IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Bombasztikus sikerrel zárta 2021 harmadik negyedévét az Apple

Az Apple az éjszaka jelentett a júniussal véget érő, tavaszi negyedévének eredményeiről. Nem igazán kell túl ragozni, mert a grafikonok magukért beszélnek. De a vállalat minden téren robbantott.

2021 harmadik pénzügyi negyedévében rekordösszegű, 81,4 milliárd dolláros bevételt értek el, és az összes főbb termékkategóriában elért átfogó növekedésnek köszönhetően vastagon felülmúlták az elemzői várakozásokat.

Az Apple elmúlt két évének bevételei

A cupertinóiak 81,4 milliárd dolláros összbevételről számoltak be a 2021 júniusával záruló negyedév végén. Ez a szám 36,3%-os éves növekedést jelent 2020 harmadik negyedévéhez képest, amikor a COVID-19 világjárvány kezdetén 59,7 milliárd dollárt kerestek. Az elemzők korábban 73,3 milliárd dollár körüli bevételre számítottak, ezt majdnem sikerül megfejelni egy 10-essel.

Az Apple elmúlt két évének profitja

Az 55,4%-os bruttó árrés a tavalyi 38%-ról jól megemelkedett. A nettó profit 93%-kal 21,7 milliárd dollárra nőtt éves szinten, míg az egy részvényre jutó negyedéves eredmény 1,30 dollárra emelkedett.

Ebben a negyedévben csapataink a páratlan innováció időszakára építettek azzal, hogy erőteljes új termékeket osztottak meg felhasználóinkkal, egy olyan időszakban, amikor a technológia használata az emberek mindenhol történő összekapcsolására még soha nem volt ilyen fontos. Továbbra is azon dolgozunk, hogy minden, amit készítünk, átjárja a minket meghatározó értékeket – a fejlesztők új generációját inspiráljuk a kódolás megtanulására, közelebb kerülünk a 2030-as környezetvédelmi célunkhoz, és részt veszünk az igazságosabb jövő építésének sürgető munkájában.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója

iPhone

Az Apple elmúlt két évének bevételei iPhone kategóriában

Az iPhone eladásokból származó bevétel 39,6 milliárd dollárt ért el a negyedévben, ami 52%-os növekedést jelent a 2020 harmadik negyedévében látott 25,98 milliárd dollárhoz képest.

Ebben közre játszott az is, hogy az Apple erős kétszámjegyű növekedést tapasztalt azon iPhone-felhasználók számában, akik régebbi készüléket frissítettek, vagy Android készülékről iPhone-ra váltottak.

Cook szerint ez volt minden idők legnagyobb frissítési negyedéve, és az iPhone 12 frissítési ciklus összességében nagyon erős volt. Az iPhone 12 Pro és Pro Max eladásai különösen erősen nyomtak a latba.

A jövőre nézve Cook elmondta, hogy az Apple nagyon biztosnak érzi magát az iPhone jövőjével kapcsolatban, mivel az 5G penetráció továbbra is nagyon alacsony, és az 5G piacon rengeteg lehetőség van az értékesítés növekedésére.

iPad

Az Apple elmúlt két évének bevételei iPad kategóriában

Hasonlóképpen az iPhone-hoz iPad bevételek emelkedte. 12%-kal, 7,4 milliárd dollárra nőttek az előző év azonos időszakában elért 6,6 milliárd dollárról.

Tim Cook szerint az iPad az elmúlt közel egy évtized legjobb júniusi negyedévét produkálta, viszont Luca Maestri, az Apple pénzügyi igazgatója szerint a vállalat arra számít, hogy a következő negyedévben az iPhone és az iPad készülékeket érintő ellátási korlátozások várhatóak.

A júniusi negyedévben tapasztalt ellátási korlátok a szeptemberi negyedévben nagyobbak lesznek. A megszorítások különösen az iPhone és az iPad eladásokra lesznek hatással.
Luca Maestri, az Apple pénzügyi igazgatója

Nem világos, hogy ezek az előre jelzett ellátási korlátozások érintik-e a várhatóan szeptemberben megjelenő iPhone 13 modelleket. Tim Cookot megkérdezték arról, hogy az ellátási korlátozások folytatódnak-e az ünnepi negyedévben is, de azt mondta, hogy ezt nem akarja megjósolni. 

Negyedévről negyedévre haladunk. Mindent megteszünk, amit csak tudunk, hogy enyhítsük a körülményeket, bármilyenek is legyenek azok.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója

Cook a továbbiakban elmondta, hogy az Apple által tapasztalt korlátok ugyanazok a korlátok, amelyek más vállalatokat is érintenek.

Mac

Az Apple elmúlt két évének bevételei Mac kategóriában

A Macek értékesítési bevétele 16%-kal 8,2 milliárd dollárra nőtt az egy évvel korábbi 7,1 milliárd dollárról.

Mind a Macek, mind az iPadek eladásai megugrottak a koronavírus-járvány idején, mivel az emberek még mindig nagy vonalakban távmunkára és távoktatásra kényszerülnek. Az elmúlt negyedévek minden idők legjobbja volt a mostani az Mac termékcsaládjának, és az iPad is profitált az egészből.

Az M1 chippel ellátott iPad és Mac modellek bevezetése nagyban megmozgatta az állóvizet. A vállalat várhatóan 2021-ben új MacBook Pro modelleket és más Mac-eszközöket is piacra dob M1-chippel.

Viselhető- és otthoni eszközök, kiegészítők

Az Apple elmúlt két évének bevételei viselhető- és otthoni eszközök, kiegészítők kategóriában

Az Apple viselhető- és otthoni eszközök, kiegészítők kategóriája erős növekedést ért el a 2021-es harmadik pénzügyi negyedévben.

A kategória 8,8 milliárd dollárt hozott, 36 százalékkal többet az egy évvel korábbi negyedév 6,5 milliárd dollárjához képest. Cook szerint a kategória új, minden idők júniusi negyedéves bevételi rekordját állította fel.

Ebbe a kategóriába tartozik ugye az Apple Watch, az összes AirPods, a HomePodok, a Beats termékek és még sok más kiegészítő. Sőt, az AirTagekből származó bevétel is ezt a kategóriát gyarapítja, és Cook szerint az AirTagre adott válasz lelkes és nagyon erős volt.

A negyedév során Apple Watchot vásárló ügyfelek közel 75 százaléka új belépő volt, így még mindig a Watch a viselhető eszközökből származó bevételek egyik fő hajtóereje.

Szolgáltatások

Az Apple elmúlt két évének bevételei szolgáltatások kategóriában

Az Apple szolgáltatások szegmense 33%-kal új rekordszintre nőtt 2021 harmadik pénzügyi negyedévében, köszönhetően az olyan előfizetések folyamatos hangsúlyozásának, mint az Apple TV+ és az Apple Arcade.

A vállalat 17,5 milliárd dollárt keresett a szolgáltatásokkal, így ez a kategória az iPhone-on kívül minden mást megelőz az óriási növekedésnek köszönhetően.

A használatban lévő Apple készülékek száma minden idők legmagasabb szintjén van, az előfizetéses fiókok pedig kétszámjegyű növekedést értek el. Ebben a negyedévben a zene, a videó, az App Store és az AppleCare terén is rekordok születtek.

A 33%-os növekedés Maestri szerint anomáliának tekinthető. Az Apple arra számít, hogy a szolgáltatások növekedése folytatódik, de a szeptemberi negyedévtől kezdve átlagosabb ütemben.

Az Apple One előfizetéssel kapcsolatban Cook azt mondta, hogy a szolgáltatás középpontjában az ügyfél áll és a csomag megkönnyíti az Apple számos szolgáltatásának élvezetét az ügyfellek számára.

Nagyon elégedett vagyok azzal, amit az Apple One kapcsán látunk. Szerintem ez egy nagyszerű felfutás a szolgáltatások számára.
Tim Cook, az Apple vezérigazgatója

Az egyéb szolgáltatási szegmensek az olyan új, felhasználóbarát funkcióknak köszönhetően nőttek, mint a fizetős Apple Podcast előfizetések és a Spatial Audio az Apple Musicban.

Maestri megosztotta, hogy az App Store-on keresztül több mint 700 millió előfizető van. Ez több mint 150 millióval több, mint 2021-ben, és négyszer több, mint négy évvel ezelőtt.

Az Apple szolgáltatásai közé tartozik az Apple Arcade, az Apple TV+, az Apple Music, az AppleCare és a fizetős iCloud tárhely. Ráadásul most már az ügyfelek az Apple számos szolgáltatására egyetlen, Apple One nevű előfizetésen keresztül fizethetnek elő.

Erősre sikeredett az idei év harmadik negyede. Még mindig vastagon tömjük a cupertinóiak pénztárcáját. És csak ismételni tudom önmagam. Nem mindenkit viselt meg a válság…

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó