IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Visszavonulhat a Huawei a mobiltelefon-gyártástól?

Úgy tűnik az amerikai állammal folytatódnak a harcok, és amíg ez így van, el kell fogadnia a tényt a kínaiaknak, hogy le kell állniuk a mobiltelefon-gyártással.

A TF International Security elemzője, Ming-Chi Kuo szerint a Huawei elképzelhető, hogy össze fog roppanni a nyomás alatt, ami éri őket az amerikai tiltás miatt. Donald Trump még múlt évben függesztette fel a Google támogatását a Huawei telefonokon, akik saját rendszer kiépítésére kényszerültek.

A Huaweit az ág is húzza, ugyanis a tiltások azt is eredményezték, hogy a cég nem tudja többé beszerezni az alkatrészeket a Kirin chipekhez sem. Ráadásul mivel amerikai cégektől szerzi be a kínai gyártó a kameralencséket, egy speciális engedély kell majd szeptember 15-től, ha továbbra is folytatni szeretnék az üzletet. A MediaTek már most beadta a kérvényt a kormánynak, hogy elláthassa a Huaweit az időpont után is, de lehet ez kevés lesz.

Trump mindent próbál ellehetetleníteni, ami kínai – Forrás: The Statesman

Kuo szerint, ha a Huaweinek még sikerülne is új beszállítókat találnia a megnevezett szeptember közepi dátum után, akkor is túl sokat veszített már a versenyképességéből és piaci értékéből.

Az év második felében a vállalat megelőzte a Samsungot, és a világ elsőszámú mobiltelefon-gyártója lett, de 2021-re az elemzések szerint 75%-al csökkenhetnek a globális eladásaik. Ez az egész iparra hatással lehet, ugyanis kevesebb kamera és 5G chip fogyhat.

A Huawei jelenleg nagy figyelmet fordít arra, hogy minőségi alkatrészekkel dolgozzon, és az eladások esése ezeket a beszállítókat is érintené. Ugyanis hiába tűnne el a Huawei, jönne helyette egy másik kínai gyártó, viszont az nem feltétlen használna hasonló minőségi elemeket. Ez össze is roppanthatja a techipart.

Kuo szerint a legjobb esetben a cég értéke és eladásai csökkennek ugyan, de maradnak így is a Huawei fanok kiszolgálása érdekében. A legrosszabb forgatókönyv szerint viszont ott is hagyhatják az egész mobilgyártást, és valami másba kezdhetnek. Az elemző szerint az Apple, Oppo, Vivo és a Xiaomi kaszálhat a legnagyobbat a Huawei szenvedése miatt.

Szerinted a Huawei vissza fog vonulni a mobilgyártástól?

Forrás: PhoneArena
Borító: Gizchina

Kapcsolódó cikkeink

A Samsung a Huawei babérjaira tör

Anikó

Erősen iPad ihletésűre sikerült a Huawei új MatePad szériája

Anikó

Nagyjából 100 Huawei készülék frissül HarmonyOS-re

Foltin