IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Csak a Pro iPhone-ok kaptak memóriabővítést

A jelek szerint az Apple idén csak azoknak ad plusz RAM-ot, akik mélyebben a zsebükbe nyúlnak, az első benchmark pedig meglepő eredményt mutat. 

A macOS programfejlesztő csomagjához, az Xcode-hoz nemrég adták ki a 12.1-es bétát, ami a rendelkezésre álló memória szerint listázza az új iPhone-modelleket is. Jelentések szerint ebből azt láthatjuk, hogy az iPhone 12 Próba és a 12 Pro Maxbe már 6 GB RAM került, viszont az alap iPhone 12-ben és az iPhone 12 miniben maradt a tavalyi modellpalettánál használt 4 GB-os mennyiség. A statisztikákat a Hiraku nevű Twitter-felhasználó osztotta meg elsőként:

A dolog persze nem túl meglepő, valószínűleg nem sokan számítottak arra, hogy idén már minden iPhone-ba 6 GB RAM kerül, másrészről a Pro vásárlói boldogok lehetnek, a készülékek ezzel ugyanis beérték az idén frissített iPad Prót, amibe ugyanennyi memóriát szerel az Apple. A plusz mennyiség elméletben az olyan összetettebb feladatokhoz jöhet jól, mint például a ProRAW fotózás, de pontosan csak a későbbi teszteknél láthatjuk, hogy miként teljesítenek egymáshoz képest az alap- és a csúcsmodellek.

S ha már teljesítmény, elvileg felbukkantak az interneten az iPhone 12 Pro első benchmark eredményei. A Geekbench Browseren megjelent adatok konkrétan a 13,3-as sorszámú készülékre, azaz a 6,1 hüvelykes iPhone 12 Próra vonatkoznak, de a koraiságuk miatt azért nem árt kételkedni bennük. Mindenesetre a táblázat szerint a 12 Pro egymagos teljesítményre 1590 pontot kap a Geekbench 5-ben, többmagosra pedig 3120-at. Az iPhone 11 Próval összevetve ez azért nem hatalmas ugrás, az előző generáció egymagos teljesítménye ugyanis 1300 pont körül, a többmagos viszont 3300-3400 pont körül mozgott, tehát az utóbbiban még jobb is volt. Itt is csak ismételni tudjuk magunkat: az első „kóser” tesztekből többet is megtudunk.

Időközben megjelent az iPhone 12 és az iPhone 12 mini első hands-on videószerűsége is, ezúttal az ABC Good Morning America című műsorában tapogatták meg az Apple őszi újdonságait. Az adásban 3:32-nél feltűnik Kiann Drance, az Apple marketingért felelős alelnöke is. A műsorvezetők kérdésére, mely szerint nem tart-e attól, hogy a vásárlók felháborodnak a töltő és a füles hiányától azt felelte, hogy már így is “rengeteg” minden van a telefonokban, s persze előkerült a környezetvédelmi szempontokat hangsúlyozó érv is.

Forrás: 9to5Mac

Kapcsolódó cikkeink

Azt írta 185 cm magas? Ellenőrizd le az iPhone LiDAR szkennerével!

Nagy Deborah

Jóval tartósabb a Ceramic Shield, de nem örök életű

Anikó

Tönkrevághatja a MagSafe töltő a telefontokokat

Anikó