IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Tíz hasznos MIUI 12 funkció, melyről érdemes tudnod

Összeszedtünk néhány hasznos funkciót, amelyekről lehet, hogy nem is hallottál, de mindenképpen érdemes kipróbálnod őket, ha Xiaomi készüléked van.

A Xiaomi az elmúlt évek során az egyik legnagyobb és legkeresettebb gyártóvá nőtte ki magát az okostelefonok piacán, nevének hallatán pedig a kiváló ár-érték arány jut elsőként eszünkbe. Kevésbé ismert tény, hogy a kínai gyártó első terméke nem is egy eszköz volt, hanem maga a MIUI szoftver, amelyet a Google Nexus One-ra fejlesztettek.

Az Androidra épülő rendszer ma már a cég saját készülékein fut, és rengeteg olyan hasznos tulajdonsága van, amik kiemelik őt a versenytársai közül. Ha Xiaomi telefonod van, vagy kacérkodsz a gondolattal, hogy vásárolsz majd egyet, érdekesnek fogod találni az alábbiakat.

Képmegosztás metaadat nélkül

Akarva-akaratlanul rengeteg módon oszthatunk meg magunkról információkat, például úgy, hogy feltöltünk valahová egy nemrég készült zseniális fotót, melyből kiderülhet, hol is jártunk épp. Azonban a MIUI 12-ben be tudjuk állítani, hogy a feltöltött képhez ne kapcsolódjon semmilyen egyéb adat, így tényleg csak azt osztjuk meg másokkal, amit meg is szeretnénk.

Gallery > ⋮ (three dots) > Settings > Secure sharing

Sound Assistant

A különböző alkalmazások hangerejének szabályozása nem tartozik az Android erősségei közé. Szerencsére a kínaiak gondoltak azokra, akik le szeretnék húzni a Facebook értesítések pittyenésének hangját, miközben a háttérzenét meg feljebb tekerik. A legmeglepőbb a dologban az, hogy egy ilyen egyszerű kis funkciót ki kell emelni, de valamilyen okból kifolyólag ez a többi gyártó rendszerében nem igazán lelhető fel.

Settings > Sound & vibration > Sound assistant

Második asztal

A legtöbbünknek nincs céges telefonja, ugyanazon az eszközön kezeljük a magán- és munkaügyeinket is. Egy második asztal létrehozásával gyakorlatilag egy teljesen különálló kis környezetet tudunk teremteni, ahol például csak a munkavégzéshez szükség alkalmazások és fájlok vannak. A különböző asztalokhoz lehetőségünk van más-más feloldási mintát, kódot, ujjlenyomatot megadni, a zárolt képernyőn pedig egy mozdulattal kiválaszthatjuk, hogy melyikbe szeretnénk belépni.

Settings > Special features > Second Space

Gyorsbeállításokba integrált Google Home

A Google Asszisztenssel kényelmesen iránythatjuk az okos otthonunk eszközeit, de ha ahhoz támadna kedvünk, a telefon gyorsbeállításai között is megtaláljuk őket. Az eszközlista ráadásul személyre is szabható, előre tudjuk venni a sorban a gyakrabban használtakat, így azok egy mozdulattal elérhetővé válnak.

Settings > Notifications & Control center > Smart home

Képcenzúrázó

A funkció sokkal hasznosabb, mint amelyinnek elsőre tűnik. Rengeteg képernyőképet készítünk, de nem biztos, hogy mindent meg szeretnénk mutatni másoknak, ami látszik rajtuk. A MIUI-nak van a problémára egy megoldása, ami könnyen elérhető minden screenshot készítésekor. Egyszerűen kikockázhatjuk vele a nem kívánatos részeket, ráadásul – némileg indokolatlanul -többféle minta és ecsetméret közül választhatunk.

Game Turbo

Egyeseknek a telefon egyben egy hordozható játékkonzol is, az ő életüket hivatott megkönnyíteni a Game Turbo. Nemcsak az indítás előtt lehet optimalizálni a beállításokat a különböző játékokhoz, hanem közben is sok hasznos lehetőség érhető el: egy érintéssel megnyithatjuk a böngészőt, felvételt készíthetünk a képernyőről, vagy bezárhatunk háttérben futó alkalmazásokat anélkül, hogy megszakítanánk a játékmenetet.

Olvasás üzemmód

Legyen szó bármilyen témáról, ma már sokkal több tartalmat fogyasztunk okostelefonon, mint nyomtatott formában. Ez azon túl, hogy ez bántóan nyilvánvaló tény, még a szemünknek sem tesz jót. Utóbbira kínál megoldást a Reading Mode, ami automatikusan lejjebb veszi a kékfényt, melegebbé varázsolja a színeket, a textúra pedig papírhatásúvá válik.

Settings > Display > Reading Mode

Klónozott alkalmazások

Bár rendelkezésre állnak külső forrásból származó megoldások arra, hogy egy adott alkalmazást kétszer is futtassunk párhuzamosan, a MIUI 12 funkciója pofon egyszerű, és nagyon jól működik. Bármelyik appból készíthetünk másolatot, így például egyszerre két WhatsApp accountot is kezelhetünk. A másolat ráadásul sandboxban fut, így semmilyen formában sem kapcsolódik az eredetihez.

Settings > Apps > Dual apps

Video toolbox

Nem kifejezetten újdonság, de talán az egyik leginkább alulértékelt tulajdonsága a Xiaomi készülékeinek. Segítségével módosíthatjuk a képi és hangi beállításokat, de ha nem szeretnénk fizetni azért, hogy a képernyő zárolásakor se hallgasson el a YouTube, azt is megtehetjük vele.

Settings > Special features > Video toolbox

Lebegő ablakok

Az Android eléggé megkönnyíti a multitaskingot, de a MIUI még erre is rátesz egy lapáttal a lebegő ablakokkal. Néhány mozdulattal lebegő üzemmódba rakhatunk egy-egy appot, az ablakok méreteit pedig tetszés szerint változtathatjuk, így nem kell szükségszerűen háttérbe raknunk valamit, hogy egy másik feladattal foglalkozzunk.

Settings > Special features > Floating windows