Az biztos, hogy az Apple élén állni nem könnyű feladat, pláne Steve Jobs árnyékéban. Idén augusztusban múlt 9 éve, hogy Cook átvette a cuperinói óriás irányítását CEO-ként és máris nyugdíjazná magát?
Egyszer, egy korábbi cikkben azt mondtuk:
A fél világ a következő Steve Jobsot várta, de helyette csak egy kimért, végtelenül polkorrekt, megfontolt üzletember érkezett.
És ezzel a mai napig nem lehet vitatkozni, a két vezető teljesen másképp és mást adott hozzá a vállalat esszenciájához. Míg Jobs zsenialitása olykor kiszámíthatatlan fordulatokat eredményezett, addig Cook megbízhatóan kormányozza egyre jövedelmezőbb vizekre a techóriást.
Cookot egyébként 1998-ban csábította át Jobs a Compaqtól SVP pozícióba. Feladata a beszállítói rendszer megreformálása és a cég raktározási rendszerében a „just-in-time” rendszer kiépítése volt. Nem véletlenül viselte még vezérigazgatóságának kezdetén is a „Raktáros” ragadványnevet.
És bár Bloomberg szerint Tim Cook és a csapata kiemelt figyelmet fordít az utódlás kérdésére, Cook még nem szeretne leköszönni, inkább kinevelnék a vállalat következő generációs top menedzsereit.
Ahogy Cook a tizedik évét kezdi az élén, vezetői csoportját többnyire olyan alelnökök alkötják, akik több mint két évtizede dolgoznak az Apple-nél, több tízmillió dollárt kerestek, és 55-60 év közöttiek, vagy annak közelében vannak. Ez a tipikus vállalati tervezés mellett arra ösztönözte Cupertinót, hogy továbbfejlessze a következő felsővezetői csapatot.
![](https://ithon.hu/wp-content/uploads/2020/09/joswiak.jpg)
Jelenleg az elsőszülött szerepét az utódlási sorrendben Jeff Williams tölti be, aki pragmatikusságával és cél fókuszú irányításával valóban Cook utódja lehetne és nem egy újabb Jobs.
Greg Joswiak is a múlt hónapban vette át Phil Schiller munkakörét világszintű marketings SVP-ként. Ott is már hónapok óta készültek a dologra, Schiller folyamatosan adta át a feladatokat Joswiaknak. Akinek a helyére pedig a jelenlegi iPhone marketinges VP Kaiann Drance a legerősebb jelölt.
![](https://ithon.hu/wp-content/uploads/2020/09/prescott.jpg)
További lehetséges versenyzők Stan Ng és Susan Prescott. Ng, az Apple Watch marketing alelnöke, a 90-es évek vége óta az Apple marketingcsapatának egyik alapköve, először a Mac-en, majd az iPod-on, végül a Watch előtt dolgozott az iPhone-on is. Az 55 éves Prescott pedig jelenleg az alkalmazások és vállalati megoldások marketingjét felügyeli.
A szoftveres csapatban Craig Federighi még maradhat a saját pozíciójában jó pár évig. Ugyanis 51 év évével ő az Apple vezetői csapatának egyik legfiatalabb tagja. Ha Federighi mégis leköszönne pozíciójára a jó eséllyel pályázhatna jelenleg Sebastien Marineau-Mes, az Intelligeins Rendszerélmény VP-je, vagy Jon Andrews, aki a Core OS fejlesztésének VP-je.
![](https://ithon.hu/wp-content/uploads/2020/09/andrews.jpg)
A harmadik nagy terület pedig az operatív működés, ahol most Sabih Khan van vezetői pozícióban. Őt Priya Balasubramaniam válthatná potenciálisan.
[…] De a legvalószínűbb hosszú távú utód a csoportot ismerő emberek szerint Priya Balasubramaniam, az iPhone operációk jelenlegi vezetője. Balasubramaniam 2014 óta tölti be jelenlegi szerepét, és közel 20 évvel ezelőtt csatlakozott az Apple-hez. Felelős az Apple legfontosabb termékének és az annak alapjául szolgáló alkatrészek gyártásának, ellátási láncának és javítási hálózatának működéséért.
![](https://ithon.hu/wp-content/uploads/2020/09/Apple-leadership-update-062719_LP_hero.jpg.og_.jpg)
Ha szeretnéd magad mélyebben beleásni az Apple utódlási stratégiájába, akkor szeretettel ajánlom a Bloomberg cikkét.
Borítókép: Bloomberg