IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

iPod-dokkolós Mac minivel kísérletezett az Apple

Egy most napvilágra került, korábban soha nem látott prototípus arról tanúskodik, hogy a legkisebb Mac első változata akár egy furcsa hibrid is lehetett volna.

A kétezres évek közepén nem volt iPhone vagy iPad, de az Apple Watch és az AirPods  megjelenéséig is kellett még aludni néhány ezer éjszakát. A Steve Jobs vezette Apple legfontosabb terméke így az iPod volt, amiből csak 2005-ben 22,5 millió példány talált gazdára. A kis zenelejátszó népszerűsége meredeken nőtt (a 2008-as csúcsévben csaknem 55 milliót adtak el belőle), szépen hajtva a 2003-ban beindított iTunes áruház bevételeit is. Nem csoda hát, hogy az Apple szeme előtt még akkor is az iPod lebegett, amikor 2004-ben tervezni kezdték az új Macet, a kompakt Mac minit.

A Steve Jobs által a „legolcsóbb, legelérhetőbb” Macként prezentált számítógépet 2005 januárjában mutatták be, az első változat alaposan eltért a ma is kapható, unibody alumínium utódjától. Az ős-mininek még egy műanyaglap fedte a tetejét, oldalán pedig az akkoriban elengedhetetlennek számító DVD-olvasó is ott díszelgett. A DongleBookPro nevű Twitter-felhasználó szerint viszont ennél sokkal extrémebb is lehetett volna a gép megjelenése, csatornáján ugyanis megosztott három képet egy eddig sosem látott prototípusról, amit iPod-dokkolóval turbóztak fel a cupertinóiak.

Az eszköz letisztult dizájnját alaposan megtöri a tetejébe vágott mélyedés, ami a zenelejátszó dokkolását lehetővé tevő 30 pines csatlakozót rejti. Az Apple egészen 2012-ig használta ezt: utoljára az iPhone 4S-en, a 6. generációs iPod nanón,  a 4. generációs iPod touch-on, valamint a harmadik generációs iPaden láthattuk a formátumot. A képek alapján a dokkoló-hibrid Mac mini az első generációs iPod nanót tudta volna fogadni, esetleg még a másodikat, hiszen a 2007-es harmadik széria már jóval szélesebb dizájnt kapott.

A nem túl előnyös megjelenés mellett vélhetően ez a kötöttség is szerepet játszott abban, hogy Jobsék végül dobták az elképzelést, és soha senki nem beszélt róla. A közönség azonban nem sokáig maradt almás dokkoló nélkül: 2006 februárjában megjelent az iPod Hi-Fi, ami egy dedikált hangfalrendszer volt az Apple üdvöskéjének.

Forrás: MacRumors

Kapcsolódó cikkeink

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Mac Pro, Mac mini és iMac Pro – mi jöhet még?!

Anikó

Véget ért egy korszak – leáldozott az utolsó iPod csillaga is

Anikó