IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Tényleg iPadként születhet újjá a nyugdíjazott iPad Air

Egy hónapon belül már másodszor bukkan fel a pletykákban a 2021-es alap iPad, az új értesülések egybevágnak a korábbiakkal.

Még december elején írtunk arról, hogy egy kínai oldal szerint idén komoly frissítést kaphat az Apple belépő tabletje. Akkor vékonyabb és könnyebb tokozásról, 10,2 hüvelykes helyett 10,5 hüvelykes kijelzőről, valamint 32GB-os helyett 64GB-os alap tárhelyről szólt a fáma. Már ebből is azt lehetett leszűrni, hogy az Apple a tavaly ősszel nyugdíjazott iPad Air 3 házában álmodhatja újra a legolcsóbb táblagépét, amit most egy újabb forrás látszik alátámasztani.

A 2019-es iPad Air 3 az alapmodellnél nagyobb teljesítményt kínált, valamivel kecsesebb formában. Forrás: Apple

Ezúttal a Macotakara írt az iPadről, konkrétan említve, hogy az árbajnok 9. generációja „valószínűleg” az iPad Air 3 külsejét kapja majd meg. A japán oldal úgy tudja, hogy a készülék vékonyabb és könnyebb (6,3 mm; 460 gramm) lesz, mint a jelenlegi (8. generációs) modell, illetve 64 GB-os alap tárhellyel és laminált, tükröződésmentes kijelzővel érkezik. Ezek az adatok (a méretnél némi eltéréssel) mind az Airre utalnak, viszont van olyan része is a jelentésnek, ami nem egyezik a korábbi pletykával.

A decemberi értesülés ugyanis tavaszi megjelenésről szólt, amihez már akkor is hozzáfűztük, hogy kevés rá az esély, mivel az Apple utoljára a 4. generációs iPadnél rukkolt elő néhány hónapon belül két táblával. A másik fontos eltérés, hogy a Macotakara továbbra is 10,2 hüvelykes kijelzőt említ, ami azt jelenti, hogy az új iPad nem egy az egyben költözhet át a 10,5 hüvelykes Air 3 házába, hanem valamivel kisebb formában hozza vissza a klasszikus dizájnt. Abban viszont mindkét forrás azonos, hogy egyaránt Touch ID-t és Lightning csatlakozót várnak a 2021-es iPadbe.

A jelenlegi, 8. generációs iPad. Forrás: Apple

Két hasonló pletyka után nem merész feltételezés, hogy idén tényleg lesz valami nagyobb változtatás az alap tablet környékén, már csak az a kérdés, hogy mennyire fog ez fájni a vásárlóknak. Az iPad legszerethetőbb pontja ugyanis az ára, és a durván megdrágított iPad Air 4-nél már láthattuk, hogy az Apple nem fél a vevőkre hárítani a modernizálás költségeit.

Akiket inkább a Pro-vonal hoz lázba, azoknak jó hír, hogy a Macotakara ezt is megemlítette. Nagy leleplezésekre viszont nem került sor, a portál úgy tudja, hogy a csúcskategóriás gép dizájnja az idén sem változik, ám a teljesítménye „jelentősen javulhat”.

Forrás és borítókép: 9to5Mac

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó