IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Újragondolt gaming telefonnal jelentkezik a Redmi

A Xiaomi almárkája szembemegy mindazzal, ami eddig a gaming telefonokat jellemezte.

A Redmi már az év eleje óta fejleszti és teszteli az első, kimondottan gamereknek szánt készülékét, a kínai mikroblogon, a Weibo-n nemrég közzétett bejegyzésükből pedig az is kiderült, hogy április végén kezdik meg az értékesítést.

A cég vezérigazgatója, Lu Weibing azt is elárulta (szintén a Weibón), miért döntöttek úgy, hogy részt kivánnak maguknak ebből a piaci szegmensből. Elmondása szerint a Redmi vásárlói 70%-ban a fiatal korosztályt képviselik, emiatt a cég a jövőben komoly hangsúlyt szeretne fektetni a gaming és az e-sport világára. Összedugták a fejüket házon belül azokkal a termékmenedzserekkel és mérnökökkel, akik érdeklődnek a fent említett területek iránt, és megtervezték, hogyan is néz majd ki az első, dedikált gaming Redmi készülék. Az indulást sem bízták a véletlenre, ugyanis partneri megállapodást kötöttek a Call of Duty-val.

Forrás: gsmarena

Weibing hozzátette, hogy szinte az összes, jelenleg kapható, játékra tervezett telefon drága, fura külsejű és ormótlan, melyekkel kimondottan csak egy szűk réteget kívántak megcélozni. Véleménye szerint a vásárlók többnyire második készülékként tekintenek rájuk, a hétköznapi használati célokra külön telefonjuk van.

A Redmi készüléke a fent említett jellemzőkkel teljesen szembemegy, és egy “normális” telefon lesz. Amellett, hogy kiválóan alkalmas lesz a legújabb címek zökkenőmentes futtatására, a fejlesztésnél fontos szerepet kapott az, hogy a hétköznapi elvárásoknak is megfeleljen. A fejlesztési szakaszban több, designbeli változáson is átesett, Weibling szerint pedig ez lesz a “legkönnyebb és legvékonyabb hardcore gaming telefon” a piacon.

Csalódottak is lennénk, ha egy Redmi-ről szóló hír kapcsán nem röppenne fel az “ár-érték arány” kifejezés. Nos, a kínaiak ezúttal sem hazudtolták meg önmagukat, hiszen amellett, hogy kívül-belül ütős lesz a készülék, az egyik víziójuk az volt, hogy egy szélesebb vásárlói réteg számára is elérhetővé tegyék a mobil játék világát.

A pontos specifikációkról egyelőre nem szólnak a hírek, de valószínű, hogy MediaTek Dimensity 1200-as SoC-t kap, amely lehetővé teszi a szoftvervezérelt ray-tracinget és a 168 Mhz-es képfrissítést. Azt sem lehet még tudni, hogy milyen csatlakozási lehetőségekkel számolhatunk majd, de megint csak Weiblinget idézve, a cég a “teljesítményre, a megjelenítésre és az irányításra” fókuszált a fejlesztésnél.

Forrás: androidauthority

Kapcsolódó cikkeink

A Xiaomi megelőzte az Apple-t

Anikó

Már jövőre élesben hasíthat a Xiaomi HyperCharge

Anikó

A Xiaomi okostelefon-eladásai megelőzték az Apple-ét

Anikó