IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Ki (ne) szeretne örökké élni?

A brit milliárdos Jim Mellon akár már jövőre tőzsdére viheti az emberi élet meghosszabbítását céljául kitűző vállalatát, a Juvenescence-t.

A 2016 októberében alapított vállalkozás olyan öregedésgátló terápiák széles skálájába fektet be, melyekről úgy gondolják, valóban meghosszabbíthatják az emberi életet. Az egyik ilyen beruházás az Insilico Medicine, amelynek célja a mesterséges intelligencia felhasználása a gyógyszerek felfedezésében.

Jim Mellon – Forrás: Getty Images

Továbbá támogatják az AgeX Therapeutics kaliforniai székhelyű céget, mely megpróbál olyan őssejteket létrehozni, melyek képesek regenerálni az öregedő szöveteket, valamint a LyGenesisst, mely olyan technológiát akar kifejleszteni, ami a nyirokcsomókat bioreaktorként használja fel új szervek növesztéshez. Nagyon úgy tűnik, nem a Q10 és a hialuronsav lehet az üde megjelenés titka.

Mellon, akit korábban már „Britannia válasza Warren Buffettra” jelzővel is aposztforáltak elmondta, hogy már megvan az a befektetés bank, akivel dolgozni szeretnének és ha minden jól megy – például nem omlik össze a világgazdaság -, akkor egy éven belül tőzsdére mennek, legnagyobb valószínűséggel az USA-ban.

A londoni székhelyű Juvenescence jelenleg 29 főt foglalkoztat és kb. 170 millió dollárt szedtek eddig össze privát befektetésekből. Többek közt olyan nagy nevek is invesztáltak az újító technológiába, mint Mike Cannon-Brookes, az ausztrál szoftvermogul Atlassian társalapítója és a NEX Group alapítója, Michael Spencer.

Forrás: Life Extension Advocacy Foundation

A 63 éves Mellon szerint, aki szépet szakított a 90-es évek orosz privatizációs hullámán és jól belenyúlt könyékig a bányászatba is, az ő korosztálya már akár 8-10 évvel tovább élhet köszönhetően a Juvenescence és más hasonló területen tevékenykedő vállalatok eredményeinek köszönhetően.

A várható élettartamon valahol 85 és 90 év között lenne, apám most 91. Jó eséllyel élhetek akár 100 évig is.

És persze nem Mellon az egyetlen milliárdos, aki szeretné megélni a százat. Michael Bloomberg, aki indult az Egyesült Államok elnöki székéért is még 2017-ben azt mondta a Business Insidernek, hogy akár 125 évig is élne. Az Amazon CEO-ja, Jeff Bezos és a PayPal társalapítója, Peter Thiel pedig egyaránt invesztált a San Fransiscó-i Unity Biotechnology vállalatba, akik szintén az emberi élet meghosszabbításán dolgoznak.

Mellon emellett a hongkongi tőzsdén jegyzett, egészségügyi, wellness és élettudományi szektorra összpontosító befektetési vállalkozás, a Regent Pacific elnöke is. A hónap elején a Regent Pacific 29,56 millió hongkongi dollárért (3,81 millió dollár) megvásárolta a Deep Longevity nevű céget.

Forrás: Regent Pacific

A Deep Longevity felhasználóbarát AI rendszerek fejlesztését tervezi az orvosok számára, melyek képesek követni az öregedés mértékét molekuláris, sejt, szöveti, szervi, rendszerbeli, fiziológiai és pszichológiai szinten is.

Egy új iPhone alkalmazás elindítását is tervezik Young.AI néven, ami egyszerűen, egy fotó alapján megmondaná hány évesnek tűnik az ember és javaslatot is tenne az öregedési folyamat visszafordítására.

Az alkalmazás arra is alkalmas lehetne, hogy a felhasználók vérvizsgálati eredményeiket feltölthessék bele. Itt pedig a vér eredmények alapján jósolná meg életkorunkat az app.

Az pedig már külön izgalmas kérdés, hogy ezek az információk hogyan befolyásolhatják a biztosító társaságok működését. Nálunk a társadalom biztosítási rendszer másképp működik, mint az Egyesült Államokban. Ott a biztosítótársaságok előzetes állapot alapján nem módosíthatják díjaikat, viszont birtokában vannak a szerződött partnerek egészségügyi adatainak, ami alapján ösztönözhetik őket az egészségesebb életre, mely potenciálisan csökkentheti költségeiket.

Forrás: CNBC

Borítókép: AiThority.com

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Az Inteles Macekre is érkezik az Élő szöveg funkció

Anikó

Donald Trump vs. Social Media – a volt elnök mindenkit is beperelne

Anikó