IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Egy haláltusa sztorija: 6 éves lett az első androidos Nokia

2014 elején érkeztek az első Android rendszert futtató Nokiák, miután először a Windows rendszerével próbálkoztak több-kevesebb sikerrel.

2014-et írunk, amikor a Nokia már hatalmas barátságban volt a Microsofttal, ugyanis a finn cég 2011-től kezdve több Lumia modellt is kiadott, amin a Windows Phone rendszer futott. Mivel én szeretek több mindent kipróbálni, így anno nekem is volt egy Lumia 720-asom és adtam egy esélyt a Windowsnak.

Hát meg mondom őszintén, kár volt. Az a csempés megoldás egyébként nem volt rossz elképzelés, de problémát jelentett az is, hogy sokkal kevesebb alkalmazás volt letölthető rá. És ami meg le volt fejlesztve rá, az gagyi volt. Sosem felejtem el mennyit szenvedtem azzal a telefonnal. Körülbelül fél évet volt nálam, aztán ment a levesbe.

Ahogy nálam sem lett nyerő, úgy mások sem voltak lenyűgözve a Windows Phone rendszerétől, és itt most tényleg nem a Nokia volt a hibás. Ezért dönthettek többek között úgy 2014-ben, hogy ideje elkészíteni az első androidos telefont.

Igen, technikailag a Nokia csak 2014-ben készítette el az első Google rendszert futtató telefonjait, a Nokia X és XL-t. A Nokia X-ből összesen 5 verzió érkezett. Eredetileg az X és az X Plus amik között az egyetlen különbség az volt, hogy a Plus kapott 256 MB extra RAM-ot, amivel viszont így sem értük el az 1 G-t. Később megékezett a Nokia XL, ami alapból megkapta a 768 MB RAM-ot, nagyobb kijelzőt és aksit.

Sajnos kinézetre is gagyik voltak – Forrás: Gulf Business

Az év vége felé piacra dobták az X2-őt, ami már egy gyorsabb, Snapdragon 200 chipsetet kapott és végre elértük az 1 GB RAM-ot is. Kínában pedig már a 4G-t is tudó XL került forgalomba.

A sorozat egyébként vegyes fogadtatást kapott, ugyanis voltak hardcore Symbian fanok, akik szerint a Nokia saját rendszere is pont jó volt, meg elvakult Windows Phone fanok is, akik nem akartak Androidra váltani. Az androidosok számára meg annyira megkésett volt a Nokia váltása, hogy inkább a HTC, LG, Sony és a Samsung modelljeit választották.

Talán az is volt a probléma a fent említett modellekkel, hogy egyik sem volt igazán zászlóshajó modell, hanem inkább középkategóriás választások, azoknak viszont gyengék voltak. Plusz mindegyik műanyag borítást és rikító színeket kapott, ami talán elment volna még 2010 előtt, de 2014-ben már kezdtünk az üveg vagy alumínium borítású telefonokra vágyni.

Műanyag és rikító színek – Forrás: NDTV

A modellek sikertelensége azt is eredményezte, hogy a Nokia feladta az androidos probálkozást és engedte a Microsoftnak, hogy teljesen felvásárolja őket, és folytassák a Windows Phone-ok gyártását. Először még folytatták a Nokia Lumia megnevezést, majd ezt átnevezték Microsoft Lumiának. És így halt meg az androidos Nokia széria egy év alatt.

A Microsoft Lumiának sem kellett sok a temetéshez, ugyanis egy olyan piacon, ahol erős volt az iOS és az Android harca, egyszerűen nem fért még akkor bele egy harmadik szolgáltató. Főleg nem úgy, hogy a fejlesztőknek nagyon nem akaródzott Windows appokat készíteni, a felhasználók meg inkább választottak más, jobban kifejlett rendszert. 2016-ban pedig elkészült a Lumia 650, ami az utolsó Microsoft telefon volt, és reméljük ez így is marad!

Neked volt Windows telefonod?

Forrás: AndroidAuthority
Borítókép: Gadgets

Kapcsolódó cikkeink

Az Android-használók fele iPhone-ra váltana

Anikó

A hirdetések már a telefonod zárolási képernyőjére is betörhetnek

Anikó

Eszméletlen összeget költöttünk appokra 2021-ben is

Anikó