IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Már nyolcadik éve az Apple a legnagyobb hatású globális márka

Az Interbrand felmérése szerint az almás techóriás nevezhető a legnagyobb márkahatással rendelkező cégnek, de az első öt helyen szorosan követi a konkurencia is.

Az Interbrand egy olyan tanácsadó cég, ami a globális márkák hatását és értékét figyeli. A legfrissebb jelentésében ismét az Apple-t nevezte meg a világ legértékesebb cégének, amelyet a technológiai óriás immáron nyolc éve tölt be.

Az Interbrand az Apple-nek valamivel kevesebb, mint 323 milliárd dolláros “márkaértéket” adott, ami 38% -kal több, a tavalyi 234,2 milliárd dollárhoz képest. A cég szerint a márkaérték egy olyan szám, amely a márka vevőkre, alkalmazottakra és befektetőkre gyakorolt ​​hatását mutatja. Az erős márkák befolyásolják a fogyasztókat, hűséges vásárlókat tudhatnak magukének, vonzzák és megtartják az alkalmazottjaikat, és közben folyamatosan csökkentik a finanszírozás költségeit.

A márkák értékei – Forrás: AppleInsider

Az Apple megkülönböztető képessége – vagy tulajdonképpen az egyedisége – nem annak a következménye, ahogyan a márka kommunikál, hanem az, hogy mit csinál. Az Apple termékei, technológiái és üzleti döntései a szervezet egyszerűségét és egyéni filozófiáját tükrözik. A márkának aurája van, és úgy változtatja meg azt, hogy mi van az emberek fejében, hogy a kezükben levő technológiát fejleszti.

Az Amazon jelentőssége is egyre csak növekszik, ugyanis nem csupán maga a webáruházuk termel elképesztő összegeket, de a saját termékeik is egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek. Az Alexa, az Echo és a Kindle csak pár olyan termék, ami akár a magyar háztartásokban is sűrűn fellelhető, pedig nálunk nem is divat az Amazonról rendelni.

A Microsoft még mindig az élen a számítógép-gyártásban, valamint az operációs rendszerek/irodai alkalmazások iparágában is, habár a mobiltelefon-piac nem jött be nekik. A Google elképesztően kedvező helyen áll a keresőmotorokat illetően és az Android is a legszélesebb körben elterjedt mobiltelefonos OS. A Samsung meg ugyanazt a szerepet tölti be a piacon, mint az Apple: mobiltelefonok, okoseszközök és számítógépek gyártására fektetik a hangsúlyt.

A legjobb 5 márka pozíciója egy kicsit keveredett az elmúlt évekhez képest. A második helyen álló Amazon, amely korábban a harmadik helyen állt, 60%-kal növelte értékét mivel valós idejű adatokba, AI-be és gépi tanulásba fektette be a tőkéjét. A Microsoft szintén növekedést ért el, és a harmadik pozícióba került, 53%-kal javultak az értékei Satya Nadella vezérigazgató keze alatt. A Google és a Samsung fértek még bele az első öt helybe.

A technikai vállalatok a top 20 márka közül 11-et tettek ki, az Instagram önmagában is például a 19. helyre lépett fel. Kíváncsiak várjuk tehát, hogy hogy hathat majd ezekre a márkákra az amerikai választások eredménye és az antitröszt törvény.

Neked mi a véleményed az Apple márkaértékéről? Képes jó irányba terelni az emberek cselekedeteit?

Forrás: AppleInsider
Borító: Pinterest

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó