IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A BMW-é lehet az első 5G-s autó! De miért jó ez nekünk?

Az új technológia érkezése telefonunk mellett az autónkra is komoly hatással lehet. A lehető legérthetőbb módon igyekeztünk összeszedni, milyen módon változtathatja meg életünket, ha az 5G az utakon is megjelenik.

Szinte minden bizonnyal a 2021-ben járműtechnológiai zászlóshajóként debütáló BMW iNEXT lesz az első olyan sorozatgyártású autó, mely képes lesz az ötödik generációs adatátvitelre. Ez nem titok, a “jövő generáció X5 BMW-jét” 2020 januárjában a Las Vegas-i CES-en mutatták be, mint a 2021-es év egyik leginnovatívabb SUV-jét. Ráadásul az egyik legfeltűnőbb is: technikai tudásánál ugyanis csak a külseje, illetve a belső tere futurisztikusabb.

A BMW iNEXT, valamint a soron következő modellek a Samsung által kézben tartott Harmantól kapják majd meg a szükséges technológiát. Attól a Harmantól, melynek célja, hogy 2022-re az autóipar egyik legnagyobb beszállítójává váljon. Maga a technológia persze nem új, jó ideje hallhatunk híreket az 5G-ről, elsősorban telefonunk kapcsán. A nehézséget nem is ez a rész okozza, hanem az, hogy egy alapvetően nem kommunikálásra fejlesztett eszköz (maga az autó) miként feleljen meg a követelményeknek, melyek az adatátvitelhez szükségesek.

Bár a sorozatgyártásban érkező iNEXT valószínűleg visszafogottabb külsővel érkezik, biztosan magával ragadja majd a figyelmet. Forrás: BMW

A BMW és a Harman tervezőmérnökei például úgy oldották meg a problémát, hogy a jövőre érkező példányok egy-egy 5G kommunikációra képes SIM-kártyát kapnak, így az autó akkor is képes lesz a fejlettebb adatátvitelre, ha a felhasználó mobiltelefonja nem. Ezen felül sokkal összetettebb antennarendszerekre van szükség, ráadásul mindezt úgy, hogy az lehetőleg ne az autó tetején kapjon helyet. Itt ugyanis a nyári melegben, egy-egy napsütötte órában komoly hőterhelést kaphat, mely korántsem előnyös az efféle kifinomult technikájú berendezések számára.

Persze ezen problémák hosszadalmas tesztelésekkel, és egyedi megoldásokkal kiküszöbölhetőek, de az jól látszik, hogy az új technológia a rendkívül hasznos előnyei mellett jó pár álmatlan éjszakát is okoz majd (és már okozott is) az autógyártók fejlesztő csapatainak.

Felgyorsult adatkommunikáció – az autózás jövője

De miért fontos számunkra az 5G? Pláne egy autóban, melynek célja, hogy eljussunk A-ból B-be? A válaszhoz pörgessük át gyorsan, mit is tudunk az 5G-ről. Az ötödik generációs adatátvitel akár 10 GB/ eszköz/ mp értékre is képes, emellett a reakcióidő is hihetetlen mértékben javult. Az információ lekérése, valamint az arra adott válasz mostantól 0,5-5 milliszekundum alatt végbemegy majd, az eddigi 30-100 ms helyett. És van még egy jelentős fejlődés: az új technológia sokkal több eszközt lesz képes egyazon hálózatról ellátni. Méghozzá rendkívül stabilan, megingások nélkül.

Több ezer adat egyetlen másodperc alatt. Forrás: ETF Trends

Azt talán mondanom sem kell, hogy az új autók zöme pont ugyanúgy online van, mint ahogy a telefonunk. A különböző járműfunkciók, a legújabb vezetéstámogató rendszerek, a navigációs alkalmazások mind-mind a villámgyors adatkommunikáció segítségével térképezik fel az előttük álló feladatokat. Mindezek ráadásul egyre nehezebb számításokat, egyre nagyobb adathalmazokat jelentenek, ahogy az innovatív megoldások egyre több információt képesek kinyerni az autónk reakciójából, az előttünk álló útszakaszból, az időjárási tényezőkből vagy éppen a többi közlekedőtől.

Ezekben az esetekben pedig rendkívül fontos minden fent említett tényező: a sebesség, a reakcióidő, a megbízhatóság és a terhelhetőség is. Hisz egyáltalán nem mindegy, hogy az adott kanyarban lévő mind a három autó képes lekérni a forduló után lévő akadályról szóló információt, vagy csak az egyik. Az sem mindegy, hogy mindezt 1 vagy éppen 70 ms alatt szerzi meg a jármű. Hisz azt az időt, melyet ezzel megtakarít, további adatok kinyerésére vagy azok feldolgozására tud szánni az autó. És nagyon nem mindegy, hogy egy előttünk lévő akadályt 17 vagy 450 ms alatt jelzi számunkra. Nyilván kitaláljuk, melyik esetén van nagyobb esélyünk időben megállni.

2023-ra az új autók jelentős hányada képes lehet az 5G kommunikációra. Forrás: BTG

A fentiekből hamar kiderül, hogy az 5G technológia a félautomata és teljesen automata, önvezető autók térnyeréséhez is jelentős lépés lehet. Vegyük például a Teslát: az autóik folyamatosan kommunikálnak a gyártói szerverekkel, adatok ezreit töltik fel és le, szoftvert frissítenek menet közben, elemzik az utat, a többi autóst, és figyelembe vesznek még sok ezernyi egyéb paramétert. Sőt, az autók egymás helyzetéről is megosztják az adatokat, mely a későbbiekben egyre fontosabb tényezővé válik majd. Persze ehhez szükség lesz arra, hogy a hazai autópark ne átlagosan 15-17 éves járgányokból álljon, de a technológiát már most képessé kell tenni arra, hogy egyszerre akár több száz autó paramétereit, útvonalát, helyzetét képes legyen befogadni, elemezni és akár egy központi rendszer felé továbbítani. Mindezt a másodperc tört része alatt.

És akkor a C-V2X (cellular vehicle-to-everything) technológia még szóba sem került, mely egy teljesen új szintre emelheti az autó és a környezete közti kapcsolatot. Ez egy 5,85-5,925 GHz frekvenciatartományban működő adatkommunikációs infrastruktúra, mely magában foglalja a szükséges követelményeket, amelyek által egy autó képes egy másik autóval (V2V), a gyalogosokkal (V2P), a közúti infrastruktúrával (V2I), illetve a magával a hálózattal (V2N) kommunikálni. Azaz a jármű a teljes környezetével képes lesz majd adatot cserélni: a gyalogosokkal, a jelzőlámpákkal, a központi hálózattal és persze az úton lévő többi autóval is. Ennek köszönhetően akár egy ütközést még azelőtt elkerülhetünk majd, hogy az autók egyáltalán elérték volna a kereszteződést.

És bár e téren még komoly fejlesztések várnak sorukra, jól látszik, hogy az 5G technológia gyorsasága, megbízhatósága, fejlettsége és lefedettsége kardinális tényező lesz az autózás jövőjében.

Autósmozi kicsit másképp

Nem nehéz belátni, hogy az önvezető funkciók érkezésével, valamint a gyorsabb hálózatok létrejöttével az autóban eltöltött időnk is merőben meg fog változni. Míg manapság reklámok, plakátok, bannerek sora figyelmeztet arra, hogy ne telefonozzunk vezetés közben, és az elsődleges tevékenységek az autónk tényleges vezetésére irányulnak, addig a jövőben inkább a tartalomfogyasztás lesz majd a fő dolgunk, az autó irányítása pedig csak másodlagossá válik.

Sehol egy középkonzol, nincsenek kapcsolók. Forrás: BMW

Az autóban helyet foglaló monitorok, kijelzők mérete napról napra nagyobb, az igénybe vehető alkalmazások száma rohamosan növekszik, ráadásul az 5G-nek hála egyre több adatot, egyre gyorsabban leszünk képesek “elfogyasztani”. És innentől nem lesz megállás, semeddig sem tart majd, hogy kedvenc Netflix sorozatunkat a középkonzolon figyelhessük, akár 4K felbontásban is. De gondolhatunk itt felhő alapú játékok érkezésére, mely a hátul ülő gyermekek figyelmét kötik le, vagy akár menet közben abszolválható videókonferenciára is, mely a mindenkor tökéletes hálózati lefedettség mellett gond nélkül kivitelezhető lesz.

Persze mindezektől nem fordul fel az autóipar már 2021-ben. Nem telnek meg az utcák 40 milliós önvezető autókkal, és nem utazgatunk Horvátországba feltett lábakkal a bal egyben, miközben épp a Lucifer legújabb részeit nézzük a kormány helyére szerelt érintőképernyős kijelzőn. Ahhoz, hogy ez a mindennapok szerves része lehessen, még hosszú időnek kell eltelnie. Az alapok azonban ma kerülnek letételre.

Forrás: Digital TrendsCnet

Te elfogadnál egy autót csupa monitorral, kijelzővel, gombok nélkül? 5G-vel?

Kapcsolódó cikkeink

Miért ragaszkodik még mindig az Apple az okosautó projekthez?

Anikó

Összefogott a Hyundai és az NVIDIA

Zsolt

Extra újdonsággal érkezik az elektromos Mustang

Szarka