csak emiatt vált, legendáriumához az is hozzá tartozik, hogy sosem félt megmondani a magáét a mindenki mást könnyedén megrettentő Steve Jobsnak sem.  Ebben persze közrejátszott az is, hogy remek kapcsolatot ápolt az alapítóval, akit később második cégéhez, a NeXT-hez is követett. A 2015-ös Jobs-filmben Kate Winslet játszotta.

Az ős-Mac kapcsán pedig Susan Barnesot is érdemes megemlíteni, aki évekig volt a Macintosh-divízió kontrollere. Az ő egyik érdekes sztorija, hogy állítólag japán partnerekkel tárgyalva a cég elnöke azt mondta neki, hogy menjen inkább gyöngyöket vásárolni, míg a férfiak üzletet kötnek. Barnes értesítette Jobst az inzultusról, aki a következő, tömör faxban tette helyre a vezetőt: „A tárgyalással kapcsolatban Ms. Barnesé a döntés.

Celebrating Women in Tech: Susan Kare, Designer Of Apple's Most Iconic  Icons | by Appsee | Medium
Suzan Kare, aki már lezser fiatalként beírta (vagy rajzolta) magát a szoftveres kezelőfelületek történelmébe.

A régi idők élcsapatának szó szerint ikonikus női tagja viszont nem más, mint Susan Kare, hiszen ő tervezte az Apple első ikonjait, de neki köszönhetjük a Command szimbólumot is. A nevéhez fűződik még az éveken át használt Chicago betűtípus, ahogy az azóta szoftveripari standarddá vált Lasso, Grabber, és a Paintbucket grafikák is.

A jelent és múltat összevetve tehát nem lehet eléggé hangsúlyozni, hogy milyen fontos szerepet töltenek be a nők az Apple életében, s nem csak „nőies” állásokban. A cikk elején idézett statisztikákat látva persze egyértelműen van még hely a hölgyeknek, szóval ki tudja, egy napon talán Tim Cook utódja is közülük kerül majd ki.

Forrás: Macworld

Borítókép: Apple Newsroom

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó