IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Készenléti állapotban is durván merülhetnek az új iPhone-ok

A probléma állítólag akkor is jelentkezik, ha a készülékek éppen a Wi-Fit használják vagy ha teljesen kikapcsoljuk az 5G-t.

A tényleges üzemidő a 2020-as iPhone-ok nagy kérdése volt, hiszen az új modellek úgy váltak 5G képessé, hogy közben még csökkent is a telepek nyers kapacitása. Az iPhone 12 Pro pl. 2815 mAh-s akkut kapott, szemben a 11 Pro 3046 mAh-s erőforrásával. De hasonló a helyzet az alap iPhone 12-vel is, aminek 2815 mAh-s aksija szintén elmarad az iPhone 11 3110 mAh-s tartalékától. A nagy üzemidő-parák azonban mégis elkerülték a rajtot, főként az 5nm-es A14 chip energiatakarékosabb kialakításának köszönhetően.

Legalábbis eddig így tűnt, mivel az Apple közösségi fórumain néhány iPhone 12 tulajdonos még hetekkel ezelőtt túlzott merülésre kezdett panaszkodni, amit most a 9to5Mac is kiszúrt. A probléma nyugalmi állapotban, használaton kívül jelentkezik, egyes készülékek akár óránként 4%-ot is veszíthetnek a töltöttségükből. A lavinát a Master26A nevű tag posztja indította el október végén, azóta pedig több mint ezren jelezték, hogy hasonló gonddal küzdenek.

Master26 beszámolója szerint a hiba nem függ össze az 5G-s hálózati kapcsolattal, mivel akkor sem érzékel javulást, ha teljesen letiltja a mobiladat fogadását az iPhone 12 Prón. Mások arról írnak, hogy egy éjszaka alatt 20-40%-ot is merülhet a készülékük, ami még egy lestrapláltabb aksijú öreg telefonnál sem feltétlenül gyakori. Voltak, akik az alkalmazások háttérben történő frissítését is kikapcsolták, de ez sem vezetett náluk eredményre.

Forrás: 9to5Mac

A beszélgetéshez több képet is csatoltak, az egyiken remekül kirajzolódik a túlzott merülés az iPhone akkumulátorszint-mérőjén. A fenti sávon az látható, hogy a készülék a használat módjától függetlenül egyenletesen merül, míg az alatta lévő ábrán egy hibátlanul működő telefon energiafogyasztása szerepel összehasonlításként. Magyarul a grafikon alapján a problémában érintett mobilok merülési trendje akár nyugalmi állapotban is közelíthet az aktív nyomkodás során megszokott fogyasztáshoz.

Könnyen lehet azonban, hogy csupán szoftveres hiba okozza a jelenséget, egy hozzászóló legalábbis azt írta, hogy leteszteltette a telefonját az Apple-nél, de nem találtak hardveres anomáliát. Ha viszont az iOS miatt áll fenn a probléma, azt az eddigi frissítések sem javították, mivel még a napokban született kommentek között is találni panaszokat. Ahogy az ilyenkor lenni szokott, mindenki próbálkozik mindennel: egyesek a töltőjüket cserélték le, de olyan is akad, aki a SIM eltávolítására esküszik.

Az Apple viszont eddig még nem kommentálta az ügyet, így egyelőre nem tudhatjuk, hogy újabb “gate-tel” van-e dolgunk, vagy egy későbbi frissítéssel csendben orvosolják a túlzott merülést.

Te tapasztaltál ilyet az iPhone 12-k valamelyikén?

Forrás: 9to5Mac

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó