IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Még itt sincs az iPhone 12, már a 13-ról érkeznek a hírek

Ross Young tapasztalt kijelzőkre szakosodott elemző a mai napon számos információt osztott meg a Mizuho Securitiestől az úgy nevezett iPhone 13-ról, ami, mint sejthetjük, a pletykák szerint a következő iPhone 12-es sorozatot követi, valamint szó esett még a harmadik generációs iPhone SE-ről is.

Várhatóan iPhone 13 felépítése nagyon hasonlít majd az iPhone 12-jéhez, amiről szintén nem tudunk biztosat. Tehát jelentős alakuláson nem várható, hogy átmennének az elkövetkezendő utáni széria készülékei.

Az összes iPhone 13-ról azt feltételezik, hogy integrált touch technológiával rendelkezik majd, és a kínai BOE Technology cég csatlakozik az LG Display-hez a 6,1 hüvelykes iPhone 13 és iPhone 13 Pro kijelzőinek gyártásában. Valamint úgy gondolják, hogy a Samsung Y-Octa technológiát kínál majd az Apple számára az összes iPhone 13 kijelzőhöz.

Young szerint az iPhone 13 Pro modellek “legfontosabb fejlesztése” a 120 Hz-es, frissítési rátával rendelkező ProMotion kijelzők adaptálása lesz, amely az LTPO megjelenítési technológiájának köszönhető. Számos össze-vissza jelentés után úgy tűnik, hogy a pletykák most nagyrészt egyetértenek abban, hogy a 120 Hz-es kijelzők csak 2021-ben kerülnek az iPhone-okba.

Az iPhone 13-at és iPhone 13 minit állítólag ugyanazokkal a kameraszenzorokkal fogják szerelni, mint az iPhone 12 Pro Maxot, viszont mindkét Pro modell szenzorai jobbak lesznek, így jelentősen fejlődhet a kamera.

Míg Young szerint mindkét iPhone 13 Pro modell hátulján LiDAR szkenner lesz, azt nem lehet tudni, hogy a funkció a nem Pro modellekhez is eljut-e. Az iPhone 12 esetében nem egyértelműek a pletykák arról, hogy a LiDAR minden Pro-modellben benne lehet vagy csak a 6,7 hüvelykes iPhone 12 Pro Maxba kerül-e be.

Valamennyi iPhone 13 modellbe érkezhet a sub-6 GHz-es 5G kapcsolat, de a Pro modellek a lassabb, de szélesebb körű kapcsolat mellett a gyorsabb mmWave-es 5G-vel is rendelkezhetnek. Idén az iPhone 12 Pro Max lehet az egyetlen készülék, mely a pletykák szerint megkaphatja az mmWave 5G-t.

Forrás: Apple

Emellett még jött hír a harmadik generációs iPhone SE-ről, ami 2022 tavaszáig nyilvánvalóan csak álom. Az új SE várhatóan 6,1 hüvelykes LCD-kijelzővel, Touch ID-vel, sub-6 GHz-es 5G-vel és ugyanazokkal a kettős kamerarendszerrel rendelkezik, mint az iPhone 11. Ebből arra lehet következtetni, hogy a 2019-es iPhone 11 formavilága lehet, amit a következő iPhone SE tovább vihet, és feltehetően a Touch ID-t is beépítették a bekapcsológombba, mint az iPad Air 4-nél.

Borítókép: MacRumors

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó