IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Ennyit változott a Samsung Galaxy S széria árazása az elmúlt évtizedben

Ha azt mondanánk a Samsung Galaxy S ára az évek során egyenesen az egekbe emelkedett, valószínűleg a nagy többség bólintana. Azonban nem lenne igaz. Akadt néhány év, amikor az árak egyenesen csökkentek – beleértve 2021-et is.

Figyelembe véve, hogy a Samsung a világ egyik legnagyobb okostelefongyártója, a Galaxy S sorozat pedig a legnépszerűbb telefoncsaládjuk, úgy gondoltuk, hogy a kezdetektől fogva mindent fő verziót megvizsgálunk. Tehát a Mini, FE, Lite és Active kiadásokat, stb. ez úttal nem vesszük számításba.

Samsung Galaxy S – $399

Forrás: NDTV Gadgets 360

Az eredeti Samsung Galaxy S sokféle névvel rendelkezett. Samsung Galaxy Proclaim, Galaxy S Showcase, Galaxy Vibrant 4G, Galaxy S Captivate – a lista meglehetősen hosszú. Mindig úgy fogunk rá emlékezni, mint a Galaxy S, mely elindította az egész szériát.

A 2010-es évek elején még hihetetlenül nehéz volt olyan okostelefont vásárolni, ami nem függött valamilyen hálózatra. Leginkább a szolgáltatók értékesítették a készülékeket. Így nehéz meghatározni a Samsung Galaxy S pontos végleges árát, mivel szolgáltatótól függően változott az árazás. 

Az átlagos árazás 399 dollár körül volt, ami ma kb. 477 dollárnak felel meg. Ez smafunak tűnik a mai okostelefonokhoz képest. De ezek a készülékek még sokkal kevésbé voltak fejlettek és sokkal olcsóbb volt őket előállítani.

Samsung Galaxy S2 – $549

Forrás: NDTV Gadgets 360

A Samsung Galaxy S hatalmas sikert jelentett a vállalat számára. Ezért a következő évben minden tekintet a Galaxy S2-re szegeződött. Sajnos a Samsung vérszemet kapott a folytatással, és több, teljesen különböző kialakítású és specifikációjú telefont adott ki – mindet a Galaxy S2 márkanévvel. Ez odáig fajult, hogy a különböző szolgáltatóknál elérhető S2-t teljesen más készülékeket takartak.

Ennek ellenére ez nem akadályozta meg a vásárlókat abban, hogy úgy vigyék az S2-t, mint a cukrot. A telefon még népszerűbb volt, mint az eredeti Galaxy S, és a Samsung szilárdan az Android okostelefonok világának élére került.

Szolgáltató független készülékhez jutni még mindig nem volt egyszerű, így a készülékenkénti becsült ár 549 dollárra ugrott.

Samsung Galaxy S3 price – $599

Forrás: NDTV Gadgets 360

A Samsung okostelefon-királyként lépett 2012-be. 2011 harmadik negyedévében az még az Apple-t is lekörözték az értékesítési számaik. Ezért piacra dobták minden idők egyik legkedveltebb telefonját: a Samsung Galaxy S3-at.

Szerencsére arról letettek, hogy mindenféle extra kiadást készítsenek. A Galaxy S3 az addigiakhoz képest nagyon egységesnek tűnt, függetlenül attól, hogy honnan szerezte be az ember. Ugyan a belső specifikációk vadul eltérőek voltak, de ez egy teljesen más történet.

A specifikációs és a designbeli változások ellenére ennek a telefonnak az ára nem ugrott sokkal magasabbra, mint az előző modell. 2012-ben a Galaxy S3 körülbelül 599 dollárba került. Ez a Samsung Galaxy S árának hosszú történetében az egyik kisebb emelkedést jelentette.

Samsung Galaxy S4 – $649

Forrás: NDTV Gadgets 360

Statisztikailag a Samsung Galaxy S4 minden idők legkeresettebb androidos telefonja. A 80 millió eladott példányszámot egyetlen androidos telefon volt csak képes megközelíteni, a Galaxy S3. Még az ugyanabban az évben piacra dobott igazán népszerű iPhone 5S is csak 52 millió darabban kelt el.

A Samsung ezúttal is csak névlegesen emelte a telefon árát a Galaxy S3-hoz képest, 649 dollárra. Ekkorra már sokkal könnyebb volt a telefont unlockolni, de még mindig nem voltak jellemzőek a szolgáltatótól független készülékek.

Samsung Galaxy S5 – $649

Forrás: NDTV Gadgets 360

Egész idáig a Samsung Galaxy S árai csak emelkedtek. 2014-ben a Samsung először dobta piacra a legújabb Galaxy S készüléket az előző évivel azonos áron, 649 dolláros áron.

Annak ellenére, hogy az ár változatlan maradt, számos új specifikáció és funkció érkezett ezzel a kiadással. Tartalmazta a Home gombba integrált ujjlenyomat-érzékelőt, a Qualcomm Snapdragon 801 processzorát és egy 16 MP-es hátsó kamera lencsét.

Sajnos a Galaxy S5 eladásai még a Galaxy S4 eladásainak közelében sem kerültek. Pedig az S5 dizájnja az utolsó a maga nemében. 2015-ben a Samsung teljesen meg akarta újítani a Galaxy S megjelenését.

Samsung Galaxy S6 series prices – $649/$799

Forrás: DxOMark

Sajnos a Samsung Galaxy S6 a mai napig a legkevésbé népszerű Galaxy kiadás. Annak ellenére, hogy a szívünkben az utolsó helyre szorult, sorozatban harmadszor jelentette, hogy az alap Samsung Galaxy S ára változatlan maradt. Természetesen, ha figyelembe vesszük, hogy a Samsung eltávolította a microSD kártyás bővíthetőséget, változott az IP besorolás és megszabadultak a cserélhető akkumulátortól. Nem csoda, hogy nem változott az árazás.

A gyártó először dobta piacra a Galaxy S telefon prémiumabb változatát is. A Samsung Galaxy S6 Edge alapvetően ugyanaz a telefon volt, de valamivel nagyobb volt és oldalán ívelt üveg volt. Annak ellenére, hogy a készülék nem igazán kínál mást a normál modellhez képest, az Edge változat 100 dollárral többe került. De ez még nem elég, a Samsung egy Galaxy S6 Edge Plus verziót is dobott piacra 799 dollárért.

Az alacsony eladások miatt a Samsung nem sokkal az indulás után 579 dollárra csökkentette a Galaxy S6 belépő árát. Ez volt az első alkalom, amely a Galaxy S telefon életciklusának közepén történt árváltozás. De nem ez volt az utolsó.

Samsung Galaxy S7 series – $669/$769

Forrás: DxOMark

Mivel a Galaxy S6 sorozat értékesítési számai hihetetlenül kiábrándítóak voltak, a Samsungnak változtatnia kellett, sürgősen. Jött a Samsung Galaxy S7 és a Galaxy S7 Edge készülék. Mindkét telefon tovább vitte azokat a funkciókat, ami működött a Galaxy S6-ban, és visszahozta azokat a dolgokat, amelyeket a Samsung nem vett figyelembe az előző években. Lett újra microSD kártyanyílás és az IP besorolás is megint változott. Sajnos a cserélhető akkumulátor már nem köszönt vissza.

Ennek köszönhetően a Galaxy S7 család sokkal jobban teljesített a piacon, mint elődei. A 669–699 dolláros indulási ár (attól függően, hogy hol és mikor vásárolta meg az ember) csak névleg volt drágább, mint a Galaxy S6. Azonban sokkal többet adott. Hasonlóképpen, a nagyobb Edge változat körülbelül 100 dollárral többe került.

Sajnos a Samsung még mindig nem adott el annyi Galaxy S7 telefont, amennyit remélt. Ez arra kényszerítette, hogy ismét életciklusa közepén csökkentse mindkét telefon árát.

Samsung Galaxy S8 series – $749/$849

Forrás: DxOMark

2017-ben a Samsung néhány szempontból megváltozott. Feladta az Edge márkanevet, amely úgy tűnt, hogy egyszerűen összezavarja a vásárlókat. Ehelyett piacra dobta a Samsung Galaxy S8 és a Galaxy S8 Plus készülékeket. Ahol a „Plus” az alapmodell nagyobb változata volt, ezért került többe. Ennek sokkal több értelme volt.

A Galaxy S8 vonal óriási előrelépést jelentett a Galaxy S sorozat kialakításában. Először az ujjlenyomat-érzékelő költözött a telefon hátuljába, lehetővé téve, hogy az elülső rész teljes kijelző legyen, természetesen még méretes keretekkel. Ez a nagy változás az árazást is érintette. A belépő modell árcímkéje felkúszott 749 dollárra még annak tudatában is, hogy alig néhány hónappal korábban csökkenteni kellett a Galaxy S7 amúgy is alacsonyabb árát.

Samsung Galaxy S9 series – $719/$839

Forrás: DxOMark

Az első Galaxy modellek esetén az S3, S4 és S5 mindegyike ugyanazokkal az alapvető dizájnelemekkel rendelkezett. Azonban az évek során egyre inkább megváltozott a termékvonal arculata.

A Galaxy S örökségének 2018-as iterációja nagyon hasonlított a 2017-es modellekhez. A legnagyobb változás a hátsó ujjlenyomat-érzékelő elmozgatása volt a kamera oldaláról lefelé. A Galaxy S9 Plus kapott egy második hátsó kamerát is, amely először jelent meg egy Galaxy S telefonon.

Talán azért, mert ezek a telefonok gyakorlatilag a kamera kivételével identikusak, a Samsung drasztikus árcsökkentés is következett. A Galaxy S9 719 dollárral indított, míg a Galaxy S9 Plus „csak” 120 dollárral került többet. Rendes kis felár plusz egy lencséért…

Samsung Galaxy S10 series – $749/$1299

Forrás: DxOMark

Ez már sorozatban a negyedik év, amikor a Samsung dupla készülékkel indíthatott volna. Ha nem dupláznak egyet és helyből négy készüléket ajánlottak az S10-es szériában.

A sorozat két fő eleme ugyanaz maradt, mint az előző két évben: a Samsung Galaxy S10 és a Galaxy S10 Plus. Ezek 899, illetve 999 dollárba kerültek. A Samsung egy kisebb, olcsóbb, Galaxy S10e néven is forgalomba hozott egy modellt, amelynek ára 749 dollár volt. Ezután a spektrum másik végére is lőttek a Samsung Galaxy S10 5G-vel, amely végül egyfajta előfutára volt a Galaxy S20 Ultrának. Ez a telefon már 1299 dollárba került.

Amikor 2020-ban bemutatták a következő verziót, az S10 széria árait automatikusan csökkentették, de nem vonták ki őket a forgalomból. Így azok számára, aki a pénztárcát már annyira nem kímélő S20 szériába nem akartak invesztálni is maradt alternatíva. 

Samsung Galaxy S20 series – $999/$1399

Forrás: DxOMark

A Galaxy S20 vonallal a Samsung úgy döntött, hogy felhagy a középkategóriázással, és egyenesen a prémium élvonalra céloz. Induláskor a legolcsóbb Galaxy S20 telefon 999 dollár volt, az S20 Plus pedig 1199 dollárról indult.

Különösen a Samsung Galaxy S20 Ultra árazása szaladt meg. 1399 dolláros árazással az egyik legdrágább „normál” telefon volt, amelyet a vállalat valaha is piacra dobott. Ha 1399 dollár nem lett volna elég, akadt még egy 1599 dolláros modell is a kínálatban több RAM-mal és tárhellyel. Szerencsére 2021-ben már másképp alakult a matek.

Samsung Galaxy S21 series – $799/$1199

Forrás: DxOMark

Az árcsökkentéssel a Samsungnak sikerült azokat a vásárlókat is bevonzani, akiknek az S20 árazás már túl magas volt.

A belépő Galaxy S21 799 dollárnál kezdődik. Ezért az árért megkaphatjuk a vadonatúj Qualcomm Snapdragon 888 processzort (vagy az Exynos 2100-at a világ más részein). Ezenkívül triplalencsés hátsó kamera setup, nagy mennyiségű RAM és belső tárhely dukál, valamint klassz új kinézet is.

Az S21 Ultra pedig szinte semmi kompromisszumot sem jelent az Galaxy S20 Ultrához képest, mégis 200 dollárral olcsóbb, 1199 dollárba kerül. Ez a felállás valószínűleg a Samsung valaha volt legjobb húzása. Lehetővé teszi, hogy a vásárlók az egész skála minden pontjáról választhassanak maguknak Galaxy S telefont.

Az alábbi grafikon tökéletesen szemlélteti az idő múlása mellett az árak változását is.

Kapcsolódó cikkeink

A Samsung megszorongatta az Apple-t az okosórapiacon

Anikó

Ismét másolja az Apple-t a Samsung

Anikó

Repülőn kapott lángra egy Galaxy A21

Anikó