IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Új képszerkesztővel és ráncfelvarrott Maps-szel készül a Google

Jön az új AI alapú képjavító és a mentett helyek is kiemelést kapnak.

Két újítást is tartogat a közeljövőben a Google, ugyanis a Fotók alkalmazásba érkezhet egy új, AI alapú képszerkesztő, a Térképbe pedig lapozható mentett helyeket csempésznek.

A Google Fotók esetében már sejthettünk egy nagyobb változást, ugyanis Jane Manchun Wong tech blogger már korábban kiszúrt egy rejtett kódot az alkalmazásban. Most azonban ki is posztolta, hogy megjelent nála egy új felhasználói felület a szerkesztés fül alatt. Úgy tűnik a Google elkezdte titokban tesztelni az új funkciót azzal, hogy bizonyos telefonokon elérhetővé tette.

Az új UI kicsit ki lett bővítve a régihez képest, van „javaslatok” „körbevágás” „igazítás” „filterek” és még sok egyéb új fül, új dizájnnal. A “javaslatok” az igazán érdekes újdonság, ugyanis itt a Google AI technológiája segít nekünk abban, hogy mit is kéne változtatni a képen, hogy jó legyen. A filterek között is lesz újdonság, de körhinta alapú felugró ablakok is segíteni fognak nekünk, hogy melyik filterrel lenne a legszebb a véghatás.

A Google Térképek sem marad ki az újdonságokból, ugyanis teljesen áttervezik a Mentett helyek részleget. Eddig egy unalmas listát láttunk csak kategóriákba rendezve, de most itt is alkalmazzák a körhinta alapú dizájnt.

Így fog kinézni az új UI – Forrás: AndroidPolice

Az első lapon a többi felhasználó által sűrűn mentett helyek lesznek, hogy felfedezhessük kicsit a környéket. A második kis fülön a saját közelünkben lévő mentett helyeinket látjuk, a harmadik pedig azt mutatja, hogy milyen helyeken jártunk eddig, a lokációs történetünket felhasználva. A felhasználók azonban el fogják érni a saját listáikat is, amiket eddig készítettek a mentett helyekből, ha lejjebb görgetnek.

 

Tetszenek az újdonságok, vagy úgysem használod egyiket sem?

Forrás: AndroidPolice, PhoneArena
Borító: AndroidPolice

 

Kapcsolódó cikkeink

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Google: az Apple visszatartja a fejlődést

Anikó

Végre használható lesz a Gmail iOS-es widgete

Anikó