IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Starlink – Internet a csillagokból

Elon Muskot bátran hívhatjuk a való élet Tony Starkjának. Zseni – stimmel, milliárdos – ez is oké, playboy – RDJ azért eggyel szexibb és emberbarát – naná. A megannyi merészebbnél merészebb vállalkozás atyja nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint hogy a Földön minden háztartás számára internetkapcsolatot biztosítson műholdak segítségével. Így született meg a Starlink.

Ha egyszer teljesen működésbe lép a Starlink, lehetővé teszi, hogy a bolygón gyakorlatilag bárhonnan csatlakozzunk az internethez. Elon Musk nem szerényebb megoldást választott, mint hogy kisebb szatellitek ezreit löveti fel az űrbe, hogy aztán azok a Földhöz egészen közeli pályán keringve szélessávú internetet sugározzanak bolygónkra.

Forrás: TechCrunch

Persze, nem ezer meg ezer kis Halálcsillag fog a Föld körül körözni, a napelemes panelekkel ellátott Starlink szatellitek tömege mindössze 260 kg. Formájukat illetve pedig sokkal kompaktabbak a hagyományos műholdaknál. Egy-egy SpaceX-es Falcon 9 rakétába 60 darab fér belőlük. Ezek szolgálnak majd szállítóeszközként, aztán amikor pályára állnak, már a nap fénye üzemelteti őket.

És természetesen mit érne egy műhold halállézersugár nélkül? Az egyes szatellitek négy másik társukhoz tudnak csatlakozni lézeres fény segítségével. A rájuk szerelt ioncsapdák pedig kripton gázzal működnek, ez teszi lehetővé, hogy sokkal tovább pályán maradjanak még ilyen rövid távolságra is a Földtől.

Forrás: SpaceX

Mondjuk mi számít rövid távolságnak… a Starlink műholdak kb. 560 kilométerre cirkálnak majd a fejünk felett. Ez asztronómiai szempontból nem a legnagyobb távolság, azonban ahhoz már pont sok, hogy a hálózat latency-je már így is valahol 25 és 35 ms közt van, a letöltési sebesség pedig még 1 Gb/s-ban maximalizálódik – a feltöltésről nem szólt egyelőre a fáma.

Ha azt mondanád, hogy ez elég karcsú teljesítmény, csak összehasonlításként, az egyik jelenlegi legnagyobb szatellit, a HughesNet internetszolgáltatásának letöltségi sebessége valahol 25 Mb/s körül alakul, míg a késleltetése 600 ms is lehet.

Az első Starlink műholdat 2018-ban lőtték fel, majd 2019-ben ezt hatvan másik követte. Azóta pedig további 540 egység jutott már fel az űrbe, idén júliusban pedig 120 vár kilövésre. Azonban mindez csak töredéke annak a 12 000 SpaceX Starlink műholdnak, aminek a felküldésére az FCC – US Federal Communications Commission – engedélyt adott. Ha minden jól megy, hamarosan egy egész Starlink konstelláció lesz látható az égen, 42 000 szatellit összeállásával.

Forrás: Android Authority

A bétatesztekben résztvevőknek már valamikor július során lehetősége nyílik majd arra, hogy kipróbálják a szolgáltatást, a publikus bétaidőszak indulása pedig októberre várható. Az éles indításra azonban még jobb esetben egy évet kell várnunk.

Az első tesztelők – micsoda meglepetés – Kanada és az Egyesült Államok északi régióinak lakosai lehetnek. Az árazásról viszont még nem esett konkrétan szó.

Senki ne ringassa azért magát abba a tévképzetbe, hogy mindehhez ingyen hozzájuthat majd. Elon Musk ugyan megkérdőjelezhetetlenül filantróp, de még annál is inkább üzletember. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy míg a jelenlegi versenytársak jóval alacsonyabb minőségű szolgáltatási csomagokért 50-100 dolláros árat kérnek, addig a Starlink árai inkább közelítik meg majd az alsó küszöböt, azonban a szolgáltatás minőségben jóval többel kecsegtetnek.

Az első szatellitek fellövését szabad szemmel is figyelemmel követhették a szemfülesebbek. Míg el nem foglalják végleges helyüket, addig rendszerint láthatók is, lévén jóval alacsonyabban helyezkednek el, mint a hagyományos kommunikációs műholdak. Csillagász szakemberek már ki is fejezték aggályaikat az egészen erős fénnyel világító egységek ellen. Nemcsak a fényszennyezést növelik, de a földi teleszkópok munkáját is megnehezítik. A vállalat már állítólag dolgozik a megoldáson és próbálják lejjebb csavarni a fényerőt.

És persze jöjjön a legfontosabb kérdés: akkor most Elon Musk kimossa az agyunkat az egészségkárosító 5G-vel és átveszi az irányítást a világ felett?

A válasz egész összetett. Véleményem szerint az agymosásról az emberiség magának gondoskodik, nem kell hozzá Elon Musk keze. Arról, hogy van-e egészségkárosító hatása a sugárzott jelnek, egyelőre még nincsenek hosszú távú tapasztalatok, túl kevés ideje vannak fent az első műholdak ehhez, de nem kéne károsabbnak lennie, mint eddig bárminek.

Forrás: Reddit – Darkpenguin22

Az mumus 5G pedig kiesik a körből, hiszen nem mobilinternetről van szó. Az pedig, hogy átveszi-e az irányítást a világ felett, szerintem nem kérdés, hogy igen – még ha nem is kifejezetten most és nem is csak a műholdak segítségével. De ezt mindenkinek az egyéni meglátására bízom…

Forrás és borítókép: Starlink és Vox

A Starlink weboldalán már lehet jelentkezni a tesztüzemre, te telepítenél egy ilyen egységet az otthonodba?

Kapcsolódó cikkeink

Elon Musk még mindig vezeti a legjobban fizetett CEO-k listáját

Anikó

Elon Musk az Apple élén?

Anikó

Elon Musk teljesen beleállt az Apple-be

Anikó