IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Videókon az új iPad Air

Néhány szerencsés tesztelő máris kézbe vehette az októberben érkező gépeket, így már nem csak az Apple demóin láthatjuk az új színeket és a bekapcsoló gombba áthelyezett Touch ID-t.

Az Apple termékbemutatói után a sajtó munkatársait átterelik egy terembe, ahol a világon elsőként jó alaposan megtapogathatják az ízléses környezetben kiállított vadonatúj eszközöket. Az idén azonban a koronavírus miatt elmaradt a hagyományos Keynote, így az online videós prezentációt követően termékvizitet sem tartottak. Legalábbis a nyugati közönségnek, hiszen a MacRumors kiszúrta, hogy az Apple nemrég lehetőséget biztosított egy csapat kínai sajtósnak, hogy még a megjelenés előtt szemügyre vegyék a 2020-as iPadet és iPad Airt.

A YouTube-ra fel is került három videó, melyeken már hús-vér (vagyis alumínium-üveg) valójukban szerepelnek az új iPad Airek. A narrációból az átlagos európai néző ugyan vélhetően nem sokat fog érteni, de attól még akad néhány érdekesség a felvételeken. Eleve ez az első alkalom, hogy nem az Apple „gyári” videóin látjuk a Próra hajazó Airt, méghozzá az összes színben: érdemes például megfigyelni az első videón 1:27-től, hogy a zöld változat néhány szögből már-már sárgának hat. Akiket pedig az új, bekapcsoló gombba rejtett Touch ID működése érdekel, azok a másodikként beágyazott videón kattintsanak 3:15-re.  A harmadik videón pedig 4:27-től a 11 hüvelykes iPad Próval láthatunk egy összehasonlítást a videólejátszásról.

A kedden bemutatott iPad Air az utóbbi idők legérdekesebb dobásának ígérkezik az iPad-vonalon, hiszen teljesen átszabja az eddig ismert középkategóriás terméket. A 2020-as Air búcsút int a Home gombnak és a hagyományos káváknak, megkapja a Próval debütált szögletesebb házat és az USB-C bemenetet, valamint két olyan kiegészítővel (Apple Pencil 2, Magic Keyboard) is kompatibilis, amik eddig csak a drágább gépekkel működtek. A masina legfontosabb újdonsága azonban a bivalyerős A14-es chip, ami az iPhone 12-ket is hatja majd. Az ajánlat tehát kecsegtető, de sajnos nem „ajándékba” kapjuk a jóságokat: az új Air  239.990 forintos induló ára jelentős ugrás az elődmodell 194.990 forintos árcédulájához képest.

Neked melyik új szín tetszik a legjobban?

Forrás: MacRumors

Kapcsolódó cikkeink

iPad 9 vs. iPad 10 vs. iPad Air – melyik kell nekem?

Anikó

M2-es MacBook Pro, miért ne?

Anikó

Új eszközök sorát hozhatja az idei év

Anikó