IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Online is látogatható Apple múzeumot nyit a MacPaw

A jól ismert szoftvercég, a MacPaw, amely olyan nagyszerű Mac alkalmazásokért felelős, mint a Setapp és a CleanMyMac, kedden egy másfajta bejelentést tett. A cég hamarosan megnyitja saját Apple múzeumát az ukrajnai Kijevben, ahol több száz Apple-terméket állítanak ki a nagyközönség számára.

A MacPaw már eddig is rendelkezett egy Mac-gyűjteménnyel az irodájában, de most a cég még több terméket szerez be a múzeum számára, amely várhatóan még idén megnyílik. Az eddig 40 számítógéppel számláló gyűjtemény mára már 323 kiállítási tárgyat tartalmaz, amelyek bárki számára megtekinthetők lesznek, aki meg szeretné látogatni az Apple múzeumot.

Amikor az első Mac-gyűjteményünket beszereztük, nem tudtuk azt a nagyközönség számára hozzáférhetővé tenni, miközben az irodai kiállítási túrákra folyamatosan nőtt a kereslet. Keményen dolgoztunk, hogy megvalósítsuk ezt az elképzelést, és most már készen állunk arra, hogy bejelentsük: a múzeum hamarosan megnyílik mindenki számára.
MacPaw

A MacPaw szerint a látogatók számos klasszikus Apple-terméket találnak majd, sőt, néhány egészen ikonikusat is, köztük egy eredeti, Steve Wozniak által aláírt Macintosh-t, az Apple QuickTake digitális fényképezőgépét és a huszadik évfordulós Macintosh-t is.

A MacPaw Apple Múzeumának egy kis ízelítőjét alább láthatod:

A múzeum a MacPaw Space-ben lesz, egy új helyen, ahol a vállalat előadásokat és workshopokat is tart majd. De ha nem opció átugrani a „szomszédokhoz”, a cég dolgozik a múzeum digitális kiállításán is.

További részletek az Apple Múzeumról a MacPaw weboldalán találhatók.

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó