IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A VW befektetésének köszönhetően szárnyal az önvezető autóipar startup cége

A konszern 2,6 milliárd dollárt fektet az Argo AI-ba, ami így már 7,5 milliárd dollárt ér.

Kétségtelenül a modern világ egyik legizgalmasabb újítása az önvezető autók, hiszen lehet napnyugtáig vitatkozni azon mennyire biztonságos, azt el kell ismerni, hogy állati menő dolog. Plusz, én még mindig szívesebben bíznám az életem egy robotra, mint egyes hétvégi sofőrökre, vagy olyanokra, akik szódásszifon szemüveggel 35-el araszolnak az 50-es táblánál.

Az Argo AI-t még 2016-ban alapította a Google és az Uber önvezető technológiájának két legnagyobb veteránja, Bryan Salesky és Peter Rander. 2017-ben 1 milliárd dollárral beszállt az üzletbe a Ford is, most csütörtökön pedig végre véglegessé vált a VW Konszern befektetése is, akik 2,6 milliárd dollárt adnak a startup cégnek.

A két pénzügyi segítség azonban korrektül ugyanannyit ér az Argo AI-nak, hisz hiába fektetett a Ford kevesebbet, hamarabb tette. Így a Ford és a VW fejenként körülbelül 40-40% részvényen osztozik a cégben, a maradék pedig a pennsylvaniai cégnél marad. A cégvezetésben is két szék jut a Fordnak, kettő a VW-nek és 3 az Argonak.

Amikor a Ford még 2017 februárjában bejelentette, hogy támogatni fogja a startupot, sokan meglepődtek, hisz akkor még alig 6 hónapos volt a projekt, de az amerikaiak bíztak a korábbi Google és Uber szakemberek tudásában. Azóta viszont az Argo AI rengeteg módon tudta segíteni a Fordot, terveztek szenzorokat, szoftvert, számítási platformokat és magas felbontású térképeket is az új modelleik számára.

Most, hogy a Volkswagen is képbe került már együtt osztozhatnak a fejlesztési költségeken, amire amúgy szerződés is kötelezi őket. Ráadásul a németek csatlakozása miatt Európában is elkezdhetnek fejleszteni és tesztelni, Müchenben lesz a központjük.

Te be mernél ülni egy önvezető autóba már most, vagy vársz még pár évet, hogy hogy alakul az ipar?

Forrás és borító: TechCrunch

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Az Inteles Macekre is érkezik az Élő szöveg funkció

Anikó

Az Apple több AI-os céget vásárolt fel, mint bárki a világon

Anikó