IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Már mobilokra is streamelhetünk játékokat az Xboxról

Nemrég frissült az Xbox telefonos alkalmazása, a streamelt játékok mellett új dizájnt és új kezelési lehetőségeket is kaptunk.

A PS 4-hez tavaly már mobilokra is megjelent a Remote Play funkció, melynek segítségével különböző platformokra (Android, iOS, Windows, Mac) streamelhetjük a Sony konzolján játszott tartalmakat.  Az Xbox korábban ezt csak Windowson tudta (ahol egyébként elérhető a Steam saját megoldása, a Steam link is), ám néhány hete béta formában megérkezett az androidos és iOS-es támogatás, tegnap pedig befutott az Xbox app hivatalos frissítése is, így már végleges formában élvezhetjük az új funkciót.

Az ilyen streamelés nem összekeverendő a sokat emlegetett xClouddal, ami távoli szervereken futtatott tartalmakat jelenít meg a mobilon, mivel ebben az esetben közvetlenül az Xboxról továbbítjuk a játékokat a kisebb képernyőre. A funkció előnye, hogy a  házat elhagyva, vagy egy másik helyiségbe kényszerülve sem kell feltétlenül megszakítanunk a mókát. Az egyetlen apró szépséghiba, hogy a távoli elérés csak az Xbox ONE-os (és természetesen majd a hamarosan érkező Series S/X) játékokkal működik, tehát az Xbox 360-as és az első generációs Xboxra megjelent címek sajnos nem streamelhetők.

Az app másik hasznos trükkje, hogy ezentúl bárhonnan hozzáférhetünk vele a konzolhoz Wi-Fin vagy mobilos kapcsolaton keresztül. Így akár a készenléti állapotban hagyott gép elindítása is lehetséges, ilyenkor a bekapcsolóhang elmarad, valamint az Xbox-logó LED fénye sem gyullad ki. A kapcsolat megszakításakor a gép visszatér az alvó állapotba. Az alkalmazás egy exkluzív funkciót is tartogat azoknak, akik megvásárolják a november 10-én érkező next-gen konzolok valamelyikét: az újdonságok birtokosai akár az appból is megoszthatják és letölthetik majd a játék közben lőtt fotókat és videókat.

Az app egyébként nem csak egy ráncfelvarrás, a Microsoft szerint az alapoktól építették fel ismét az alkalmazást, integrálva a különböző platformokat (Xbox ONE, PC, Series S/X) használó játékosok közötti kommunikációt. Az új funkciókon túl a legszembetűnőbb változás a teljesen átszabott dizájn, ami már összhangban van a következő konzolgenerációhoz fejlesztett kezelőfelülettel.

Te hasznosnak tartod a streamelés funkciót?

Forrás: The Verge

Kapcsolódó cikkeink

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó

Elérhető az iPadOS 16

Anikó

M2-es és M1-es iPad Pro – mi változott?

Anikó