IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Június 4-én jön a nagy PS5 bejelentés

A Sony hivatalosan is bejelentette következő nagy PlayStation 5-ös eseményét június 4-ére.

Az esemény magyar idő szerint este 10 órakor veszi kezdetét és Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment CEO-ja szerint a PlayStation 5-tel a gaming jövőjébe hozza el. A kicsivel több mint egy órásra tervezett eseményen azokba a játékokba is bepillantást nyerhetünk, amik a PS5-tel érkeznek idén karácsonykor.

A PS5 játékai az iparág legjobbjait képviselik, innovatív studiókat a világ minden tájáról. Kisebb és nagyobb, újabb és már régi motoros vállalatokat, akik mind erőn felül teljesítettek, hogy olyan játékokat fejlesszenek, amik kidomborítják az új hardver erősségeit. A digitális bemutató kicsivel tovább fog tartani, mint egy óra és most először a virtuális térben találkozhatunk és élhetjük át ezt az élményt.

Ryan továbbá azt is elmondta, hogy az eseményen a játékok mellett a hardver nem kerül annyira fókuszba. A Sony nem fogja minden részletről lerántani most a leplet, mivel további eseményeket terveznek az elkövetkezendő hetek-hónapok folyamán, egy egész sornyi PS5 updattel.

Amit már ismerünk: az a specifikáció egy része, az új logó és új wireless kontroller. A konzolt magát viszont még nem láthattuk, az egyelőre még nem tisztázott, hogy ezt bemutatják-e június 4-én.

Forrás: Sony

A PS5-öt egy custom 8-magos 3,5 GHz-es AMD Zen 2-es CPU hajtja meg, egyedi 2,23 GHz-es AMD RDNA 2 architektúrájú GPU-val. A legújabb Playstation modell már 825 GB-os SSD-vel érkezik, így biztos, hogy a 8K sem fog megkottyanni az új gépszörnynek.

Forrás: Playstation

Kapcsolódó cikkeink

Ikonikus Sony PS játékok bukkanhatnak fel az App Store-ban

Anikó

Előrendelhető a Sony Xperia 10 III

Foltin

Megszűnik a PlayStation 3, a PSP és a Vita online boltja

Foltin