IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az iPhone 11 népszerűsége még az iPhone XR-ét is meghaladja

Az Omdia adatai szerint az Apple kénytelen volt levenni az iPhone XR fejéről a koronát, és áttenni egy másik készülékének, az iPhone 11-nek a fejére. A számadatok szerint a vállalat 19,5 millió darabot adott el az eszközből 2020 első negyedévében.

Sőt, a várakozásokkal ellentétben a koronavírus járványnak sem sikerült tönkrevágnia az értékesítéseket, iPhone 11-ből ugyanis 6 millióval több egységet értékesítettek idén Q1-ben, mint tavaly ugyanebben az időszakban a XR-ből.

Top 10 globálisan értékesített okostelefon modell (millió egység) – Forrás: Omdia

Az Omdia táblázatán jól látszik az iPhone 11 fölénye. Szinte majdnem annyit adtak el belőle az év első három hónapjában, mint a dobogó 2., 3. és 4. fokára felérő Galaxy A51-ből és Redmi Note 8 és Redmi Note 8 Próból együttvéve.

Az iPhone 11 javára írható továbbá, hogy 50 dollárral kevesebb volt a kezdőára, mint az iPhone XR-nek volt anno. És az olcsóbb ár ellenére a 11-ben a felhasználók dupla kamerát is kaptak, ami azért elég nagy előrelépés az egylencsés konfighoz képest. Így nem csoda, hogy ez sokat nyomott a latba.

A Samsung Galaxy A51-e futott be a második helyre 6,8 millió egységnyi értékesítési számmal. A Samsungnak sikerült megtartani a második helyét, tavaly a Galaxy J4 Plus hozott hasonló számokat (6,8 vs. 6,4 millió).

Xiaomi Redmi Note 8 – Forrás: Banggood

A legmeglepőbb eredményt azonban a kínai Xiaomi hozta, a 3. és 4. helyre sikerült feltornázniuk Redmi Note 8 és 8 Pro készülékeiket. Tavaly csak egy 4. helyet sikerült összehozniuk a Redmi 6A-val.

Az viszont egyértelműen kimondható, hogy az Apple és Samsung teljesen dominálta a top 10-es listát. A jelenleg a vállalat kínálatában elérhető összes készüléke, az iPhone 11 (1.), 11 Pro (8.), 11 Pro Max (6.) és a tavaly előtti XR (5.) is megfért a Galaxy A51 (2.), A10s (7.), S20+ 5G (9.) és A30s (10.) mellett.

Érdekes, hogy a Samsung felhozatalában egyedül az Galaxy S20+ 5G az egyetlen zászlóshajó modell. Az összes többi készülékük, ami bekerült a top 10-be, mind közép- vagy inkább alsókategóriás készülék. Lehet nem tett jót a vállalatnak, hogy egyre több variánst passzíroznak bele a prémium kategóriába, nagyon feldarabolva ezzel a kínálatot.

Samsung S20+ 5G – Forrás: Laptopszalon

Az 5G-s szegmensben viszont hasítanak, a Galaxy S20+ 5G viszi a prímet a Huawei Mate 30 5G és Mate 30 Pro 5G előtt. Itt, 5G képes készülék híján az Apple labdába sem rúghat.

Forrás: Omdia

Borítókép: Sandmarc

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó