IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Még idén jöhet a Galaxy Fold Lite

Úgy tűnik, a Samsung hallgat a felhasználókra, és továbbra is a megengedhetőbb árfekvés dominálhat hajtogatható készülékeik értékesítése során.

Bár a Galaxy Fold igen nagy előrelépést jelentett technikai téren, és akár új éráját is indíthatta volna a technikai fejlődésnek, a boom mégis elmaradt. Erről pedig leginkább a kövér árcímke tehet. Persze minden belépő technológia általában drága szokott lenni, de azért az 1980 dolláros árcímkét nehezen tudták a nagyközönség torkán lenyomni. Itthon potom 696 000 forintért kezdték tavaly árulni.

Aztán jött a Galaxy Z Flip, aminek már nem volt annyira lehengerlő a technikai specifikációja, mint a Foldnak, cserébe az árát is sikerült egy kicsit lejjebb tornázni. Így pedig már sokkal jobban vevők voltak rá az emberek, a szó szoros értelmében. Az 1380 dolláros, cirka 535 900 Ft-os készülékre már jobban haraptak az vevők is.

Ennyit számít 600 dollárnyi árkülönbség:

A legfrissebb pletykák szerint a diszkont vonat nem áll meg, és még az idén érkezhet egy újabb „hajtogatható” Samsung termék.

Az Apple háza táján is szaglászó Max Weinbach szerint a készülék a Galaxy Fold Lite nevet viselheti. Kisebb külső kijelzővel rendelkezhet, mint a Fold. A főkijelzőjéről viszont nem tudni semmit, csak azt, hogy nem UTG (Ultra Thin Glass) display lesz. Így ugyanolyan sérülékeny lehet, mint a Fold. A prémium designt pedig az alumínium keret és üveg adhatná a külső oldalán.

Fejlődhet a készülék teljesítmény terén: a Snapdragon 865 processzor jobb lehet, mint az elődjeiben található 855 és 855 Plus, a tárhely pedig 256 GB-tól kezdődne. Az 5G-t még nélkülöző modell 1099 dolláros áron indíthat, ami egy százassal drágább még az S20-nál is.

Ross Young, a Display Supply Chain Consultants CEO-ja szerint a készüléket viszont nem Lite-ra, hanem Galaxy Fold Special Editionre keresztelhetik, és már júliusban indulhat a világszintű értékesítés.

Borítókép: Android Central

Mit kéne tudnia egy hajtogatható telefonnak, hogy vásárolj egyet?

Kapcsolódó cikkeink

A Samsung ismét az Apple új készülékén élcelődik

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Lesz valaha összehajtható iPhone?

Anikó