IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Kiszivárgott a Galaxy M21 2021 Edition specifikációja

Mielőtt még izgatottságtól remegő kézzel mohón kattintanál, hogy elolvasd, miben különbözik a Samsung Galaxy M21 2021 Edition az elődjétől, lelőjük a poént: semmiben.

A telefongyártók manapság igyekeznek szabadjára engedni, vagy sok esetben túlzásba vinni a kreativitásukat, ha a különböző szériák névválasztásáról van szó, olykor viszont egyáltalán nem erőltetik meg magukat. Van olyan, hogy ugyanazt a telefont más-más néven árusítják a különböző piacokon, máskor pedig ugyanazon név mögött különböző telefonok bújnak meg egyes országokban. A Xiaomi azt is elkövette, hogy ugyanazt a telefont két- vagy akár három különböző névvel is ellátta, ráadásul ugyanazon térségben, most pedig úgy tűnik, hogy a Samsung is felült erre a vonatra.

A Google Play Console-on már korábban megjelent az új M21, de innen csak a modelszámot tudhattuk meg, így alig vártuk, hogy összehasonlíthassuk a tulajdonságait az előddel. A 91Mobiles-nak köszönhetően a napokban megtudhattuk, hogy az összevetés nagyon egyszerű lesz, ugyanis a Samsung Galaxy M21 2021 Edition semmiben sem különbözik majd a sima M21-től.

Az igazat megvallva azért természetesen van különbség: a Galaxy M21 Android 10 alapjain nyugvó One UI 2.0-ával került a boltokba, a Galaxy M21 2021 Edition pedig One UI 3.1-el és Android 11-el érkezik. Ez akár érdekes különbség is lehetne, nevezhetnénk újításnak is, csakhogy időközben az M21 fontos frissítést kapott: Android 10-ről Android 11-re frissült az OS.

A Samsung valószínűleg újra előtérbe szerette volna helyezni az M-modellt azzal, hogy egy friss verziót dob a piacra, de azért néhány olcsón elvégezhető, szemfényvesztésnek is beillő, ámde valódi újítás fair-ebb megoldás lett volna. Mert így gyakorlatilag az történik, hogy ismét piacra dobják ugyanazt a telefont, csak feltüntetik rajta az évjáratot.

A Galaxy M21-hez hasonlóan az M21 2021 Edition is Indiában érkezik elsőként a boltok polcaira, azt viszont még nem lehet tudni, hogy pontosan mikor. Aki már most is tűkön ülve várja a hivatalos bejelentést (már ha lesz egyáltalán ilyen) annak azt javasoljuk, hogy vásárolja meg az M21-et, és az üzembe helyezés után az első dolga a szoftverfrissítés legyen.

Forrás: gsmarena

Kapcsolódó cikkeink

A Samsung ismét az Apple új készülékén élcelődik

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Lesz valaha összehajtható iPhone?

Anikó