IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Ennyit spórol az Apple a töltők és a füles kihagyásával

A Counterpoint Research kiszámolta, hogy hány dollárt hozhat a cupertinóiak konyhájára a dobozok karcsúsítása.

A tavaly őszi iPhone-bemutató talán legnagyobb port kavart (de nem váratlan) bejelentése az volt, hogy innentől nem jár töltő és gyári EarPods füles az almás telefonok mellé, beleértve a még árusított régebbi modelleket is. A cég hivatalos indoklása úgy szólt, hogy már úgyis mindenkinek hever otthon felesleges töltője, vagy fülese, ezért a környezetvédelem azt diktálja, hogy ne halmozzunk felesleges elektronikai eszközöket.

A magyarázat persze megosztotta a közönséget. Az emberek egy része szó nélkül kibékült a döntéssel, míg mások rámutattak, hogy az iPhone 12 mellé adott USB-C kábelhez nagyon kevés iPhone-tulajdonosnak lesz otthon töltője, tehát sokaknak mégis meg kell venniük azt, ami eddig a csomag része volt. Megint mások azt nehezményezték, hogy ha valóban csak a környezet megóvása a cél, akkor az Apple legalább a kiegészítők előállítási költségével csökkenthette volna a telefonok árát, pl. x99 dollár helyett x97 dollárra kerekítve az árcédulákat.

A CounterPoint Research-nek hála most már azt is tudjuk, hogy ebben az eljárásban pontosan mennyit tudtak volna lefaragni: készülékenként 4,2 dollárt. A hongkongi elemzőcég a kiegészítők alkatrész- és anyagárainak kalkulálásával jutott erre az összegre, ami a GizChina korábbi eladási adataival kombinálva azt jelenti, hogy csak a tavaly leszállított 63 millió iPhone 12-n több mint 264 millió dollárt spórolt az Apple. A cupertinóiak tehát elméletben szép summát keresnek azon, hogy óvják a bolygót, miközben bizonyára elpasszolnak néhány plusz töltőt is azoknak, akiknek mégsem hentereg otthon USB-C-s töltőkocka.

Az iPhone 12 alkatrészeinek ára az iPhone 11 anyagköltségéhez képest A pirossal jelzett oszlopok drágulást hoztak, a teljes többlet készülékenként 72 dollár.

A Counterpoint jelentése ugyanakkor azt is kiemeli, hogy az Apple összességében nem feltétlenül jár jobban, mint korábban, mivel az iPhone 12 előállítása 21%-kal többe kerül, mint a tavalyi sikermodell iPhone 11-é. Ezt laikusként sem nehéz kikövetkeztetni, mivel az idei alapmodell már OLED-kijelzőt és 5G modult is kapott, ezek pedig nem olcsó portékák. Az elemzőcég szerint csak az LCD-ről OLED-re váltás több mint 23 dollárral emelte a készülék előállítási költségeit, míg az 5G-alkatrészek 34 dolláros drágulást jelentenek a cupertinóiaknak.

Magyarul, ha az Apple töltős „akciója” mögött kizárólag anyagi érdekeket keresünk, akkor arra érdemesebb tippelni, hogy a kiegészítők elhagyása afféle tűzoltás lehetett számukra, amit a dráguló előállítási költségek miatt láttak szükségesnek.  Az már csak hab a tortán, hogy a lépést viszonylag jól tudták kommunikálni, amit mi sem mutat jobban, hogy azóta már más gyártók, pl. a Xiaomi és a Samsung is átvette az ötletet.

Forrás: Hindustan Times

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó