IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Érkezik a Gmail Go azokra a telefonokra is, amik nem Android Go kompatibilisek

Azok számára, akiknek nagyon kevés a RAM a telefonjában az Android Go rendszere és a Google alkalmazások Go változata nyújt hasonló élményt, mint a csúcstelefonokon.

Az Android Go egy olyan rendszer, ami már egy ideje elérhető olyan telefonokra, amik nagyon kevés RAM-mal rendelkeznek. Ilyen például egy olyan telefon, amibe 1-2 GB jutott, viszont a felhasználója nem is igényel gyorsabb/drágább telefont. Az Android viszont egy olyan rendszert készített számukra, ami egy kicsit le van butítva, így a kevés RAM ellenére sem lesznek lassúak a futtatott alkalmazások.

Android Go – Forrás: Android

A Google alkalmazásokból is létezik ilyen, hogy az élmény ugyanaz legyen a kisebb pénztárcájú felhasználóknak is. A cég azonban úgy döntött, hogy a Gmail Gót elérhetővé teszik azok számára is, akik telefonja túl erős az Android Go rendszeréhez, de mégis egy kevesebb RAM-ot faló appot szeretnének futtatni.

Az alkalmazás egyébként 2018-ban jelent meg, és szinte tényleg ugyanazt nyújtja, mint a nagytesó. A dizájn persze egy kicsit minimalistább, de egy e-mail alkalmazásnak amúgy sem kell szerintem hű de nagy felhajtás.

A Gmail Go viszont abban tényleg különbözik a sima apptól, hogy ebben nincs Google Meet tab. A Google valószínűleg beismerte, hogy egyébként teljesen érdektelen volt beletuszkolni a sima Gmail-be a Meetet, mert azoknak, akiknek sok a céges online meeting tényleg nagyon jól jön, de a sima átlagfelhasználónak nem. Nekik ott van a Google Duo, mint az androidosok FaceTime-ja.

Ti már használtátok valamelyik Go alkalmazást?

Forrás és borító: AndroidPolice

Kapcsolódó cikkeink

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Google: az Apple visszatartja a fejlődést

Anikó

Végre használható lesz a Gmail iOS-es widgete

Anikó