A csapatmunka önmagában még nem garantálja, hogy mindenki érdemei szerint részesül a közös erőfeszítés hasznából. Remek példa erre a Twitter, melynek kulcsfontosságú társalkotója pont akkor találta házon kívül magát, amikor berobbant a platform.
A legsikeresebb techcégekben és a népszerű zenekarokban az a közös, hogy a többségük nem egyetlen ember szüleménye, ám mégis megvannak a maguk első számú arcai. Ami az Apple-nél Steve Jobs, vagy a Microsoftnál Bill Gates, az a havi 330 millió felhasználót megmozgató Twitternél Jack Dorsey. Az évekig hangoztatott hivatalos eredettörténet szerint Evan Williams befektetővel és Biz Stone-nal karöltve ő álmodta meg a közösségi oldalt az Odeo nevű podcast-platform romjain, ám a valóságban kiemelt szerep jutott egy elfeledett partnerüknek is. Ő volt Noah Glass, akit végül annak ellenére golyóztak ki a cégtől, hogy nélküle talán nem is jött volna létre a havi 330 millió felhasználót vonzó mikroblog.
A lájkok, a követők és az influenszerek előtt
A kétezres évek első felében az internet és a mobilok kapcsolata még igencsak gyerekcipőben járt. Akkoriban nem folytak a csapból is ingyenesen letölthető appok, hiszen a fejlesztők még hívás-, vagy SMS-alapú szolgáltatásokkal kísérleteztek. Ötleteik széles skálán mozogtak a legegyszerűbbektől (pl. küldj egy emelt díjas üzenetet, és megkapod a Beverly Hills-i zsaru zenéjét egy irritáló béka előadásában) a kreatívabb koncepciókig. Az utóbbiak sorát gyarapította Noah Glass projektje is: az általa létrehozott technológiával hangüzeneteket lehetett letölthető MP3-fájlokká konvertálni.
A leleményes ötlettel sikerült felkeltenie néhány komolyabb befektető, köztük Evan Williams figyelmét. Williams korábban rengeteg pénzt keresett, amikor a Google felvásárolta előző vállalkozását, az akkor rendkívül népszerű Bloggert. Az összegyűlt tőke lehetővé tette, hogy egy egész csapatot állítsanak Glass találmánya mögé, ekkor került a céghez a fiatal webdizájner Jack Dorsey is. A vállalkozás székhelyét rövidesen áthelyezték Williams régi lakására, a kész termékkel pedig 2005 nyarán álltak elő: ez lett az Odeo, egy podcastek készítésére és terjesztésére specializálódott portál.
Az ifjú csapat világhódító számításaiba viszont néhány hónap után hiba csúszott, mert az Apple is pont abban az évben karolta fel a podcasteket, hivatalosan is beemelve az egyre népszerűbb tartalmakat az iTunesba. A külső források ezzel jórészt okafogyottá váltak, így az Odeónál is pánikszerű ötletelés kezdődött, hogy milyen új irányba indulhatnának el. Ekkor összesen 14 ember dolgozott a cégnél, köztük a társalapító Glass és Williams, valamint a már említett Jack Dorsey és a később csatlakozott Christopher „Biz” Stone. A csapatból Glass volt az, aki az egyre szorosabb barátságuk révén felfigyelt Dorsey képlékeny elképzelésére egy szolgáltatásról, ami az emberek pillanatnyi tevékenységére fókuszált volna.
A koncepciót ezért ők ketten kezdték kidolgozni egy külsős német fejlesztő, Florian Weber, valamint Biz Stone alkalmi segítségével. Az alapötletből egy kezdetleges, SMS-alapú közösségi platformot gyúrtak, melynek felhasználói egyetlen üzenet elküldésével tudathatták közlendőjüket baráti társaságukkal. A szolgáltatást Twittr-nek nevezték el, utalva a 6 számjegyű amerikai SMS-kódokra és a madarak csipogását utánzó „tweet” szócskára. A névvel Glass rukkolt elő, miután oldalról-oldalra átfésült egy szótárt a megfelelően frappáns kifejezés után kutatva.
Hobbiprojektből új irány
Kész terveiket 2006 februárjában prezentálták az Odeo állománya előtt, akikből eleinte nem váltottak ki különösebb érdeklődést. Annyit mindenesetre sikerült elérniük, hogy a vezérigazgatói posztot betöltő Williams zöld utat adott a projekt folytatásához, a csapat fejének pedig Noah Glasst nevezte ki. Tehát nem az alapötletet adó Dorseyt, mégpedig azért, mert messze Glass volt a leglelkesebb a projekttel kapcsolatban. Az eseményeket részletesen felgöngyölítő Business Insider több korabeli alkalmazottat is megkérdezett, akik egyhangúan állították, hogy a kezdeti szakaszban Noah Glass hitt a leginkább a Twttr sikerében. Egy befektető, George Zachary szerint a társalapító valósággal fanatizálódott a szolgáltatástól, amit azzal indokolt neki, hogy a platform olyan számára, mintha bármikor ott lehetne az emberekkel, akikkel összeköti.
A működő prototípussal 2006 márciusára készültek el, rövidesen pedig a TechCrunch is cikket írt a Twttr-ről. Mire a nyár beköszöntött, a tesztelést végző Odeo-alkalmazottak annyira rákaptak a szolgáltatásra, hogy a folyamatos üzengetéssel több száz dolláros telefonszámlákat generáltak. Az első áttörést azonban egy kisebb földrengés hozta el, ami augusztusban rázta meg San Franciscót. A vészhelyzet közepette a helyiek felfedezték maguknak a gyors és hatékony kommunikációs formát, s ezzel a „tweetelők” száma hirtelen több ezerre emelkedett.
A csapat számára nyilvánvaló volt, hogy a Twttr-rel egy új cég kezdett kialakulni a meglévőn belül, ám az igazgatótanács mégsem kapcsolt, mikor a nyár folyamán prezentálták nekik a koncepciót. Ők ugyanis a podcastekben utazó Odeóra „fizettek be”, és attól várták volna az eredményeket. Glass egy későbbi interjújában elárulta, hogy ezen a ponton szándékában állt felvásárolni a Twittert, ha nem szerezték volna meg a tulajdonosok áldását az irányváltáshoz. A részvényesek körében azonban akadt valaki, akinek volt szimata az üzlethez: Evan Williams. A vezérigazgatónak ugyan beletelt egy kis időbe, hogy komolyan hinni kezdjen a projektben, de az őszi prezentációra már ő is ebben látta a jövőt. S ez volt az a pont, ahol egy megkérdőjelezhető lépéssel teljhatalomra tett szert.
2006 szeptemberében levelet írt a befektetőkhöz, amelyben bűntudatát fejezte ki az Odeo rossz teljesítményéért és felajánlotta, hogy kivásárolja őket abban az értékben, amennyivel beszálltak a cégbe. Ezzel olyan kompenzációt kínált nekik, amivel veszteség nélkül megúszhatták a befuccsolt podcastes kalandot. A levélben ugyan kitért arra, hogy ő személy szerint továbbra is támogatja majd a Twittert, azonban finoman szólva sem domborította ki a szolgáltatásban rejlő potenciált. A felhasználók számával kapcsolatban például azt hangsúlyozta, hogy két hónappal a start után is „kevesebb mint” ötezren vannak, továbbá azt is megjegyezte, hogy nehéz megbecsülni a platform valódi értékét.
Ez tényszerűen persze mind igaz volt, de néhányan utólag mégis úgy gondolják, hogy Williams szánt szándékkal nem erőlködött a befektetői kör meggyőzésével. Az Odeo romló eredményeit látva a többi partner végül beleegyezett az üzletbe, így a cég és vele a Twitter 5 millió dollárért Williams tulajdonába került.
Árulás, vagy evolúció?
Nem véletlen az, hogy az Odeo 2006-os felvásárlását ma is sokan kitervelt taktikai húzásnak vélik. Williams már akkor is éles eszű befektető hírében állt, aki sosem vonakodott meghozni a sikerhez vezető fájdalmas döntéseket. A New York Times egy 2010-es portréja például rámutatott, hogy az egykori Blogger-alkalmazottak sem voltak maradéktalanul elégedettek a kompenzációval, amit a platform eladása után Williamstől kaptak. A Business Insidernek pedig több egykori munkatárs és részvényes is „számítóként” jellemezte az üzletembert.
Akárhogy is legyen, a kivásárlás után a cég nem függött többé a befektetők kegyeitől, így teljes erejükkel a Twitterre koncentrálhattak. Williams egyik első döntése az volt, hogy átnevezte a vállalatot Obvious Corp-nak, igyekezve lerázni a kudarcos Odeo szégyenbélyegét. Ezen még senki sem lepődött meg, a következő jelentősebb lépésén viszont már annál többen: egyik napról a másikra kirúgta a társalapító Noah Glasst. Az embert, aki addig mindenkinél többet dolgozott a Twitter létrehozásáért.
A lépés okát a csapat tagjai is csak találgatni tudták. A Business Insidernek nyilatkozó bennfentesek szerint akár az is állhatott Glass eltávolításának hátterében, hogy személyisége túlságosan különbözött Williamsétől. Az újdonsült tulajdonos ugyanis csendes, visszahúzódó típus volt, míg Glasst szenvedélyesebb, hangulatingadozásokra hajlamos emberként jellemzik az ismerői. Ray McLure egykori Odeo-alkalmazott úgy fogalmazott, hogy Glass mindig beszélt, míg Williams mindig gondolkodott.
A másik lehetséges indok úgy szól, hogy a társalapítót pont azért kellett kitúrni a cégtől, mert túlságosan magáénak érezte a Twittert. Egy ex-kollegája szerint azon a ponton még az sem érdekelte volna, ha a házassága megy rá, csak a platform sikere lebegett a szeme előtt. Williams ráadásul tudott a projektet vezető Glass korábbi kivásárlási tervéről, így elképzelhető, hogy vetélytársat látott a férfiban. Glass ugyan kiemelten fontos szerepet játszott azzal, hogy társalapítóként beállt Dorsey ötlete mögé és erőteljesen lobbizott a projekt mellett, de a továbbiakban nem volt már nélkülözhetetlen a személye. Az elméletek sora azonban nem áll meg ennyivel.
Nick Bilton 2014-ben könyvet publikált a Twitter történetéről, s a szerző szerint valójában Jack Dorsey volt az, aki kitúrta Glasst. A kötetből ugyan nem derült ki a későbbi CEO indoka, de az író állítja, hogy Dorsey egyszerűen megfenyegette Williamst, hogy kilép, ha Glass marad. Ez meglehetősen pikáns feltételezés, hiszen a két férfi elvileg szoros barátságban állt, ám Dorsey már a könyv megjelenése előtt cáfolta a spekulációt. Annyi viszont biztos, hogy a kirúgott Glass még csak részesedést sem kapott, illetve a későbbiek során mintha lett volna némi igyekezet arra is, hogy teljesen kitöröljék a nevét a céges legendáriumból. A Twitter-projekt korai szakaszában a Glass szerint csak besegítő Biz Stone például egy 2011-es interjúban úgy tálalta a sztorit, mintha a mikroblog első változatát kizárólag Dorsey és ő dolgozta volna ki.
Az egészben viszont az a legelgondolkodtatóbb, ahogy Glass utólag vélekedik a történtekről. A Business Insidernek adott 2011-es exluzív interjújában elmesélte, hogy természetesen árulásként élte meg a kirúgását és az indulásban játszott szerepének elmaszatolását. Ezek mellett azonban egy kérdésre válaszolva azt is megjegyezte, hogy utólag helyes lépésnek tűnik Williams hatalomátvétele, hiszen a Twitter végül nélküle is sikeres lett. Ezzel kapcsolatban pedig sokat lehetne agyalni, hogy egy több milliárd dollár értékű cég felépítése során vajon hol húzódik a határ az etikátlan viselkedés és a hatékony döntéshozatal között.
Az mindenesetre tény, hogy a Twittert Glass kirúgása után sem kerülték el a fordulatos személycserék. Az Odeo ravasz kivásárlását követően Dorsey lett a CEO, ám 2008 őszétől Williams vette át a pozíciót, méghozzá Nick Bilton könyve szerint egy belső puccs révén, amit az váltott ki, hogy Dorsey túl sok időt szánt a jógára és a divattervezésre. Williams vezérigazgatósága viszont csak 2010 októberéig tartott, utódja az addig az ügyvezetői tisztséget betöltő Dick Costolo lett. Ő egészen 2015-ig dirigálta a vállalatot, amikor is Dorsey ismét visszaült a kormány mögé. Az alapító/ötletgazda azóta is CEO-ként tevékenykedik, ami pedig Williamst illeti, ő tavaly már az igazgatótanácsból is kilépett, hogy minden erejével új vállalkozása, a Medium felett bábáskodhasson.
S hogy mi történt Noah Glass-szel? Róla manapság semmilyen aktuális infót nem találni, ám miután először 2011-ben, majd Bilton könyvének megjelenésével 2013-ban is bejárta a médiát a kirúgásának története, a Twitternél játszott szerepe is nagyobb nyilvánosságot kapott. A Wikipedia már egyértelműen leírja, hogy ő is az alapítók között volt, illetve a vállalattal foglalkozó cikkekben is gyakran feltűnik a neve. Saját Twitter-fiókja a mai napig él, s habár már 7 éve nem posztolt semmit, a bemutatkozásában még mindig ott áll: „i started this”, azaz, hogy „én kezdtem ezt”.
