IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Ha így halad a technológiai fejlődés több digitális adat lesz a földön, mint atom

2245-re annyi egyest és nullát pötyöghetünk és tölthetünk fel a felhőbe, hogy Földünk tömegének a feléért a bitek lesznek felelősek.

A kutatást Dr. Melvin Vopson végezte aki jelenleg is az angliai Portsmouth Egyetemen tanít elméleti fizikát. Meg persze folytatja a digitális világ rejtelmeinek felfedezését. Aki azt állítja ha a mostani digitális adat növekedést vesszük figyelembe, de a korlátlan energia ellátást nem oldjuk meg akkor információs katasztrófa fog bekövetkezni.

Ami azt jelenti, hogy ha így haladunk akkor 150 éven belül annyi digitális bitet fogunk létrehozni, hogy az már akadályozni fogja a technológia fejlődését. Mivel baromira nem leszünk képesek ellátni energiával a sok szerverparkot és kütyüt a világon. Talán megújuló energiát kellene használnunk, nem a fránya olajat… Illetve addigra már annyi digitális adatot fogunk kreálni, hogy az majd meghaladja az atomok számát a Földön. És hát minden atomokból áll, úgyhogy az elég brutálisan sok…

Illetve jelenleg 26%-al növekszik évente a bitek száma a földön, ami körülbelül egy rizsszemnek felel meg, mármint súlyban. De a hógolyó effektus által egy kilónyi rizs is össze jöhet 2070-ig. Extrém helyzetben 50%-os éves adat gyarapodás esetében meg akár 2245-re kiteheti gömbölyded Földünk tömegének a felét. Ami azért felfoghatatlan. Félig atom, félig digitális adat. Persze nem lesz ez veszélytelen szinte minden téren kihat majd ez a nagy adatmennyiség.

Ha így haladunk digitálisan túlsúlyos lesz a föld? Hívni kell majd Schobert Norbit… – Forrás: Melvin Vopson

Kicsit elképesztő, hogy általunk kreált digitális “anyag” ekkora tömeget képes majd elérni. Persze mondhatod, hogy badarság és nem fog megtörténni hiszen ez csak teória. De abban biztos vagyok, hogy ilyen szempontból még sose gondolkodott a laikus ember. Eszembe se jutott volna azon elmélkedni, hogy a mi online macskás képeink tömkelegének egyszer akkora súlya lesz, hogy kiteszi éltető kék bolygónk tömegének felét… Szürreális, azért remélem a laposföldhívők nem félnek majd attól, hogy elbillen az egyik oldalra a föld…

A tudósoknak és kutatóknak meg köszönjük meg, hogy a tudtunk nélkül olyan fontos dolgokra keresik a választ és megoldásokat amik hatalmas hatással vannak életünkre és mi még csak nem is tudunk róla. Ez a boldog tudatlanság.

Borító: BestHQWall

Forrás: NYPost

Te teljesen támogatod a technológia fejlődését vagy mindig azt várod mikor következik be a Mátrix?