IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Megröntgenezték a legrégebbi és a legújabb iOS-t, elképesztő a különbség

A Corsair vezető fejlesztője látványos ábrákkal szemlélteti, hogy 13 év alatt mennyivel összetettebbé vált az Apple mobil operációs rendszere.

Alapszabály, hogy régen minden jobb volt, és nem kivétel ez alól az iOS sem. Legalábbis erre következtethetünk azokból a hozzászólásokból, amik minden új főverzió megjelenésekor ellepik az internetet arra panaszkodva, hogy bezzeg az első években nem produkált ennyi hibát az iPhone-ok szoftvere. Olykor én is hajlamos vagyok visszasírni az iOS 5.1.1-et, de többnyire igyekszek azzal nyugtatni magam, hogy akkoriban még nagyon más idők jártak, és annak a rendszernek korántsem kellett annyi fronton helytállnia, mint mai utódjának.

Az iPhone OS és az iOS 14

Talán a Corsair vezető fejlesztőjeként dolgozó Alexandre Coluccit is hasonló gondolatok foglalkoztatták, amikor úgy döntött, hogy fatérképek segítségével ábrázolja az eredeti iPhone OS és az iOS 14 közötti különbséget. Saját megfogalmazásában az volt a célja, hogy „röntgenképeket” nyújtson a szoftverekről, melyek segítségével láthatóvá válik a pontos szerkezetük és az összetevőik egymáshoz viszonyított mérete is. A térképek elkészítéséhez a GrandPerspective nevű programot vette igénybe, ami grafikusan mutatja az egyes fájlok lemezhasználatát egy fájlrendszeren belül, a végső simításokat pedig a Pixelmator képszerkesztőben végezte.

iPhone OS, a sosemvolt iOS

Az iOS első három generációját még iPhone OS-nek hívták, a ma használatos iOS elnevezés csak az iPhone 4-gyel érkező negyedik verzióban debütált. A legkorábbi változatnak viszont még neve sem volt, a 2007. januárjában bemutatott eredeti iPhone szoftveréről ugyanis eleinte csupán annyit mondott  az Apple marketingje, hogy a Mac OS X módosított változatát futtatja. Az iPhone OS név végül 2008 tavaszán bukkant fel, nem sokkal az iPhone OS 2 megjelenése előtt. No de ennyit a történelemről, íme, így fest az iPhone OS 1 a Colucci-féle röntgen alatt:

Ahogy a képeken látható, az egyébként meglehetősen összetett szoftver több mint harmadát maga a keretrendszer tette ki, a második legtöbb helyet pedig a betűtípusok követelték. Colucci számításai szerint a betűk az iPhone OS teljes méretének 25%-át adták, míg a hátterek 6%-nyi helyet foglaltak. A cupertinóiak első mobil oprendszere egyébként számos korlátozást tartalmazott, hiszen nem voltak letölthető appjai, nem lehetett megváltoztatni a főképernyő hátterét, és még egyedi csengőhangokat sem tudtunk beállítani. Az alapvető alkalmazások (Safari, Mail, Zene,stb.) viszont már harcra készen álltak: a második képen középtájt, jobb szélen találhatók, méretüket tekintve kb. a betűtípusok harmadának-negyedének felelve meg.

iOS 14

A közelmúltban megjelent legújabb iOS történetével itt és most nem fárasztanék senkit, hiszen szeptemberben már rengeteget írtunk róla. Szavak helyett beszéljenek az ábrák, az első képen ismét a szoftver szerkezetének főbb részei lettek kiemelve, a másodikon pedig a kisebb alkotóelemek is láthatók.

Ha az egészből egy kukkot sem értünk, akkor is kiszúrja a szemünket, hogy ezeken a képeken bizony sokkal több alkotóelemből áll össze a nagy egész, remekül illusztrálva azt a hatalmas fejlődést, amin az iOS keresztülment.

Az anyagokhoz fűzött magyarázatában Colucci rámutatott, hogy a szofver alapvető szerkezete még mindig emlékeztet az eredeti iPhone OS-re: a keretrendszer, az alkalmazások, a betűtípusok, stb. természetesen továbbra is jelen vannak. Ugyanakkor számos új „játékos” is felbukkant, melyek a gépi tanuláshoz köthetők (pl. arcfelismerés, szövegfelismerés, neurális hálózat), illetve több alkotóelem kapcsolódik a kamerához (pl. effektek, Emlékek, videófeldolgozás). Ezeken kívül pedig jelentős helyet foglalnak az olyan jól ismert funkciók, mint az emojik, az Egészség, a Watch, vagy az iWork.

Az iPhone OS és az iOS 14 közötti ugrás viszont akkor válik igazán látványossá, ha méretarányosan egymás mellé tesszük a két szofvter vizualizációját:

Ezen az ábrán megfigyelhető, hogy az eredeti iPhone operációs rendszere teljes egészében nagyából annyi helyet foglalt, mint a legújabb verzió háttérképei (nem is terpeszkedhetett nagyon, hiszen az ős-iPhone kezdetben csak 4 és 8 GB-os tárhellyel volt elérhető).  A különbség elképesztően látványos, még akkor is, ha alapvetően semmi meglepő nincs abban, hogy 13 év alatt ekkorát fordult a világ az okostelefonok körül. Mégis, Colucci munkájára érdemes lesz emlékezni, mikor a legközelebb bosszankodunk majd az iOS 14 valamelyik bugja miatt. Ha pedig kíváncsi vagy a többi rendszerre is, a forráslinken azokról is találhatsz „röntgenképet”.

Forrás: timac.org

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó