IThon.hu | Techben otthon vagyunk!

Az A14 Bionicről nyilatkoztak az Apple vezetői

Közel az új iPhone-ok bemutatója, de előtte még Tim Millet és Tom Boger promózta kicsit az idei chipet az Engadget olvasóinak.

2020 őszével kissé felborult a szokásos menetrend, mivel az Apple ezúttal nem egy, hanem két külön (online) eseményen leplezi le az év végi újdonságait. A szeptemberi első kör az Apple Watchról és az iPadről szólt, így a 2011-es A5 óta először történt meg, hogy a cupertinóiak legfrissebb chipjét nem egy iPhone-ban, hanem egy táblagépben mutatták be. A negyedik generációs iPad Air ugyanis megkapta az Apple legfejlettebb, 5 nm-es eljárással készült erőgépét, így annak a felvezetőjében és a korai tesztekben már találkozhattunk az újdonsággal.

A szállítások viszont még mindig nem kezdődtek meg, így a nagyközönség továbbra sem próbálhatta ki élesben, hogy mire is képes az A14 Bionic. Az Apple mindenesetre azt ígéri, hogy a CPU 40%-kal gyorsabb, mint a 2018-ban bemutatott A12-ben található változat, a GPU pedig 30%-kal jobb teljesítményre képes. A cupertinóiak állításait a korán kiszivárgott benchmarkok is alátámasztják, a számok alapján az iPad Air 4 az A14-gyel még a jóval drágább iPad Prónak is odapörköl.

Az új iPhone-ok mai bemutatója előtt az Engadget remek időzítéssel közölt interjút, amelyben Tim Millet, az Apple architektúrákért felelős alelnöke, valamint Tom Boger, az iPadek és Macek marketingjét dirigáló igazgató beszélt kicsit az újdonság kifejlesztéséről. Az almás cég többi PR-interjújához hasonlóan természetesen nem hangzottak el hatalmas megfejtések, de azért szóba került néhány érdekesség.

Mindenekelőtt az, hogy az 5 nm-es gyártási eljárásnak köszönhetően a hatmagos A14-ben ugyanakkora felületen több tranzisztor (11,8 milliárd, szemben az A13 8,5 milliárdjával) található, és ezek még kevesebb energiát is igényelnek. Milleték arra is kitértek, hogy a kisebb formátum lehetővé tette számukra, hogy a hagyományos CPU-GPU funkciókon túl nagyobb erőforrásokat szentelhessenek a gépi tanulásért felelős Neural Engine-nek, amely immáron 16 maggal dolgozik az A13 8 magja helyett. Ez a gyakorlatban másodpercenként 11 billió elvégzett műveletet jelent, ami csaknem a duplája az előző évben debütált chip képességeinek. Ezt az erőt pedig számos területen fel lehet használni, a Pixelmator Pro például alacsony felbontású fotókat varázsol élessé a Neural Engine segítségével.

Tim Millet elmondta, hogy az energiahatékonyságra különösen nagy figyelmet fordítanak minden chipnél, mivel ez egy olyan pozitívum, ami minden készülék esetében egyformán érvényesül, tehát az iPad és az iPhone (a jövőben pedig a szintén A-chipeket használó Macek) ugyanúgy profitálnak belőle.

Amikor az Apple emberei egy chipseten dolgoznak, nem arra koncentrálnak, hogy egyetlen termék miatt  építsék, hanem számításba veszik a cég teljes termékpalettáját. Sokat dolgozunk együtt a terméken és a szoftveren munkálkodó csapatokkal, mindennek a közepén pedig az architektúráért felelős csoport ül. Végső soron biztosítjuk, hogyha egy generáció számára kifejlesztünk egy CPU-t, akkor azt nem feltétlenül csak annak a generációnak építjük.

Tim Millet

Az iPad Air vs. iPad Pro témát már a marketinges Boger boncolgatta, aki elismerte, hogy mivel az Airben dolgozó A14 újabb, ezért bizonyos területeken valóban lepipálja a 2020-as iPad Prót hajtó A12Z-t. Korábbi pletykák miatt az Engadget arra is rákérdezett, hogy dolgoznak-e egy Macekbe szánt A14X-en, ám a vezetők természetesen nem erősítették meg az értesülést. Millet viszont sejtelmesen annyit mondott, hogy „néha egy egyedi platform korlátai hajtják az új találmányokat.

Az A14-ről talán még többet is megtudunk a ma esti iPhone online eventen, magyar idő szerint 19:00-kor kezdődik a show.

Forrás: Engadget

Kapcsolódó cikkeink

Csak Siri!

Anikó

Idén már ne is számítsunk az új MacBook Prókra?

Anikó

Még jobban elmosódhat a határ az iPadek és MacBookok közt

Anikó