IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Teljesen önvezető lehet az Apple és Hyundai kooperációjában készülő autó

A CNBC által megerősített információ szerint lassan már megszárad a tinta az Apple és Hyundai/Kia Motors közötti partnerségi megállapodáson. Egy új jelentés szerint mindkét vállalat közel áll ahhoz, hogy lezárják az igen nagynak számító üzletet, amely a régóta pletykált „Apple Car” gyártásához vezet.

A múlt hónapban a Hyundai Motor megerősítette, hogy a vállalat tárgyalásokat folytatott az Apple-lel, bár nem árulták el a mögöttes okokat. Akkor az is felröppent, mint hír, hogy a Hyundai tulajdonában lévő Kia Motors segít az Apple-nek az első Apple Car gyártásában.

Image result for apple kia
Forrás: Hyundai

A CNBC új jelentése szerint az Apple autóját a Kia üzemében, a georgiai West Pointban gyártják majd. Egy koreai újság szerint az Apple és a Hyundai közel áll a megállapodás megkötéséhez, amelynek értéke körülbelül 3,6 milliárd dollár lehet. Ha a pletykák helyesek, akkor az Apple első elektromos járművének gyártása 2024-ben kezdődik.

Míg azonban úgy tűnik a Hyundai elköteleződik az Apple-lel az autó megépítése érdekében, addig a cupertinói székhelyű cég más gyártókkal is tárgyalásokat folytat.

Az úgynevezett „Apple Cart”, melyet az Apple csapata fejleszt, a tervek szerint 2024-ben kezdik el gyártani, bár az Apple és a Hyundai-Kia közötti tárgyalásokat ismerő emberek szerint az esetleges bevezetés dátuma még csúszhat. […] Ezenkívül hangsúlyozzák, hogy az Apple végül dönthet úgy, hogy külön vagy a Hyundaijal való együttműködés mellett dolgozik más autógyártókkal is.
CNBC

A jelentés továbbá arról is lerántja a leplet, hogy az Apple első elektromos járműve teljesen önvezető lehet. Az ügyet ismerő CNBC forrás szerint az „Apple Cart nem úgy tervezik, hogy legyen sofőrje”.

Ezek önvezető, elektromos járművek, amelyeket úgy terveztek, hogy sofőr nélkül működjenek. Ez azt is jelentheti, hogy az Apple autói – legalábbis kezdetben – első sorban ételkiszállításra lehetnek alkalmasak vagy robotaxit üzemeltető cégekre használhatják fel.
CNBC

Személyszállításra alkalmas, teljesen önvezető autót építeni, bár nem lehetetlen, rendkívül ambiciózus tervnek tűnik – különösen, ha figyelembe vesszük a 3-4 év múlva történő bevezetés tervét.

Az Apple Carról szóló első pletykák először 2015-ben kezdtek fel-fel bukkanni, azóta az Apple hol éppen átcsábít mérnököket, hol éppen elkaszálja az egész projektet. A vállalat azonban soha sem kommentálta nyilvánosan az új autó építésének terveit.

Forrás: CNBC

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó