IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Kilenc kívánság a OnePlus 9-be

A OnePlus 8T még épp, hogy csak megjelent, de ettől még az idő nem áll meg. Mi is mindig előre tekintünk, így hoztunk egy listát azokról a változásokról, amiket előszeretettel üdvözölnénk a OnePlus jövő évi csúcsmodelleiben.

1. Kisebb méret

Forrás: Android Central

Ha valaha volt OnePlus készülék a kezedben, akkor egyből tudod mire gondolunk. Már az egészen korai modellek is viszonylag tepsi méretűek voltak. A 8-at és a 8 Prót például szinte lehetetlenség elsőre megkülönböztetni egymástól. Most, hogy az Apple is nyitott a mini irányba. 

Lehetne a Pro modell a nagyobb, míg a „sima” készülék eggyel kompaktabb méretben érkezhetne. A Samsung már bukta ezt a lehetőséget, amikor dobta a Galaxy S20e koncepcióját. Egy mini OnePlus modell pedig népszerű lehetne a piacon.

2. Vezeték nélküli töltés és vízállóság

Forrás: Android Central

A OnePlus 8 és 8 Pro közti egyik legnagyobb különbséget az IP-érték és a vezeték nélküli töltési lehetőség jelenti. Természetesen, ez megnyilvánul az árukban is. Jövőre mire ezek a készülékek megjelennek egy 700 dollárnál drágább flagship telefon igenis kell, hogy megfelelő vízállósággal és vezeték nélküli töltéssel rendelkezhessen. Ciki lenne, ha nem, pláe, hogy a 699 dolláros Galaxy S20 FE mindkettőt tudja. 

Ahhoz pedig, hogy a Pro modell jobb legyen a simától, elég lenne az is, ha oda bekerülhetne az ultragyors vezetéknélküli töltés is.

3. Warp Charge 65

Forrás: Android Central

Míg a gyártó megtarthatná a Warp Charge 30 (watt) töltési lehetőséget a OnePlus 9-nek, addig emelhetnék eggyel a tétet a 9 Próval és a Warp Charge 65-tel. Ez minden bizonnyal egy egészen vállalható kívánság, tekintve, hogy a 8T-ben már bejött. 

4. Normális kamerarendszer

Forrás: Android Central

2020 elég hendikeppesre sikerült ebből a szempontból. A készülékek nagyon szenvedtek a „több az csak jobb lehet” mentalitástól. Color filter lencsék a 8 Prón és monokróm lencsék a 8T-n, meg makró lencsék a többi telefonon. Totál tök felesleges. 

A 9 és 9 Próba böven elég lenne három lencse: egy fő, egy ultraszéles és egy telefotó. Ennyi, nem nagy truváj. Esetleg megspékelhetjük még olyan ínyencségekkel, mint a periszkópikus zoom.

5. Nagyobb tárhely

Forrás: Android Central

256 GB-nál még nem sikerült soha feljebb tornázni a OnePlus készülékek beépített tároló kapacitását és a OnePlus X kivételével egy bővíthető tárhelyes készüléket sem került a polcokra a márka égisze alatt. 

Épp itt lenne az idő, ha nem is 1 terás, de legalább az 512-es modellek bemutatására. És ez akár lehetne csak a 9 Pro kiváltsága is. 

6. Kijelzőbe épített szelfi kamera

Forrás: Android Central

Egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy az S30-as szériánál a Samsung nem fogja meglépni a front kamera kijelzőbe rétegelését, így a OnePlus 9-es széria tökéletes profi úttörő lehetne a technológiában. A kijelzőbe integrált különböző technikákon már amúgy is dolgoznak, a 6T-be például kijelzőbe épített ujjlenyomat olvasó került. 

7. Flat kijelző

Forrás: Android Central

A OnePlus 7-es szériájával indult meg a lekerekített és lefolyatott kijelzők „lejtőjén”. Bár tény és való, hogy jól néz ki a készülék széle felé lehajló képernyő, ettől függetlenül a hasznossága egészen vitatható. Szerencsére a 8T-ben szakítottak a hagyománnyal és remélhetőleg ezt folytatni fogják a 9-es szériában is.

8. Jobb haptikus visszajelzések

Forrás: Android Central

A OnePlus 7 Pro egyik legnagyobb gyengeségének mondhatjuk a nem éppen Pro-szintű haptikus visszajelzéseket. A 8 Pro bemutatásakor a Haptic Vibration 2.0-nak már valamivel jobbnak kellett volna lenni, de nem lett. Márpedig, ha az ember kezébe fog egy másik prémium telefont és jól megnyomkodja, könnyedén érezhető a különbség. Ezt nagyon kéne fejleszteni a 9-es szériába.

9. Változatlan árak

Forrás: Android Central

Ha egy valamire eddig nem lehetett panasz, az a OnePlus készülékek árazása. Ritkán emelnek árat és ha továbbra is ugyanígy folynak a világ eseményei, akkor igencsak jól jöhet, ha nem szállnak el az árcímkékkel. A 8 Pro 700 dolláros ára jó kiindulási alap. Remélhetőleg nem kúsznak egy ezres fölé az árak.

Forrás és borítókép: Android Central

Kapcsolódó cikkeink

Az Android-használók fele iPhone-ra váltana

Anikó

A hirdetések már a telefonod zárolási képernyőjére is betörhetnek

Anikó

Eszméletlen összeget költöttünk appokra 2021-ben is

Anikó