IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Csak jövőre érkezhet a 14”-es MacBook Pro

„Vártam, amikor jöttél, sírtam amikor mentél nem jöttél. Így volt, neked elmondtam tevagyazakitalegjobban…” – vár már az egész szerkesztőség, minden egyes MacBook Pro bejelentésnél. Úgy tűnik, azonban idén még mindig nem dörzsölhetjük a tenyerünket.

Az elmúlt bő egy év során szép számmal jöttek a hírek a 14,1”-es új MacBook Próról, a mostani 13”-es modell utódjáról (= ugyanaz a méret, kisebb kávával). Már a két héttel ez előtti bejelentésnél is azt gondoltuk, hogy végre jöhet az áttörés. Ahogy a 15”-es modellből csendben 16”-es lett, úgy alakulhatott volna át a 13”-es méret is 14”-essé. De nem, ismét várnunk kell…

Legalábbis @L0vetodream Twitter felhasználó szerint, akinek korábban már 1-2 tippje szépen be is jött: pontosan megjósolta az idei iPad Pro és Magic Keyboard, valamint az iPhone SE érkezését is néhány hónappal a rajt előtt.

A tweetjeiben szereplő „in my dream”, azaz álmomban jelző eddig mindig bejött az új termékek esetében. Talán most is igaza lehet a 14”-es MacBook Prót illetőleg.

Forrás: Apple Newsroom

Bár az Apple idén tavasszal nem ilyen irányba frissítette 13”-es modelljét, ettől függetlenül még nem kell letennünk a készülék érkezéséről, sőt akár a mini-LED kijelző is bekerülhet, minél tovább csúszik a frissítés.

Borítókép: 9to5Mac

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó