IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Több milliárd dolláros támogatást kapott, 3 hónap után mégis bedőlhet a Quibi?

A streaming app idén áprilisban indult, a 90 napos próbaidőszak lejárta után pedig a felhasználók közel fele hagyta abba a használatát. Márpedig a koronavírus miatt a streaming szolgáltatók jobban pörögnek, mint valaha…

Mi az a Quibi?

“Quick bites. Big stories.” Ez a szlogenje a Quibinek, ráadásul a nevét is innen kapta, a “quick bites” szavak összeolvadásából. Ezek a “könnyed falatkák” pedig egyértelműen jellemzik az app célját: gyors, rövid, de tartalmas sorozatokat, filmeket a nézőközönség elé tárni . És ami a legfontosabb: mobilra optimalizálva. De nem úgy, ahogy elsőre gondolnád.

A céget 2018-ban alapították, azonban ahelyett, hogy egy fiatal újító fejéből pattant volna ki az ötlet, egy igazi öreg róka áll a Quibi mögött. Név szerint Jeffrey Katzenberg, aki korábban Walt Disney Studios elnöke, valamint a DreamWorks társalapítója volt, a szakmába pedig több, mint 40 éve, 1979-ben csöppent bele. Az tehát látszik, hogy hollywoodi tapasztalat akadt bőven, ez pedig bizakodásra adhatott okot a befektetőknek.

Jeff Katzenberg (balra) és Meg Whitman (jobbra). Forrás: LA Times

Ráadásul a CEO sem akárki. Katzenberg még a DreamWorksnél ismerte meg azt a Meg Whitmant, aki korábban az eBaynek és a HP-nek is volt vezérigazgatója. Előbbinél példátlan munkát végzett, alig 10 év alatt megtöbbszörözte az éves bevételt, 4 millió dollárról 8 milliárd dollárra, miközben a 30 főből álló céget egy 15 000 alkalmazottal rendelkező óriássá emelte. Rutinnak tehát nem volt híja, és Katzenberg “kalapozása” is megtette a hatását, az indulás előtt nagyjából 1,75 milliárd dollárjuk volt a befektetőktől, igaz, ebben komoly pénze volt mindkettejüknek.

Forgatás. Indul.

A kérdés az volt, hogy a technikai újítás mennyire nyeri majd el a nézők szívét. A Quibi ugyanis nem a hagyományos módon optimalizálta mobilra a sorozatait, filmjeit. A céljuk az volt, hogy a tartalmakat kizárólag telefonon lehessen fogyasztani, ráadásul rendhagyó módon álló és fekvő tájolásban is. Mindezt úgy oldották meg, hogy a jeleneteket egyszerre vették fel álló és fekvő nézetben is, majd a videó lejátszásakor mindkét fájl egyszerre futott a háttérben, közülük pedig mindig azt használta a rendszer, amelyiket kellett (a felhasználó kedvétől függően).

Mindez minimálisan több adathasználattal járt, ugyanis míg az éles videó futott HD-ben, addig a háttérben a másik változat sokkal kisebb méretben követte az eseményeket. Egy esetleg elfordításnál pedig jöhet a csere, és észrevehető puffer nélkül mehet tovább a film. És ez működik a valóságban is, természetesen megfelelő internetkapcsolat függvényében, nincs akadás, gyorsan vált a kép, tehát a bukásnak nem ez lehet az oka.

Az már egy másik kérdés, mennyire élvezhető egy film vagy egy sorozat álló nézetben, mondjuk 9:16 arányban. A filmek, sorozatok, TV-műsorok ugyanis kivétel nélkül mind fekvő arányban készülnek, ehhez vagyunk hozzászokva, így kerek az egész, ráadásul már az idepasszoló “szélesvásznú” kifejezés sem véletlen lett “széles”. És ugyan az epizódok lerövidültek 7-10 percre, sőt a filmeket is több apró darabban lehet végigkövetni, ráadásul a tartalmak direkt a platformra készülnek/készültek, ennek ellenére úgy tűnik nem akkora siker a Quibi, mint az elején remélték.

A tartalmak fekvő és álló helyzetben is nézhetők. Forrás: Quibi

Az app április elejétől volt letölthető, ám csak az USA és Kanada területén, ami valószínűleg kapásból visszavágta a sikerességének lehetőségét. Mindehhez érkezett egy 90 napos próbaidőszak, ezzel, illetve sztárok garmadájával próbálták becsalogatni a felhasználókat a marketingesek. A 90 nap lejárta után azonban 5 dollár (reklámokkal), illetve 8 dollár (reklámok nélkül) a havi előfizetés díja, és itt egyelőre elég sokan elengedték az applikációt.

Vírus? Rossz koncepció?

Mindezt úgy, hogy 7,2 millió volt a tervezett feliratkozók száma, ennek ellenére csupán alig 2 milliót sikerült begyűjteni, akik közül ráadásul alig néhányan fizették ki a havi költséget a 3 hónap lejárta után. Összevetve a Netflix 182 milliós, az Amazon Prime 150 milliós, illetve a többiek hasonló méretű követőtáborával, az látszik, hogy van hova fejlődni, azonban úgy tűnik, az út egyelőre nincs meg hozzá.

Az üzleti terv úgy tűnik, módosításokat igényel, de lehet, hogy teljes átszabást is. Az például biztosan nem tett jót a Quibi tervének, hogy megérkezett a koronavírus és mindenki otthonról nézegette a sorozatokat, ők ugyanis pont a mindennapok forgatagába szánták a rövid, mobilról nézhető tartalmakat. Azonban úgy néz ki, hogy a probléma nem csak ennyiből fakad, sokaknak nem jött be az új formátum. Gyakori visszajelzés volt még Hollywoodból is, hogy “van pause gombom”. Ezzel arra utaltak, hogy hiába a rövid, “falatonként” fogyasztható tartalom, ezt bármelyik másik platformon is megteheted, elég csak megnyomni a pause-t és elteheted a sorozatot, filmet későbbre.

Chrissy Teigen foghatja a fejét… Forrás: LA Magazine

Az egyetlen kiút az lehet, hogy az ingyenes próbaidőt kitolják, megpróbálnak minél nagyobb felhasználói bázist kiépíteni egészen addig, míg kitalálják, miként tudják őket megtartani. Az viszont már nem lesz olyan egyszerű… Alacsonyabb árak? Valószínűleg az 5 dollár /hó alá már nehéz lesz lenyomni. Több reklám? Egy 7-10 perces blokkban képzelj el mondjuk 3x 20 másodpercnyi reklámot… Kitéped a hajad. És ugye azt is látjuk, hogy egyelőre az újítás, a forgathatóság nem ad akkora élményt, ami önmagában eladná a Quibit.

Maradnak a sztárok, a jó tartalmak, és az, hogy esetleg kitalálnak valami újat. Már olyat, ami tényleg kell az embereknek. Mert ugyan azt nem jelenthetjük ki, hogy 3 hónap után befellegzett a Quibinek, főként látva, mennyi pénz van mögöttük, az biztos, hogy valami újat kell előhúzniuk a kalapból.

Forrás: Vulture

Te letöltenéd, ha elérhető lenne itthon? Megnyerő a koncepció?

Kapcsolódó cikkeink

Jelszómegosztási lehetőségen dolgozik a Netflix

Anikó

Mostantól rendszeresen rangsorolja legnépszerűbb tartalmait a Netflix

Anikó

Megkezdte a játékok tesztelését a Netflix

Anikó