IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Egészségügyi eszköz lehet az AirPodsból is

Már a csapból is az AirPods Studio körüli hírek folynak, úgyhogy végre jöhet egy kis információ a „sima” AirPodsról is, ami akár egészséghez kapcsolódó funkciókat is kaphat a jövőben.

A füles következő generációja beépített környezeti fény szenzort (ALS – Ambient Light Sensor) kaphat, ezzel lehetővé téve, hogy különböző egészségügyi funkciókat is betöltsön.

Míg a vállalat kínálatában egyelőre kizárólagosan az Apple Watch töltötte be az egészség monitorozó eszköz szerepét, most úgy tűnik bővülhet a paletta az AirPodsszal.

Forrás: Apple Support

A rendszerint eléggé megkérdőjelezhető forrásokból dolgozó DigiTimes értesülései szerint az Apple 1-2 éven belül fényszenzorokat építene az AirPods valamelyik elkövetkező generációjába. Az információ forrásának pedig a tajvani ASE Technology vállalatot jelölték meg, akik a komponens gyártásért lehetnek majd felelősek.

A vállalat ugyanabból a műanyagból készíthetné a termékeket, mint amit felhasználtak már korábban olyan eszközök gyártásánál, amik rendelkeznek pulzusmonitorozó, lépésszámláló és egyéb egészségmegőrző funkciókkal. Ebben az esetben pedig a fejmozgás detektálása lehet a kulcs.

Forrás: Patently Apple

Ez egybecseng azzal a korábbi szabadalommal, melyet az Apple már korábban jegyzett. Abban a fülhallgató szintén pulzust tudna mérni fény segítségével.

Meglátjuk mi lesz belőle. Ming-Chi Kuo szerint az Apple 2021-ben jöhet az AirPods 3. generációjával, és 2022-ben az új AirPods Próval. De felröppentek olyan hírek is, hogy jöhet az AirPods Pro Lite, kedvezőbb árfekvésű pro agybadugós füles és persze az egyre gyakrabbi AirPods Studióról, az Apple új fejhallgatójáról sem szabad megfeledkeznünk.

Forrás: AppleInsider 

Borítókép: MacRumors

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó