IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Bajban az Apple Arcade?

A Bloomberg értesülései szerint a cupertinóiak több játékfejlesztővel is szerződést bontottak, méghozzá stratégiaváltásra hivatkozva.

Az Apple előfizetéses gaming-platformja, az Arcade csaknem 10 hónapja elérhető, ám nem mondhatjuk, hogy túl nagy hullámokat kavart volna. Pedig a reklám- és alkalmazáson belüli vásárlásoktól mentes szórakozás ígéretét nagy reményekkel fogadta a közönség, a kritikusok pedig jó véleménnyel voltak az induló kínálat néhány tucat címéről.

A katalógus azóta már 120 játéknál is többet kínál, az utóbb időben ráadásul számos látványos darabbal bővült a lista, például a Spyderrel és a Little Orpheusszal, legutóbb pedig a Beyond a Steel Sky-jal. Úgy tűnik azonban, hogy ez mégsem elég, legalábbis az Apple egész biztosan elégedetlen az Arcade teljesítményével.

A  Beyond a Steel Sky-t kezdetektől az Arcade egyik húzócímének szánták, több halasztás után végül a napokban jelent meg.

A kezdeti lelkesedés utáni gyorsan elülő sajtóvisszhang mellett ennek az egyik első jele volt, amikor néhány hónapja e-mailes kérdőívet küldtek körbe az előfizetők között, melyben arról érdeklődtek, hogy milyen irányba kellene fejleszteniük a szolgáltatást. Ez önmagában persze szimpatikus húzás lenne, csak hát árulkodó, mivel a cupertinóiak általában nem törik magukat a vásárlói visszajelzések meghallgatásáért (képzeljünk csak el egy emailt, amiben arról nyilatkozhatnánk, hogy akarunk-e változtatható témákat, vagy urambocsá szabadon rendezhető ikonokat az iOS-be…).

Sokak szerint az is baljós előjelnek tudható be, hogy az Apple nemrég újabb ingyenes próbahónapot ajánlott fel azoknak, akik korábban éltek az őszi free trial lehetőségével, ám sosem tértek vissza a platformhoz. A cég ezt is e-mailben kínálta fel, a kísérőszövegben a folyamatosan bővülő kollekcióra hivatkoztak.

A felsoroltakból még csak sejteni lehetett, hogy az Arcade startja nem egészen úgy alakult, ahogy azt cupertinóban remélték. A Bloomberg friss értesülései viszont kétségtelenül arra utalnak, hogy változás várható, a híroldal szerint ugyanis az Apple több olyan stúdióval is szerződést bontott, akik a szolgáltatás keretében mutatták volna be az aktuális munkáikat.

A nevük elhallgatását kérő fejlesztői források szerint a cég arra hivatkozott, hogy a szóban forgó játékok nem „vonnák” be eléggé a közönséget, s azt is közölték, hogy a jövőben inkább hosszabb távú elköteleződést kiváltó címekbe fektetnének. A Bloomberg úgy tudja, hogy követendő példaként a Grindstone c. játékot említették a pórul járt partnereknek.

Grindstone – Semmi extra, de nagyon leköt. Forrás: Touch Arcade

A Grindstone a népes iOS Gaming és az Apple Arcade Reddit-fórumok hozzászólásai alapján kétségtelenül a platform egyik legsikeresebb címe lehet, viszont valamelyest kilóg a katalógusból. A Capybara Games üdvöskéje ugyanis egy Candy Crush-szerű logikai/puzzle játék, ami újabb és újabb kihívások hozzáadásával tartja frissen magát, miközben az eredeti formulán nem változtat. Ez a recept jól ismert az ingyenes játékok köréből, ám az Arcade szabályai miatt itt nem zavarják az élményt a reklámok és az alkalmazáson belüli vásárlások.

A platform választékának nagy része viszont jelenleg nem ilyen alkotásokból áll: a lista zömében pár óra alatt végigjátszható, erősen hangulat-és sztoriorientált élményeket kínál. Ilyen például a szerelgetős Assemble With Care, a Where Cards Fall, a Possessions, vagy éppen a Lego Builder’s Journey. Ha igazak a Bloomberg által megszellőztetett pletykák, akkor az Apple szeretne elmozdulni az ilyen címek irányából azok felé, amelyek akár hónapokon keresztül képesek lekötni a játékosokat, ezzel is rábírva őket az előfizetés meghosszabbítására.

A Mark Gurman és Jason Schreier által jegyzett cikk az Apple nyilatkozatát is közölte, melyben a cég úgy fogalmazott, hogy mindig is tervezték a szolgáltatás módosítását a felhasználói visszajelzések alapján. A hír hallatán viszont a feljebb említett AA-fórumot aggódó hozzászólások lepték el. Számos kommentelő rámutatott, hogy ők személy szerint pont azért kedvelik az Arcade-ot, mert a választható címek nem az ingyenes játékok unalomig ismert formuláit puffogtatják. Jelenleg úgy tűnik tehát, hogy az Apple-nek a kettő között kell majd valamiféle egyensúlyt találnia, ha az eddig is kitartó magra akarnak építeni.

A Possessions egy szívmelengető puzzle, de pár óra alatt vége, és sosem nézel vissza. Az Arcade katalógusát jelenleg ez a filozófia uralja.

Az biztos, hogy mindent el fognak követni a platform életben tartásáért. Egyrészt a vállalat évek óta igyekszik felpumpálni a szolgáltatásokból származó bevételeit, ezt célozza az Apple Music, az Apple Card, s ősz óta már az Apple TV+ és az Apple Arcade is. Az utóbbiba a pletykák alapján eddig 1 és 5 millió dollár közötti összeget fektethetett az almás cég, mellyel kizárólag a platformra fejlesztő stúdiók munkáját finanszírozták. A Bloomberg forrásai szerint egyébként a most elkaszált játékok fejlesztési mérföldkövei után járó pénzt is kifizették, valamint azt is közölték a stúdiókkal, hogy nem zárkóznak el az új stratégia szellemében folytatott további együttműködéstől sem.

Végezetül nem árt megjegyezni, hogy az Arcade körül kialakult találgatás legnagyobb veszteseinek most azok tűnnek, akik a kezdetek óta hiányolják a komolyabb, AAA-szerű címeket a platform kínálatából. Sokak szerint ugyanis ilyen összetettebb, látványosabb játékokkal lehetne igazán növelni a szolgáltatás vonzerejét, de a most kiszivárgott értesülések alapján az Apple egyáltalán nem ebben az irányban tapogatózik. Ennek az egyik oka a nagyszabásúbb játékok nagyszabásúbb fejlesztési költsége lehet, a másik pedig az a követelmény, hogy a katalógusba kerülő alkotásoknak a régebbi iOS-eszközökön is futniuk kell.

Te játszol Apple Arcade-es játékokkal?

Kapcsolódó cikkeink

Eszméletlen összeget költöttünk appokra 2021-ben is

Anikó

Érkezik a Netflix játékszolgáltatása az App Store-ba

Anikó

Megkezdte a játékok tesztelését a Netflix

Anikó