IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Galaxy Ecosystem – egymásra talált a Samsung és a Microsoft

A hardveres bejelentések mellett szép számmal kaptak helyet szoftveres újítások is a Galaxy Unpacked eseményen. A Samsung és a Microsoft kapcsolata még sosem volt ennyire erős és közeli…

A két vállalat összeállt a mobilos játék vonalán és az alkalmazások optimalizálásának terén is. Ugyanis bejelentették, hogy hamarosan a Samsung telefonok felhasználói több mobilos alkalmazást is futtathatnak és irányíthatnak Windows 10-es PC-jükön. Sőt, Samsung tabletjeiket másodlagos kijelzőként is csatlakoztathatják.

Ugyan a két mamut vállalat együttműködése nem újkeletű, a Microsoft CEO-ja, Satya Nadell a Samsung Note10-es eseményén személyesen szerepelt is tavaly. Az iparági verseny pedig egyre inkább kiéleződik iOS-es és Androidos platformok közt. Hovatovább, már inkább arról szól az egész, hogy ezek a készülékek hogyan képesek együttműködni a többi laptoppal, asztali géppel vagy játékkonzollal. Ebben pedig a Microsoft most hatalmasat lépett előre.

A játékos oldalon ott a Microsoft xCloud gaming szolgáltatása. A zsír új partnerség eddigi legjobb hozományának pedig az Xbox Game Pass app tűnik a Samsung Galaxy Store-jában, tehát a Google Play Store-ban nem is lesz elérhető. Ezt pedig még sikerült megfejelniük egy Note20 exkluzív lehetőséggel, melynek keretein belül három hónap Xbox Game Pass Ultimate és egy kontroller jár ajándékba, amit kifejezettem streamelt játékokhoz találtak ki.

Azonban első a kötelesség. A produktivitáshoz és irodai munkához kitalálta alkalmazások és szolgáltatások terén is egyre közelebb kerül egymáshoz a két vállalat. A jegyzetek a Samsung Notes alkalmazásból szinkronizálnak majd szó nélkül Outlookkal és OneNote-tal, a Samsung Remindersbeli feljegyzések pedig átvándorolnak a Microsoft To Do, Teams és Outlook alkalmazásokba.

Ezzel párhuzamosan a két vállalat gőzerővel dolgozik azon is, hogy optimalizálják a Word-Excel-Power Point szentháromságot a Samsung készülékeire, főleg a Galaxy Z Fold 2-re.

A legfontosabb viszont az egészben, ami a legnagyobb újítás lehet az androidos felhasználók életelben, a Your Phone funkció. Enne segítségével Windows 10 felhasználók Android alkalmazásokat futtathatnak Windowsos programok kereteiben, azonban ez is Samsung exkluzívan működik majd. Hiába az Android, Huawei készülékkel mondjuk labdába sem rúghatsz.

Nehéz a bemutatónak ezt a részét nem az Apple idei WWDC-s produkciójához hasonlítani. Igaz, ott az iOS és iPadOS-es appok macOS-es natív verziójáról volt szó, de a végeredmény ugyanaz, csak a megközelítés más. Mondjuk azért még távol vannak az ARM-alapú teljese ökoszisztémától, de szépen lassan épülget a Galaxy Ecosystem.

Kapcsolódó cikkeink

A Samsung ismét az Apple új készülékén élcelődik

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Lesz valaha összehajtható iPhone?

Anikó