IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Google Meet most már Chromecastünkkel is működik

A Google végre összevonta a kellemeset a hasznossal. Most már könnyedén oszthatjuk majd meg Google Meeten keresztül futtatott megbeszéléseket, egyetemi előadásokat illetve barátainkkal való internetes összeröffenéseinket a tévénkre Chromecastünk segítségével.

A jelenlegi vírus miatt sajnos vagy nem, de sok céges megbeszélés, baráti találkozás vagy oktatás online platformokra sodródott át. Dolgozni, tanulni, meg a barátokkal való kapcsolattartást még ilyen válságos időkben is folytatni kell. Ezért a nagy technológiai cégek különböző módokon próbálják minél fejlettebb szolgáltatással és kényelmesebb funkciókkal a saját vizeikre terelni a felhasználókat.

Igaz, előzőleg a Next Hub Max okos képernyőre már elérhető volt a Google Meet funkció megosztása. Azonban úgy érezték a kereső motoros cégnél, hogy készen állnak elérhetővé tenni a megosztás lehetőségét szélesebb körben és szélesebb körű eszközökkel is. Megadva a lehetőséget a Google Meetes kép megosztáshoz a televíziónkra. Azért jobb egy nagy tévén követni az eseményeket, mint a kis telefonunkon. Főleg ha egy fontos előadásról van szó…

A három Chromecast generáció. Sajnos az első verzió mára már nagyon kiöregedett így csak a nagyobbik tesókkal működik a Google Meet megosztás Forrás: Joy of Android

Illetve így talán még több felhasználó átjönne hozzájuk arról a fránya Zoomról. Ezért most már számítógépedről, telefonodról és egyéb kütyükről, amik képesek képernyőjüket megosztani Chromecastunkra már tévénken is figyelemmel követhetjük a megbeszélést vagy sulis óránk előadását.

Amihez csak annyi kell, ahogy azt az előbb is említettem: legyen egy képmegosztásra alkalmas készüléked, meg persze egy HDMI-s tévéd, legalább egy második generációs Chromecasttel. Bocsi első generációs Chrome felhasználók, itt az ideje váltani. Ezután akármilyen okkal is történik majd a Google Meetes videokonferenciád, azt már csak egy kattintással megoszthatod apu plazmájára…

Persze azt fontos hozzá tenni, hogy a tévénken még nincs se mikrofon se kamera. Ezért majd mindig annak a készüléknek fogja használni a kamera-mikrofon kombóját, amiről épp megosztottuk Google Meet beszélgetésünket. Úgyhogy ne felejts el néha belenézni a kamerába, mert még a végén azt hiszik, épp egy  háborútól sokkolt katona távolba révedése zajlik le nálad…

Borító: Oficina da Net

Forrás: TheVerge

Szerinted is hasznos a Google új Chromecast funkciója? Talán emiatt már a Google Meetet is használni fogod?

Kapcsolódó cikkeink

Az Android-használók fele iPhone-ra váltana

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

A hirdetések már a telefonod zárolási képernyőjére is betörhetnek

Anikó