IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

November 17-én érkezhetnek az ARM-alapú Macek

Újabb nap, újabb Jon Prosser-jóslat: a szivárogtató most éppen a következő Apple-eseménnyel kapcsolatban szerzett exkluzív információkat.

Az elmúlt hetek különösen mozgalmasan teltek a cupertinóiak háza táján, hiszen szeptember óta két online bemutatót is tartottak, ahol lelepleztek két új Apple Watchot, két iPadet, a héten pedig négy iPhone-t és a HomePod minit is. Új Maceket viszont nem láttunk, a jelek szerint az Apple ugyanis egy külön rendezvénnyel vagy közleménnyel szeretné prezentálni a saját fejlesztésű chipekkel szerelt Macek első generációját. Napok óta megy a találgatás, hogy a lépésre vajon mikor és milyen formában kerülhet sor, de Jon Prosser már tudni véli a választ.

Az idei év sztárszivárogtatója szerint a nagy leleplezés egy újabb esemény keretében zajlik majd november 17-én kedden, amit az Apple november 10-én fog bejelenteni. Ez a tipp egybecseng a bloomberges Mark Gurman korábbi jelentésével, ami szintén novemberi keynote-ról szólt, ám akkor még dátum nélkül. Egy másik jól értesült név, Ming-Chi Kuo egyébként úgy véli, hogy az első ARM-es Mac egy 13 hüvelykes MacBook Pro lehet.

Prosser egyébként a megbízhatóbb leakerek közé tartozik, az erre szakosodott AppleTrack szerint 122 eddigi előrejelzésének összesen 85,2%-a vált be. Arra azonban volt már példa, hogy bakot lőtt a dátumokkal, augusztusban például azt jövendölte, hogy az új iPadeket és Watchokat szeptember 7-én mutatják be egy sajtóközlemény formájában, amiből végül online esemény lett szeptember 15-én. Ugyanabban a tweetben viszont remekül eltalálta, hogy az iPhone 12-leleplezés az október 12-i hétre esik majd.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó