IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Apple Watch – Kell vagy sem?

A cupertinóiak okosórája nemrég ünnepelte ötödik születésnapját, s továbbra is egyre több embert hódít meg. Ha esetleg te is a beszerzésén töröd a fejed, segítünk eldönteni, hogy valóban szükséged van-e rá.

Nem kell menthetetlen kütyübolondnak lenni ahhoz, hogy előbb-utóbb eljátsszunk egy okosóra megvásárlásának gondolatával. Ha pedig egyszer eljutunk erre a pontra, akkor adja magát az Apple Watch, mint a legnépszerűbb ilyen termék. Nem szabad azonban elsietni a beruházást, mivel a csuklón hordható miniszámítógép bizony tipikusan olyan kiegészítő, amit nem lehet mindenkinek egyformán ajánlani. Éppen ezért úgy döntöttünk, hogy három kategóriára  (mindennapok, egészség, stílus) bontva vizsgáljuk az okosóra nyújtotta lehetőségeket, hogy könnyebben eldönthesd, passzolna-e az életedbe.

A mindennapok

Manapság sajnos szinte kötelező a folyamatos elérhetőség, ha véletlenül nem a munka, akkor a család miatt is. Az Apple Watch ebben óriási segítséget nyújt, hiszen az értesítéseket rögtön a csuklónkon jeleníti meg, ami jóval kényelmesebb, mint folyton a telefon után nyúlkálni. A valóban fontos üzenetekre így villámgyorsan válaszolhatunk diktálással, emojikkal, vagy előre programozott szövegekkel, de ha úgy tartja kedvünk, a Watch-nak még a hívásfogadás sem jelent gondot.

Mindezek mellett az órán áttekinthetjük a naptárunk eseményeit, valamint beállíthatunk emlékeztetőket és vibráló riasztásokat is. Sokan esküsznek például a rezgős ébresztésre, mert jóval gyengédebb, mint egy üvöltő hangra kiesni az ágyból (már ha hajlandó vagy órában húzni a lóbőrt). Aztán ott vannak még a komplikációk is, melyekkel egy rakás hasznos infót kiírhatunk az idő mellé a napi aktivitásunktól a hőmérsékleten át a sporteredményekig; a külsős appoknak köszönhetően a lista szinte végtelen.

Az Apple Pay révén a Watch már a fizetést is nagyban megkönnyíti az azt támogató bankok ügyfeleinek. A szolgáltatás használatával sem a bankkártyáért, sem a telefonért nem kell a zsebedben turkálni, hiszen a csuklódon lévő eszköz mindent elintéz.

Az okosóra másik ügyes trükkje a Siri integráció, melynek segítségével a virtuális asszisztens egy mozdulattal rendelkezésedre áll (vele diskurálva pedig végre Michael Knightnak érezheted magad, ha esetleg maradtak ilyen vágyaid a gyerekkorból). Ha pedig hazaérve lazítani vágysz, a Watch még távirányítóként is használható az Apple TV-hez, valamint egy sor HomeKit-eszközhöz.

Értesítések, emlékeztetők, hívások, informatív kijelző, fizetés, Siri: a mindennapokban ugyan ez csupa-csupa hasznos funkció, de tény, hogy a többségüket valamilyen formában egy tetszőleges okostelefon is tudja. Így a kérdés itt valójában az, hogy hajlandó vagy-e beruházni egy újabb eszközre némi plusz kényelem érdekében.

Az Apple Watch ugyanis az életünk szervezésében nem forradalmi lehetőségeket kínál, sokkal inkább csak olajozza a fogaskerekeket: egyszerűen könnyebbé tesz néhány dolgot. Ám ha már most is falra mászol a telefonon villogó értesítésektől, nem garantált, hogy a csuklódon majd jobban kedveled őket. Illetve, ha nem kell sok emlékeztetővel dolgoznod, akkor valószínűleg bőven elég rájuk a telefonod is, és így tovább. Azt persze sosem tudhatjuk, hogy mit hoz ki belőlünk egy új kütyü, szóval a jelszó: nyitottság.

Egészség

Az egészség az a terület, ahol a telefon önmagában már nehezen veszi fel a versenyt az Apple Watch-csal. Ennek talán legfontosabb okai a pulzusszám mérése, valamint a negyedik szériától a beépített EKG szenzor. Ezek segítségével gyorsan és könnyen ellenőrizheted a szívműködésed, s időben értesülhetsz a gyakran súlyos gondokat jelző szívritmuszavarról is. A lehetőség már számos esetben életet mentett, tele a net az ilyen sztorikkal. Hölgyeknek hasznos funkció még a néhány hónapja elérhető cikluskövetés, hangos környezetben dolgozóknak a zajszintmérés, az idős rokonokért aggódóknak pedig az eleséses balesetek észlelése nyújthat megnyugvást (ez szintén a negyedik szériás modelltől működik).

Egészségünk megőrzésében kulcsfontosságú a rendszeres testedzés, amiben az Apple Watch kimondottan hasznos partner lehet. A beépített aktivitásmérővel 11 féle mozgásfajtában rögzíthetjük teljesítményünket a futástól a kerékpározáson át egészen a jógáig. Verejtékünkért cserébe a Watch látványos grafikonokkal és érmekkel jutalmaz, amely sokak számára komoly motivációt jelenthet. Az óra továbbá még arra is képes, hogy figyelmeztessen, ha túl sokat ülünk egy helyben, vigyázó szenzorait így tényleg folyton ránk szegezi.

Mindezek ellen nem hálás feladat érvelni, de azért lehetséges. Ha például kérlelhetetlenül utálsz mindenféle sportot, és egészen biztos vagy abban, hogy ezen az érmek és a bezárogatható aktivitási körök sem változtatnak, akkor meg is jöttünk. Az is előfordulhat, hogy az edzéseid mérését más eszközzel végzed, vagy éppenséggel nem igényelsz technológiai kütyüket az izzadáshoz.

Ezekben az eseteben sem biztos, hogy a Watch sokat adhat az életedhez. Ha pedig csak a szívműködésed szeretnéd monitorozni, erre is létezik egy sor alternatív megoldás, például a magyar fejlesztésű Wiwe, vagy a Withings órái. Arra viszont érdemes odafigyelni, hogy a választott eszköz is bírjon valamilyen hivatalos szerv jóváhagyásával, ahogy az Apple Watch EKG-ja is megkapta az amerikai Élelmezési és Gyógyszerügynökség (FDA) áldását.

Stílus

Akárhogy is nézzük, egy óra nem csak puszta célszerszám, hanem divatkiegészítő is. Közel sem mindegy, hogy miként mutat a csuklón, hiszen természetes elvárás, hogy megfelelően kifejezze a viselője ízlését, egyéniségét. Az Apple Watch esetében jó hír, hogy a műfajon belül talán ehhez érhető el a legtöbb színű-formájú szíj, melyekkel variálva előbb-utóbb valószínűleg megtalálod a hozzád leginkább passzoló megjelenést. A szíjakon túl ráadásul még ott van a négyféle tokozás (ezüst, asztroszürke, arany, acél), no meg a rengeteg változtatható számlap (bocs, watch face) is a mesefigurástól a klasszikuson át a sportos dizájnokig.

Így, ha megjelenéseddel a korral lépést tartó, aktív és nyitott ember benyomását akarod kelteni, akkor az Apple Watch remek választás lehet. Ugyanakkor akárhány szíjat is aggatsz rá, az almás óra elsősorban mindig egy kissé krumpliformájú miniszámítógép marad, azaz közel sem képes olyan változatosságot és eleganciát nyújtani, mint egy hagyományos ketyegő. A klasszikus modellek birtokosainak különösen érdemes átgondolni, hogy szeretnének-e Watch-ot, mivel a cupertinóiak csuklókütyüje akkor a leghatékonyabb, ha minél többet hordjuk, és bizony fájdalmas lehet mellőzni miatta a megszokott darabokat.

A három kategória tanulságait összegezve látható, hogy az Apple Watch rengeteg hasznos funkcióval bír, ám ezek egyike sem nélkülözhetetlen, mert vagy nem feltétlenül fontosak mindenkinek, vagy éppenséggel kiválthatók egyéb eszközökkel (pl. telefon, fitnesz trackerek, szívfigyelő kiegészítők). Ez persze még nem jelenti, hogy az almás okosóra rossz vétel lenne, hiszen kétségtelen előnye, hogy változatos funkcióit egyetlen kényelmes, kompakt kiegészítőként nyújtja, méghozzá megbízhatóan, sok-sok felhasználói tapasztalattal és korrekt támogatással. Potenciális vásárlóként a legfontosabb kérdés az, hogy kényelmi trükkjei vajon mennyire könnyíthetik meg az életedet, valamint, hogy hajlandó vagy-e némi finomhangolással beépíteni ezeket a napi rutinodba.

[yop_poll id=”1″]

Borítókép: Unsplash

Kapcsolódó cikkeink

Továbbra is dolgozik az AirPower technológián az Apple

Anikó

A Samsung megszorongatta az Apple-t az okosórapiacon

Anikó

Pénteken indul az Apple Watch Series 7 előrendelése

Anikó