IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Éles helyzetben bizonyított az Earthquake Alerts System

Múlt hónapban hét új országgal bővült az Androidos földrengés-előrejelző felhasználói köre, ezek egyikében pedig valós szituációban is megmutathatta, mire képes.

A US Geological Survey szerint 6.7-es erősségű földrengés volt érzékelhető tegnap a fülöp-szigeteki Tingloy-ban. A Reuters arról számolt be, hogy az éjszakai földmozgás nagyjából egy percen át tartott, és sok embert felébresztett az álmából.

Egyesek viszont, akik Androidos telefont használnak, a készülékük jelzésére ébredtek, az Earthquake Alerts System nevű alkalmazás ugyanis másodpercekkel a rengés előtt megjósolta azt és figyelmeztette a felhasználókat. Először a Redditen bukkant fel a téma, nemsokkal azután pedig a twittert is elárasztották az erről szóló posztok.

Mi is ez és hogyan működik?

Az app megalkotásával a Google célja az volt, hogy létrehozzák a világ legnagyobb földrengés-előrejelző rendszerét. Szó sincs semmilyen vadiúj felfedezésről vagy korszakalkotó találmányról, évek óta meglévő és alkalmazott technológiáról beszélünk. A telepített szeizmométerek azonban a domborzati sajátosságokból kifolyólag nem érhetőek el olyan széles körben, mint amire igény lenne – ez inspirálta a Google-t.

Forrás: 9to5google

A földrengés-előrejelző app a telefon gyorsulásmérőjét használja, melynek segítségével érzékeli a rengést megelőző, romboló hatással még nem bíró P-hullámot. Ezt követően egy jelzést küld a szerverre arról, hogy melyik településen észlelte a hullámot, majd miután a rendszer ellenőrizte az információ valódiságát, küldi is a figyelmeztetést a felhasználók telefonjaira – remélhetőleg jó néhány másodperccel azelőtt, hogy a már pusztító erejű S-hullám megérkezne. A figyelmeztetés egy térképes előrejelzést, a rengés várható erősségét és az ilyenkor alkalmazandó alapszabályokat tartalmazza. A funkció alapértelmezetten aktív minden készüléken, amelyikre letöltötték az appot, ezzel külön csak akkor kell foglalkozni, ha korábban valamiért direkt kikapcsoltuk azt.

A Google még 2020. augusztusában mutatta be az Earthquake Alerts System-et, egy több hónapon át tartó tesztperiódus után pedig élesben is elindult Görögországban és Új-Zélandon. Nemrégiben hét új ország csatlakozott a programhoz, a közeljövőben pedig szeretnék bevonni az összes olyan helyszínt, ahol valós veszélyt jelentenek a földrengések.

Forrás: 9to5google

Kapcsolódó cikkeink

Ezek a zászlóshajók feszülnek az iPhone 14-nek ősszel

Anikó

Új Zárolási mód érkezését jelentette be az Apple

Anikó

Új AirTagkövetés-ellenes funkciókat vezet be az Apple

Anikó