IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Microsoft elhintette, hogy érkezhet az Xbox játékok streamelése iPhone-ra

Androidra már bejelentették a program érkezését, viszont mint tudjuk, iPhone-on ezek a dolgok nehezebben mennek.

A Microsoft tegnap jelentette be, hogy egy vadiúj Xbox appon dolgoznak Androidon, amivel streamelni tudod az egész Xbox One játékkönyvtáradat ingyen.

Korábban már volt hasonló funkció, amit Console Streamingnek neveztek és az az androidos eszközöd engedte csatlakozni a konzolhoz, de mégsem volt annyira eredeti az élmény, mint ezzel az új appal. Az xCloud megjelenése miatt, ami a Google Stadia nagy riválisa, sokkal egyszerűbb igénybe venni a felhő alapú játékszolgáltatásokat.

Így lesz Nintendo Switch a telefonodból? – Forrás: 9to5Mac

A cég bejelentette, hogy nem csupán az Android tulajdonosok élvezhetik majd a streamingelést, hanem az iPhone szerelmesei is. Már amennyiben sikerül elsimítani az Apple-lel az ellentéteket, amiben a telefonról streamelés ellen vannak.

A Microsoft célja, hogy teljesen egyenértékű legyen az élmény mind androidosoknak, mind pedig iOS-eseknek. Persze ez nem annyira egyszerű történet, mert az Apple elég szigorú szabályokat fektetett le az App Store-jában a gaming platfromokról, ez jelentette a legnagyobb gondot az Epic számára is.

A Windows anyacége azonban hajlandó a tárgyalásokra annak érdekében, hogy úgy sikerüljön kivitelezni az alkalmazást, hogy az megfeleljen az Apple számára is. Reméljük sikerül nekik megegyezni és nem maradnak le semmi jóról azok sem, akik az alma logót választják a telefonjuk hátuljára.

Te átváltanál Androidra, ha iPhone-on nem lenne elérhető a szolgáltatás?

Forrás: 9to5Mac
Borító: XBox

Kapcsolódó cikkeink

Megjelent az iOS 16

Anikó

Az iPhone XR-re hajazhat az új SE

Anikó

Végre visszatért a töltöttség százalékos kijelzése az iPhone-okon, de miért így?!

Anikó