IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Nokia verheti az utolsó szöget az Android One koporsójába

Gyakorlatilag ők maradtak ez egyetlen gyártó, akik még tovább viszik a projektet.

A Google 2014-ben mutatta be az Android One készülékeket elsőként Indiában, ahol 100 dolláros áron kezdte terjeszteni natív Androidot futtató eszközeit. A projekt azonban rövid időn belül bebukott, az első körben kínált gyengétt Android One-os készülékek nem hozták meg a várt sikert, így a Google elkaszálta a programot.

Aztán mégis újraindították az egészet 2017-ben, de most olyan gyártók részvételével, mint a Xiaomi és Motorola, középkategóriás készülékekre fókuszálva. A legnagyobb előrelépésnek az tűnt, amikor a Nokia teljes portfoliójával elkötelezte magát az Android One mellett.

Elfogadható hardver, natív szoftver és gyakori update-ek ígérete. De csak ígérete, mert eddig egy Android One-os készülékre sem érkezett Android 11-es frissítés.

Három évvel az Android One újbóli bevezetése után a kezdeményezés körül ismét zavar támadt. És a Nokia maradt az egyetlen márka, amely 2020-ban folytatja az Android One-eszközök kiadását. A Moto G Prót – a Moto G Stylus utódját – még Android One hajtja, de ez a modell csak bizonyos piacokra korlátozódik. A Xiaomi is elhagyta az Android One-t a Mi A3 után; a márka folyamatosan problémákat vetett fel a szoftverfrissítésekkel, ráadásul Android One-os készülékek nem tudtak közel kerülni MIUI-os társaik eladási számaihoz sem.

Így, ha 2020-ban friss Android One telefont szeretnél vásárolni, akkor meg kell barátkoznod a Nokia készülékek gondolatával. Ami jelenleg nem jelent túl jó perspektívát.

De a Nokia legnagyobb hibája nem a hardver, hanem az időszerű szoftverfrissítések hiánya. A Google több mint két hónappal ezelőtt adta ki az Android 11-et, és a frissítés még nem került egyetlen Android One-eszközre sem. Az Android 11 az első napon elérhetővé vált a Pixelek számára, a OnePlus pedig a múlt hónapban szállította a stabil frissítést a OnePlus 8 és 8 Pro készülékekhez.

A Samsung még az év vége előtt bemutatja a One UI 3.0 frissítést a Galaxy S20 és a Note 20 sorozathoz, sőt az OPPO is elkötelezte magát amellett, hogy decemberre jön a stabil Android 11 frissítés a Find X2 sorozatához. A Nokia eközben megosztotta Android 11-es frissítésének ütemtervét, a Nokia 8.3, Nokia 2.2, Nokia 5.3 és Nokia 8.1 készülékek 2021 első negyedévének végére várhatóan megkapják a frissítést.

Ez ellentmond az Android One alapgondolatának, és a Nokia kilátásai azt jelzik, hogy át kell gondolni a program egészét. Ezen a ponton garantált, hogy az Android One telefonok nem kapnak időben frissítéseket, ezért, ha valaki a készülékek mellett dönt, annak egyetlen pozitív hozadéka a natív Android használata lehet.

Forrás és borítókép: Android Central

Kapcsolódó cikkeink

Az Android-használók fele iPhone-ra váltana

Anikó

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

A hirdetések már a telefonod zárolási képernyőjére is betörhetnek

Anikó