IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Hoppá, frissült a 27″-es iMac!

Az Apple a nyári nyugalomban csendesen frissítette a nagyobb iMac modelljeit. Az apróbb specbumpok mellett kaptunk pár régóta várt újítást, és egy korszak is kezd lezárulni.

Kezdjük az elején: a 2020-as 27″-es iMac designban nem változott, így akik már évek óta várják az újragondolt Apple asztali gépeket, azok egy kicsit még várhatnak… A lényeget a végére hagyom, jöjjenek fontossági sorrendben az újítások:

  • 10. generációs Intel processzorokat kapott. Simán el tudom képzelni, hogy ez lesz az utolsó Inteles generáció, és a következő széria már ARM chipsettel érkezik. Az alapmodellek 6 és 8 magos processzorokkal szereltek, de felárért akár 10 magos, Turbo Boosttal 5,0 GHz-es procit is kérhetünk, ami az Apple szerint akár 65%-kal gyorsabb számításra is képes az előző széria 8. generációs processzorához képest.
  • A grafikus kártya is frissült. Az első két modell 4 GB-os Radeon Pro 5300-zal érkezik, míg a felső modellt 8 GB-os Radeon Pro 5500 XT-vel szerelik.
  • A nanotextúrás 5k Retina kijelző állítólag szebb képet hoz majd. Erről majd az első tesztek, meg a részletek alapján tudunk többet nyilatkozni. De megkapta a True Tone-t, amit én például mindenhol használok.
  • Talán sokaknak nem nagy hír, hogy bekerült végre egy 1080p-s FaceTime kamera, de valójában az. Komoly probléma a Macekkel (lásd idei MacBook Pro és MacBook Air), hogy az alapvetően home office-ra tökéletesen alkalmas gépek, amik gyönyörű kijelzőkkel érkeznek, egy csoportos beszélgetéshez csak a 720p-s kamerákat használják. A többi elemhez képest ez barlangrajz, így ezt az újítást köszönjük, jöhet minden másba is!
Nagy képernyőn éles képek beszélgetés közben. Ilyet lehet?
  • Továbbra is 8 GB memóriával érkeznek az alapmodellek, de az eddigi 64 GB-os maximum helyett mostantól akár 128 GB-ig növelheti az, aki Pro iMac szörnyet akar építeni.
  • És jöjjön az, ami szinte elképzelhetetlennek tűnik: már kizárólag SSD-vel szerelt 27″-es iMaceket vásárolhatunk! Vagyis lezárult egy korszak, nincs többé Fusion Drive! Persze aki 2020-ban még mindig szeretne egy a gép árához képest vállalhatatlanul lassú, lecserélhetetlen belső meghajtót, ami a rendszert képes jelentősen visszafogni, az a hazai kereskedők kínálatában továbbra is megtalálja következő gépét (meg a 21,5″-est bárhol természetesen). Vélhetően majd szépen lecsorog az áruk. Aki viszont csekkolná már az új modelleket, megteheti az Apple hivatalos oldalán (a bővítési opciók és árak egyelőre nem kerültek bele).
Ez a design 10 év múlva sem lesz csúnya.

A modellek ára 749 990 Ft, 829 990 Ft, valamint 949 990 Ft lett. Ha az első tesztek igazolják, hogy minden beharangozott fronton érezhető az előrelépés, akkor ez egy okés frissítésnek tűnik. Persze nagyon vártunk valami ütősebbet, de vélhetően ha van is a csőben ilyen, azt már az ARM korszakra tartalékolják.

Felkészül 21,5″-es iMac és az iMac Pro?

Kapcsolódó cikkeink

Még nem kell lemondanunk az új iPhone SE-ről

Anikó

Továbbra is dolgozik az AirPower technológián az Apple

Anikó

Nem eszik olyan forrón az AR-kását

Anikó