IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Xiaomi olyan funkciót mutatott be, amivel bizonyította, hogy aludtak az elmúlt 10 évben

Hatalmas elánnal mutatták be a Mi Health app frissítését, amivel kamerán keresztül is mérni lehet a pulzust, de ezzel csak az a baj, hogy már az iPhone 4S-en is el lehetett játszani ezt.

A Xiaomi múlt évben mutatta be a saját egészségalkalmazását, a Mi Health-et, amivel okoskarkötő vagy óra nélkül is mérhetünk olyan alapvető dolgokat, mint a megtett lépések. Ha pedig van például egy Mi Bandünk, akkor látjuk az eszköz által mért egészségügyi adatokat és a sportolás összefoglalását is.

A v2.7.4-es frissítéssel azonban egy „újdonság” érkezik az alkalmazásba. A Xiaomi ugyanis belerakta azt a funkciót, hogy a kamera elé tartva az ujjunkat meg tudja mérni a pulzusunkat telefonunk.

Az alkalmazás nem újdonság – Forrás: Coronary Diseases Forum

Ez a technológia egyébként azon a logikán alapul, hogy a vaku felvillan és vékony bőrön keresztül képes elvileg „belelátni” az erekbe. A világítással képes érzékelni az alkalmazás, hogy milyen gyorsan pumpálódik új adag vér az erekbe. Egy sáv mutatja nekünk alul az alkalmazásban, hogy mennyi ideig tartsuk oda az ujjunkat, és meg kell adnunk, hogy éppen csak úgy vagyunk, pihenünk vagy edzés közben/után mérünk-e.

A visszacsatoló rendszer pedig szépen kiértékeli az eredményeket, de csak annyit tud megmondani, hogy korunkhoz/súlyunkhoz képest a mért érték az lassú, normális vagy túl gyors.

Persze, jól hangzik ez az egész, de tisztán emlékszem, hogy már az első androidos, iOS-es telefonokra megjelentek ezek az alkalmazások, amik a kamerán keresztül tudták mérni a pulzusodat, úgyhogy nekünk egy elképesztően megcsúszott és felesleges újításnak tűnik, ami jól hangzik ugyan, de aztán rájön az ember hogy rengeteg ilyen alkalmazás érhető el a store-okban.

Te használtál ehhez hasonló alkalmazásokat?

Forrás és borítókép: XDA Developers

Kapcsolódó cikkeink

A Xiaomi megelőzte az Apple-t

Anikó

Már jövőre élesben hasíthat a Xiaomi HyperCharge

Anikó

A Xiaomi okostelefon-eladásai megelőzték az Apple-ét

Anikó