IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

A Microsoft Surface Duo újraírja a telefon fogalmát?

Volt már iparág, amit sikerült a vállalatnak gyökeresen megreformálnia. Most is egyértelműen az újdonság felé nyitottak és felszálltak az összecsukhatós telefon vonatra. Azonban a Surface Duo mindenben egy kicsit más, mint sima okostelefon elődei és összehajtogathatós új társai.

A Microsft legújabb készülékéről már jó egy éve rendszeres időközönként érkezik némi-nemű képanyag, és bár eddig csak jövőre vártuk az érkezését, mégis már idén a boltok polcaira kerülhet a számomra leginkább zsebnoteszre hajazó készülék. De, azt hiszem nem én vagyok az egyetlen, aki elég nehezen tudja belőni, hogy a jelenlegi termékfelhozatalban hol is helyezkedik el ez az eszköz.

Alapból természetesen telefonnak hívnám, mert hát végülis jó bumszli telefon méretű, amikor össze van hajtogatva, ráadásul mobil eszközökre optimalizált operációs rendszert futtat és olyan dolgokat tudsz vele csinálni, mint egy telefonnal.

De a Surface Duo vajon tényleg telefon-e? Van egy olyan sanda gyanúm, hogy a Microsoftnál sem tudták ezt teljesen eldönteni. Lehet, hogy eljött a vállalat nagy „What”s a computer?” pillanata csak telefonnal? Egy biztos, a hajtogatható telefonok korszaka már itt van a küszöbünkön, nem tehetünk ellene semmit.

Azonban ettől még számomra nem lett világosabb, hogy hogyan is azonosítja magát a készülék és ezen az ügyön Panos Panay, a Microsoft CPO-jának gondolatai sem segítettek az eszközzel kapcsolatban.

„Úgy érzem, a „telefon” megnevezés túlzottan bekorlátoz. Akkor azt mondod, hogy jó, legyen „okostelefon”. De fogalmam sincs arról, hogy ez a kifejezés pontosan mit takar. Aztán volt a „phablet”. Na, ezzel sem vagyunk bejebb. Ha próbálunk egy új kategóriát léterhozni, ha megpróbáljuk megváltoztatni a dolgokat, az csak előre vihet. Abban a pillanatban, ahogy címkét próbálsz valamire aggatni, vesztettél.”

Na, ezen igazodjon ki valaki… Elsőre teljesen olyan marketing bullshitnek hangzik, amit akkor sütnek el, amikor megszületett a kétfejű kecske, pedig ők Dolly-t, a klónozott bárányt várták és most csinálni kell valamit a kialakult szituációval, de nincs is meg, hogy pontosan mit és hogyan.

Persze, ez egy telefon, hiszen berakhatod a zsebedbe, viheted magaddal, van benne aksi, kamera, telefonálhatsz vele, appok futnak rajta, stb. Egyértelműen, ez egy telefon.

De mitől is lesz telefon a telefon? Ha van egy szupervékony laptopod, amin fogadhatsz hívásokat, attól az még nem lesz telefon és az e-SIM-es Apple Watch sem lesz telefon, pedig azzal valódi hívásokat indíthatsz.

Én nem tudnám pontosan meghatározni. Mert minden egyes „definíciónál” jön egy de. Így én egy kicsit hajlanék afelé is, hogy a Surface Duo nem kifejezetten telefon és mintha a Microsoft is osztaná a nézeteimet. Ez egy más kategória, aminek szerintem még nincs neve. Egyelőre egészen elmosódottak a határok.

Azt már az elején leszögezte a vállalat, hogy a terméket úgy készítették, hogy a produktivitást tartsák szem előtt. Az a lényeg, mit tudsz vele csinálni és nem az, amit nem. Két kijelzővel pedig egészen sok mindenre lehet képes az ember, főleg akkor, ha azok szükség esetén egymástól teljesen külön vagy teljesen összhangban működnek.

A Microsoft egyszer egészen odáig merészkedett, hogy másodlagos eszköznek hívja a Surface Duót, ami arra hivatott, hogy kiegészítse a munkát. Ez által akár tablet is lehetne, de a standard terminushoz mérve mégis túl kevésnek tűnik. A phablet vonalat meg inkább hagyjuk. Senki nem hívja mondjuk a Note20 Ultrát phabletnek, pedig egy pár éve még simán játszott volna az elnevezés.

De talán, ahogy Panay mondta, nem is az elnevezés számít. A Surface Duó megjelenésével egy újabb lépést tettünk egy következő szint felé és még hol van a vége?!

Kapcsolódó cikkeink

Böngészőben futtatható Windows verzióval rukkolt elő a Microsoft

Anikó

Jobs mindig képes volt valami meglepőt alkotni

Anikó

Néhány dolgot elleshetne a Windows 11-től a macOS is

Anikó